Déjà vu – Szíriában




Ahogyan a dolgok e pillanatban állnak, Kobani városa lesz Szíria, közelebbről a szíriai kurdok Varsója.


Nincs olyan szándékom, hogy meghökkentsem az olvasót, de higgyék el nekem, valóban nincs új a nap alatt.


Kobani egy kurdok lakta és kurdok védelmezte város a török határ közelében. Erre a helyre a gyilkos martalócokból álló, Irakban és Szíriában egyformán aktív, „nyakfelmetsző” terrorszervezet, az Iszlám Állam (IS) vetette ki a hálóját. Az IS modern nehézfegyverek birtokában van, a kurdok csak kézifegyverekkel rendelkeznek. Igaz, kaptak némi segítséget az amerikai légierőtől, de megint csak azt mondom: háborút nem lehet a levegőből megnyerni.


Egy kőhajításnyira Kobanitól azonban ott áll a NATO (létszámban legalábbis) második legerősebb hadserege, a török. Amely október 2-án felhatalmazást kapott a parlamenttől, hogy az IS elleni közös harc pajzsa mögött átlépheti az iraki és a szíriai határt. De nem lépi. Pár béna török harckocsi bámulja a túloldalról, ahogyan az IS lerohanja Kobanit. Török területről kiválóan lehetett fényképezni, amint az IS fekete zászlaját felvonják Kobani külvárosában.


Kinek ne jutna eszébe 1944 szeptembere? A Vörös Hadsereg ott állt a Visztula keleti partján, szemben Varsóval. A nyugati parton a felkelő lengyelek élet-halál harcot vívtak a nácikkal a fővárosukért. Közben az oroszok majdhogynem napoztak. Sztálin úgy látta jónak – antifasiszta koalíció ide vagy oda –, ha hagyja veszni a felkelőket, mert azok (egyébként valóban) köztudottan „nemzeti” (antikommunista) vezetés alatt tevékenykedtek.


Egy külön odavezényelt SS-hadosztály (nem IS, hanem SS) állatias kegyetlenséggel törte le a varsói felkelést. Ha az oroszok közbelépnek – bár ez jelentős stratégiai tervezést igényelt volna – ez soha nem történik meg.


Ami hajdanán orosz bámészkodás volt, az ma török. És a motívumok hajszálra egyeznek. Tudniillik a Kobanit védő kurdok a törvényen kívül helyezett Kurd Munkáspárt (PKK) harcosai, és ez a párt 30 teljes éven át fegyveres harcot folytatott a török állam ellen. Igaz, az elmúlt pár évben ez a harc megszűnt, de a törököknek a zsigereikben van, hogy a kurdok ellenségek. Épp ezért nemigen segítenek rajtuk. Amiképp a szovjetek se segítettek az antikommunista lengyeleken.


De mindent egybevéve több mint különösnek találom, hogy ha már egyszer a (Magyarországgal is szövetséges) török állam hivatalosan eldöntötte, hogy csatlakozik az Obama által kezdeményezett IS-elleni koalícióhoz, azaz teljesíti NATO-kötelezettségét, miért nem kéri rajta ezt senki számon. Pláne, hogy Davutoglu miniszterelnök megmondta, „mindent megtesznek” Kobani megmentéséért. Mintha Sztálin mondta volna, hogy mindent megtesz Varsóért, és történt, ami történt.


A törökök egyszerűen és közönségesen nem óhajtják a PKK-t indirekt módon erősíteni. Holott percek alatt kisöpörhetnék az IS-t Kobaniból és a környékéről. Mindenük megvan hozzá, a fegyverzetük abszolúte NATO-kompatibilis. Állítólag elégedetlenek a kurdokkal, mert katonai erejüket nem fordították az Ankara által „halálra ítélt” szíriai Aszad-rezsim ellen. De ez csak állítólag van így, mert az imént említett zsigeri török ellenérzések annak szólnak, hogy a PKK önálló Kurdisztánt akar kihasítani Törökországból. Győzze meg őket valaki, hogy nem.


De könyörgök, ugyan ki űzött el másfél százezer kurdot Szíriából? Ki ostromolja Kobanit? Basár Aszad elnök, aki gyakorlatilag atonómiát adott nekik? Nem, hanem az IS. Miért kéne a PKK harcosainak a szíriai kormányhadsereg ellen harcolnia, ha egyszer a szíriai kurdokat az IS űzi el szülőföldjükről és irtja őket tömegestül?


Két megjegyzés a végére. A török parlament kurd képviselői tökkelütött hülyék. Az intervenciós döntés ellen szavaztak, mert az az ösztön vezette őket, hogy ha a török hadsereg kurd területekre „téved”, annak végső soron a kurdok lesznek a kárvallottjai. (A lengyel mentalitás hasonló volt, anno. Az Armia Krajowa nem akarta, hogy a szovjetek szabadítsák fel Varsót.) A másik megjegyzés: azért vannak „jó kurdok” is, amiképp Sztálinnak is megvoltak a maga – később hatalomra segített – jó lengyeljei. Ezekkel Ankara, lévén nem szíriaiak, hanem irakiak, már régen kiegyezett. Már csak azért is, mert azok (a neves pesmerga harcosok) nem török, hanem iráni támogatással védték meg, éspedig sikeresen, a maguk autonómiáját az egyébként széteső iraki államon belül az IS-szel szemben, és semmilyen ambíciójuk nincs Törökország kárára.