Miért sikeres a Fidesz demokráciarombolása?



Ezt a kérdést sokan sokféleképpen válaszolják meg, és azt gyanítom, még sokáig vitatkozhatunk az okokon. Talán az egyik legegyszerűbb, bár összetett elemzéseket igénylő válasz az lehetne, hogy a magyar társadalom demokrácia iránti elkötelezettsége igen gyenge, gyengébb mint a kommunizmus alól szabadult más társadalmaké. Mielőtt azzal vádolnának, hogy ismét feleslegesen festem túl borúsra az ország helyzetét, vagy – ami szintén előfordul olyanokkal, akik képesek kritikus gondolatokra – nemzetárulónak neveznének, jelzem, hogy ezt a szomorú megállapítást számos nemzetközi kutatás támasztja alá. Értékrendszerünk, normákhoz való viszonyunk éppen megfelel egy kelet-európai despotikus rendszernek. Sok évtizedes nem demokratikus nevelést, tapasztalatot nem írt felül a rendszerváltás utáni két évtized. Hogy ma ebben a tekintetben jobban hasonlítunk egy poszt-szovjet tagállamhoz, mint Szlovéniához vagy pláne Ausztriához, nehezen emészthető. De nem ez a lényeg, hanem hogy miként kerülhetünk ki egy autoriter féldemokrácia csapdájából. A társadalom értékrendszere ugyanis csak nagyon lassan változik.

A gazdasági fejlődés és a demokrácia kapcsolata nem szűnő viták tárgya a társadalomtudományokban. Számos példa van a világon arra, hogy a modernizáció, a gazdasági prosperitás, a jólét emelkedése sem vezet automatikusan demokráciához, nem feltétlenül változnak meg tőle a társadalom attitűdjei, a hatalom működéséről kialakított elvárásai. Egy közösség politikai állapotának változása útfüggő, vagyis erősen a hagyományok, történeti fejlődési trendek, korábbi döntések, választások, az intézményesedés által meghatározott. A mai magyar politikai válság értelmezésének egyik legsúlyosabb problémája, hogy mi a „létező szocializmus” történeti öröksége. Valószínűnek látszik, hogy a diktatúra puhasága kapcsolatban áll az autoriter állam iránti mai nosztalgiával, a szocialista gazdaság irányításának normatív zavarai a társadalmi normák mai zavaraival. Az állami szabályok megkerülését, figyelmen kívül hagyását lehetővé tévő hatalmi működés, az engedékeny félrenézésre épülő, ezért kiszámíthatatlan gazdasági reform, a relatív szabadságok, amelyek a magyar szocializmus viszonylagos élhetőségét adták, ma súlyos tehertételnek tűnnek. A rendszerváltás utáni demokratikus intézményrendszer teljesítményének társadalmi megítélése és maga az intézményi teljesítmény is sűrű szálakkal kötődik e viszonylagossághoz. Az intézmények iránti és a társadalom tagjai közötti bizalom alacsony szintje, a demokrácia támogatottságának hiánya valószínűtlenné teszi a jogállami intézmények kollektív védelmét. Számomra az is meglehetősen egyértelmű, hogy a jogállami intézmények szervezeti, működési anomáliáinak jelentős része sem független a rendszerváltás előtti tapasztalatoktól, szervezeti kultúrától, az, úgy tűnik, soha el nem múló múlttól. A jobboldali politika ügyesen játszik ezen a hangszeren; a magyar baloldal a kádári világ örököse, de a jobboldal jobban érti és használja azt a világot.


flickr/Nancee_art

Nem lehet olyan közjogi abszurditást elképzelni, amely kiváltaná a társadalom ellenkezését. A központi állami hatalom kiterjesztése, magánvagyonok államosítása, a szabadságjogok megkurtítása, az autonómiák visszanyesése, az öngondoskodás helyett a paternalizmus ígérete – mindez nem veszélyezteti a hatalom elfogadottságát. Mert a rend, biztonság, a zavaró választási kényszerektől, felelősségtől való megszabadulás ismerős világába vezet vissza.

A szabadságai elől menekülő társadalomról szóló tudósítások közül kiemelkedik a TÁRKI összehasonlító értékkutatása (World Value Survey), amely a magyar társadalom értékszerkezetében nagy fokú bizalomhiányt, normazavarokat, igazságtalanságérzetet és paternalizmust tárt fel. Ez olyan elkeserítő képet mutatott hazánk állapotáról, Magyarország a demokrácia és a piacgazdaság fejlődésére olyannyira alkalmatlan terepnek látszik, hogy mindez néhány elkötelezett civil mozgalmat e probléma tudatosítására és a kiutak keresésére indított.

Hasonló képet mutatott környezetünkről a Pew Global Attitudes projekt vizsgálata is. A 2009-es felmérés szerint a demokratikus intézményekkel és a piacgazdasággal szembeni fenntartások a kilencvenes évek elejéhez képest jelentősen növekedtek, ebben egységes a poszt-kommunista világ. A gazdasági jólét, a prosperitás fontosabb, mint az alapvető demokratikus értékek: a magyar válaszolók 73 százaléka az erős gazdaságot részesítette előnyben a jó demokráciához képest. A másik három ún. visegrádi államban az arány „csak” 50 százalék körüli, ott a társadalmak közel fele a jó demokráciára szavazott. Az autoriter hatalmi berendezkedés elfogadottságát jól jelzi, hogy az „erős vezető vagy demokratikus kormányzat” közötti választás esetén a magyar válaszadók közel fele az erős vezetőt választotta, és csak 42 százaléka a demokratikus kormányzatot. Csehország és Szlovákia, de még Lengyelország is jóval kevéssé hajlik elfogadni az autoriter vezetőt, jócskán nagyobb a demokratikus kormányzat értékének támogatottsága. A magyar adatok Oroszország, Ukrajna, Bulgária adataira hasonlítanak. Ugyanez a helyzet a kapitalizmus megítélésében: az állam által irányított gazdaságból a piacgazdaságba való átmenetet 42 százaléknyi magyar válaszoló tartotta kedvezőtlennek, hasonlóan az orosz és az ukrán arányokhoz. Lengyelországban és Csehországban mindössze 15 százaléknyian vélekednek ugyanígy, Szlovákiában is csak 24 százalék preferálná az állam gazdaságirányítását.

Ezeket és hasonló adatokat még sokáig böngészhetnénk, kéne is vele sokkal többet foglalkozni! Több forrás mondja ugyanazt. Van azonban egy vizsgálat, amely talán még elkeserítőbb és részben az okokról is számot ad. Az Eurostat élethosszig tartó tanulási arányokat közlő adataira a magyar gazdaság alacsony innovációs képességeit elemző közgazdasági tanulmány hívta fel a figyelmet.  Az EU tagállamaiban a felnőtt korú (25 és 64 év közötti) aktív lakosság 42 százaléka vesz részt valamilyen szervezett vagy informális képzési, tanulási folyamatban. Az országok közötti különbségek számottevőek: Ausztriában és Szlovéniában, hogy csak a hozzánk közeli kultúrákat említsem, 80 százalék fölötti, míg Magyarországon 12 százalék. Ezzel az adattal mélyen mi vagyunk a legrosszabb felnőtt tanulók, hozzánk hasonló adattal (17 százalék) csak Görögország rendelkezik. Különösen elkeserítő, hogy a legmagasabban képzett vezető szakemberek (highly skilled white collars) esetében a nem formális tanulásban részt vevők aránya 10 százalék, az európai átlag harmada. A felsőfokú végzettségűek 17 százaléka tanul valamilyen informális módon (könyvtár, számítógép, internet segítségével). Az utánunk következő legrosszabb ebben a tekintetben Spanyolország, ahol ez az arány 34 százalék, az európai átlag viszont 55.

Mire számíthatunk ilyen körülmények között? A tudásra, tanulásra való nyitottság és általában a világhoz való nyitott viszony a demokrácia egyik jelentős társadalmi feltétele, különösen azokban az államokban, amelyekben most tanulják a demokratikus működésmódokat. Ha hajlandóak rá egyáltalán.


Fleck Zoltán                  


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!