rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 30.


Bolgár György kérdései a 2010. november 30-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy döntő ütközet előtt áll a nyugdíjháború. A túlerőben lévő kormány nemcsak a pénztárakat szétverő törvényjavaslattal, hanem hangzatos szóbeli érveléssel is bombáz bennünket. Orbán Viktor miniszterelnök például a parlamentben azt állította, hogy a szocialisták negyven év alatt az utolsó fillérig eltüntették a dolgozó emberek nyugdíját. Majd magánpénztári rendszerrel ugyanerre tettek kísérletet. Ennek nyomán a pénztárakba kényszerített emberek százezer forintot vesztettek fejenként. Matolcsy György gazdasági miniszter pedig úgy nyilatkozott, hogy ő annak idején csak azért lépett be a magánpénztárba, mert az ilyen ügyeket a felesége intézi. Erre fel ma a szocialista Molnár Csaba a parlamentben kérdést intézett Matolcsy feleségéhez mint a nyugdíjügyek felelőséhez. A kormánnyal szemben ezek szerint már csak a vicc az egyetlen fegyver? Vagy egyszer csak váratlanul robbanthat a forintbomba is?
Mit szólnak ezzel kapcsolatban ahhoz, hogy az Európai Unió illetékes biztosa arra figyelmeztetett, ne töröljük el a nyugdíjreformot. Egyúttal az unió kvázi kormánya, a bizottság azt állítja, hogy jövőre a magyar költségvetés hiánya jóval nagyobb lesz a tervezettnél. Matolcsy György erre azt válaszolta, hogy az unió véleménye hiteltelen és megalapozatlan, mert még azt sem vette észre, hogy az előző kormány csalt a költségvetéssel. Erre az unió még nem válaszolt, de a budapesti Költségvetési Tanács elnöke, Kopits György ismét keményen számokkal érvelve odaszólt a miniszterelnöknek. Többek közt azt mondta, hogy a kormány, megalakulása óta, az államháztartási törvény előírásával ellentétesen még a 2011. évi költségvetési törvényjavaslatban sem tett közzé részletes becsléseket az idei költségvetés várható alakulásáról. Németh György, az ismert jobboldali közgazdász pedig azt kérdi mai cikkében, miért akarja Matolcsy megbuktatni saját kormányát. Tényleg, miért? És vajon fog-e neki sikerülni?

Mi a véleményük tovább arról, hogy a magyar társadalom látszólag még mindig nem vesz tudomást az eseményekről. A legújabb közvéleménykutatások változatlan Fidesz-fölényt mutatnak. Ez kell a népnek?

És végül beszéljük meg, hogy a baloldali médiában lassan kezd leesni a tantusz a készülő médiatörvényről. A sajtót úgy korlátozhatja a hatalom, ahogy neki tetszik és olyan ürüggyel büntethet meg különböző orgánumokat, amelyek meglehetősen szabadon értelmezhetők. Vajon meddig lehet még szólni?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!