rss      tw      fb
Keres

Befejeződött a szennyvízhálózat korszerűsítése Makón és környékén


MTI 2014. szeptember 17., szerda 12:25

Befejeződött a csatornahálózat és a szennyvíztelep korszerűsítése Makón és környékén, az uniós és kormányzati támogatással megvalósult 14 milliárd forintos környezetvédelmi beruházást szerdán adták át a Maros-parti városban.

Buzás Péter (MSZP) makói polgármester az átadóünnepségen elmondta, a fejlesztés eredményeként a városban és az öt szomszédos községben a csatornázott háztartások aránya hatszorosára, 2342-ről több mint 16 ezerre nőtt.

Egy, már a kivitelezés szakaszában elnyert 1,2 milliárd forintos EU önerőalap támogatásnak köszönhetően megújulhat Makó közúthálózata is, az utak több mint 90 százalékát teljes pályás aszfaltozással állították, illetve állítják helyre - tette hozzá.

Makó mellett öt településen - Apátfalva, Földeák, Kiszombor, Magyarcsanád, Maroslele - összesen 298 kilométer gravitációs szennyvízcsatorna, 91 kilométer nyomás alatti szennyvízcsatorna, 34 új szennyvízátemelő épült. Makón, Apátfalván és Magyarcsanádon az OMS Környezetvédelmi Kft. mellett az EuroAszfalt Kft. és a Közgép Zrt. alkotta Makó-OEK konzorcium, Kiszomboron és Földeákon pedig a Keviép Kft. végezte el a hálózatépítést.

A projekt részeként korszerűsítették és bővítették a makói szennyvíztisztító-telepet is. A Strabag-MML Kft. által megvalósított fejlesztés nyomán a telep kapacitása napi 6 ezerről 8400 köbméterre nőt.