rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. január 8.

Bolgár György kérdései a 2010. január 8-i műsorban:


„…a Fidesz svéd típusú nyugdíjrendszer bevezetésén gondolkozik, nyilatkozta Varga Mihály volt pénzügyminiszter. A svéd rendszer teljesen privatizált, a nyugdíjkorhatár 70 év, egyik évről a másikra pedig, mint az idén például, akár csökkenhet is a nyugdíj, az automatikus korrigálórendszer miatt. Vajon így lehetne spórolni?

Másik témánk, hogy egy új Fidesz kormány eltávolítaná a jelenlegi kormány által fontos pozíciókba helyezett úgynevezett ejtőernyősöket, természetesen nem csak a minisztereket és államtitkárokat, erősítette meg Répássy Róbert frakcióigazgató egyik tévényilatkozatában. Szakértők szerint minden korábbinál nagyobb mértékű személycserékre, példátlan átrendeződésre lehet számítani az országban a választások után, már amennyiben a Fidesz győz.

Mi a véleményük továbbá arról, hogy Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint Gyurcsány Ferenc amortizálása volt a cél, a feladat azzal, hogy a Fidesz és a KDNP frakciója kivonult a parlamentből a miniszterelnök felszólalásai közben. Neki ugyanis abból lett volna politikai haszna, ha megmérkőzhet Orbán Viktorral, csakhogy nem ért el hozzá, mert ’ott voltunk mi, Navracsics Tibor és én’, mondta Semjén a Magyar Narancsnak.

És végül mit szólnak egy kedves mai cikkhez a Magyar Hírlapból, idézek belőle: ’Mondjuk ki végre, hogy fizessék meg az adósságot, akik csinálták. Képzeljék el, honfitársaim, mi lenne, ha az eltékozolt Andrássy úti paloták előtt egy-egy fára felhúzva, mint a középkorban, szégyenkosárban himbálóznának az ország kirabolói, Gyurcsányok, Draskovicsok, Veresek, Oszkók, Simorok, Székely Gáborok, Hunvaldok, Bajnaik, Demszkyk. Elnézést, ha kifelejtettem valakit. De ez csak az Andrássy út egyik oldala. A másik oldalon a szégyenkosárban a szoclib médiamunkások hadára kell, hogy várjon a megszégyenítés. Avar, Dési, Vágó, Bolgár, Bánó, Németh Péter, Andrassew, Esterházy, Bitó, Vincze Mátyás, és persze mindenekelőtt Gréczy Zsolt mint blogíró. Persze helyet kéne szorítanunk Paul Lendvainak, mint az egyik legfőbb kórustagnak is, többek között miatta lettünk lesajnált kis állammá, és persze ott a helye a fára aggatott kosárban Vásárhelyi Máriának is, az értelmiségi árulók élén.’ A cikk szerzője, Vámos György ebbe a műsorba évekig rendszeresen betelefonált, most pedig a jobboldali? polgári? Magyar Hírlapban írt ilyen kedves, demokratikus, együttérző, baráti, nem tudom milyen cikket. Önök szerint?”


Ajánlja az írást másoknak is!