Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. március 19.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. január 28. csütörtök, 07:44
- Bolgár Gy. - Megbeszéljük
Bolgár György: - A ma délelőtti Gálvögyi-műsorban hallottalak, nem először és nem is utoljára, gondolom, és feltűnt nekem egy dolog. Szeretném, ha beszélnénk erről, mert én nem láttam ennek nyomát a sajtóban, nem olvastam róla, és ha így történt, ahogy mondod, akkor az nagyon meghökkentő és említésre méltó. A Művészetek Palotája 5 éves évfordulója alkalmából tartott ünnepségről beszéltél, amelyen Hiller István kulturális miniszter mondott beszédet, és ebben a beszédben emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány kezdte el, a Medgyessy-kormány folytatta, majd Gyurcsány, illetve a Gyurcsány-kormány fejezte be. A Gyurcsány név hallatán valaki felüvöltött a közönségből, és elküldte őt melegebb égtájra. Te ezt természetesen nehezményezted, és nem csak te. Még azt is hozzátetted, bár név nélkül, hogy egy ismert tévés szereplőről volt szó. Meséld el, hogy mi történt pontosan! Jól foglalom össze?
Ungvári Tamás: - Jól foglalod össze. Először is szeretném elmondani, hogy a bekiabálások és beszólások, bár a parlamentben és egyéb helyeken elfogadott társadalmi megnyilvánulások, azért emlékeznünk kell az elmúlt 20 év történetében valamire. Történetesen arra, hogy a parlamentben valaki bekiabált, és egy nagyon furcsa rasszista megjegyzést tett, amelyet valakik hallottak és valakik nem, majd a legfelsőbb ügyész végül úgy döntött, hogy a bekiabálás, amit nagyon sokan hallottak, meg sem történt. Ezt óvatosságból mondom, mert nyilvánvaló, hogy egy ilyen helyen, mint a MÜPA, előbb szólal meg Beethoven, Brahms és Chopin, és kevésbé hallható egy alkalmi bekiabálás. Ezt sokan hallották, nyilvánvalóan többen nem hallották, de a Művészetek Palotájához ez nem illik. És főként nem illik, mint érzelmi megnyilvánulás, egy magyar politikus nevéhez. Akármi a véleményünk a politikusról, ezt a véleményt bárhol el lehet mondani, bárhol méltó módon ki lehet fejezni, de a bekiabálás az nem a Művészetek Palotájának a műfaja. Főként akkor nem, amikor a kulturális miniszter azt próbálja elmondani, hogy a művészetek tekintetében megmutatkozott bizonyos nemzeti egység, tehát ezt három kormány hatalmas erőfeszítése hozta létre, és egy ünneplő közönség volt ott. Szóval ünnepnél nem nagyon illő az ilyen típusú megnyilatkozás, amely, még ha csak hárman, négyen vagy öten hallották, akkor is méltatlan és nem a hely szelleméhez illő.
- A saját tapasztalataid alapján, volt valamiféle megbotránkozás akkor, esetleg később a szünetben vagy az előadás után?
- Igen, szünetben sokan hozzám is odajöttek, hogy mit szólok ehhez, és azt mondtam, hogy pontosan ezt vártam.
- Komolyan ezt vártad?
- Arra számítottam, hogy bizonyos emberek nem képesek magukat fékezni, az elmúlt 8 év politikai története pedig valahogy lehetővé tette, hogy bizonyos embereket és neveket kriminalizáljanak. Van egy olyan zsidó ünnep, amin ha az ellenség, vagyis Hámán neve elhangzik, akkor mindenkinek egy kereplőt kell használnia, hogy ne lehessen hallani a nevet. Ez nem szép tradíció, ez egy hamis, liturgikus tradíció, és nem hiszem, hogy az illető, aki bekiabált Hillernek, szívesen vállalná azt, hogy egy vallás liturgiájából ő átvesz bizonyos gyakorlatot. Ez nem jó, nem szeretem. Ott emelkedett hangulat volt, ebben a rengeteg pénzből épült épületben, ott volt Kocsis Zoltán és az egész zenekar. Nemcsak miniszterek voltak ott, ráadásul számos közreműködőnek díjakat adtak. Nem azt mondom, hogy könnyes szemmel ültem, de nagyon boldog voltam. Csak zárójelben mondom, hogy a MÜPA költségvetése majdnem a felét teszi ki az egész magyar művészetre való költésnek. Ezt megszereztük valamilyen csodával határos módon. És ezek miatt - nekem legalábbis - ünnepi hangulatom volt. Amikor Demján Sándor nevét mondták, akkor elkezdtek tapsolni, Kiss Imre igazgatónál is elkezdtek tapsolni, sőt egymásnak is tapsoltak a műszaki vezetők, a színpadmesterek és így tovább. Ez egy szép ünnep volt, és nagyon nem helyénvaló ilyenkor a bekiabálás.
- Igen, végül is megtehette volna a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány, hogy otthagy egy gödröt. Nagyon csúnya dolog lett volna, de már láttunk rá példát. Ehelyett befejezték, mert úgy gondolták, hogy ez fontos nemzeti kulturális ügy. Nem tudom, hogy hallottál-e egy gödörről, csak azért mondtam ez.
- Én nemcsak hallottam, hanem láttam is, és végtelen szomorúsággal gondolok rá, mert bár nem értek a színházi építészethez annyira, de azt tudom, hogy hol van egy színház helye. Látod, ez is szomorúság. Te is, én is, sokan egy magyar kulturális folytonosságért harcolunk, nem szeretnénk, hogy állandóan bal- vagy jobboldalra osztott kultúrával kelljen dolgoznunk. A bekiabálás azért volt méltatlan, mert a miniszter épp ezt a folytonosságot hangsúlyozta, és a bekiabálás ezt a szellemet akarta elűzni, és ez nem jó. Nem is a bekiabálásról van szó, hanem arról, hogy mikor kiabálta be. Nem csak a névre kiabált be, hanem erre az eszmére, hogy van folytonosság a kultúrában.
- Lehet nem szeretni például a Nemzeti Színházat, lehet nem szeretni azt az eljárást, ahogyan ez felépült, de valószínűleg senkinek nem jutna eszébe, azért bekiabálni valami csúnyát Orbán Viktorra, mondjuk egy hasonló ünnepségen, hogy a Nemzeti Színház végül is milyen lett és hogyan építették föl. Mert ott van, az is a miénk, vannak benne jó és kevésbé jó előadások, és használjuk arra, amire kitalálták, mert a magyar kultúrának az egyik fontos színhelye, erről van szó.
- Ez igaz, de azért hozzátenném, hogy az elmúlt 20 év egyik legjobb bekiabálója Orbán Viktor volt. Amikor a most vele szövetséges KDNP fölállt a parlamentben, akkor Orbán Viktor bekiabált, hogy "Térdre, imához!", és ez az egyik legjobb bekiabálás volt.
- De a parlamentben szabad bekiabálni, sőt demokratikus tradíciói is vannak.
- Ez igaz.
- Nem úgy az ünnepi üléseken. Szerinted meddig fog ez tartani? Most már hozzá kell szoknunk ezekhez a tradíciókhoz, hogy nem fognak kezet meg bekiabálnak? Vagy majd jön esetleg egy Orbán-kormány, és onnantól kezdve minden békés és boldog lesz.
- Én nem tudom, mi fog történni, mert egy történész, egy irodalomtörténész, mindig hátrafelé néz. Egy dolgot tudok, hogy ez a bekiabálási kultúra kezd elkorcsosodni. Egy szélsőjobboldali, számomra nem nagyon kedves párt gyűlésén, március 15-én elkezdték kórusban kiabálni, hogy vesszen Trianon. Egy palotára haragszanak, vagy a trianoni egyezmény, az ország csonkítása, vagy mi ellen van kifogásuk? Nem jó a bekiabálásnak az utcai kultúrája sem, vagy nagyon fel kell rá készülni. Hogy ez meg fog-e szűnni, nem tudom. A rossz tradíciók épp olyan erősek, mint a jó tradíciók. Természetesen nem fog egyik pillanatról a másikra elmúlni. Hacsak a demokratikus oldal vagy a baloldal, vagy az az oldal, amelyik nem kerül most kormányzás közelébe, nem fegyelmezi meg a saját híveit, és nem mondja azt, hogy akármi történik, mi a kereteket fogjuk felhasználni. Lesznek remélhetőleg újságok, rádiók, lesz parlament, ahol az ember elmondhatja, ami nem tetszik neki, de az utcai bekiabálás kultúrája, az nem mi vagyunk.
***
Kapcsolódó a Galamusban:
Fábry a Művészetek Palotájában
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- << Előző
- Következő
