rss      tw      fb
Keres

Eszti szitál




Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár hecckampánynak tartja a tankönyvek kritizálását, hiszen nem gondolja, hogy „ezek a tankönyvek úgy kerültek volna a piacra, hogy nem látta volna őket szakember”.


Semmi kétség, látta a legújabb elsős olvasókönyvet is szakember, ha más nem, a szerzője. Nagyon tudatos szakember lehet, megfogadta az emberi erőforrásokért felelős miniszter útmutatását, hogy „az ország hagyományainak tiszteletére” kell nevelni a gyerekeket. Ennek a koncepciónak a keretében kerültek be az elsős olvasókönyvbe olyan szavak, mint malom, itató, kaszáló, kapa, palánta, mosónő.


Szükség is van arra, hogy a játékkonzolok, okostelefonok és tabletek között felnövő gyerekek olyan mondatok kibetűzésével bővítsék tudásukat, mint: „Ödön mamája köt. A mosónő mos. Eszti szitál.” Nyilván képes ez az olvasókönyv, az illusztrációk segítik a megértést. Amúgy kevés gyerek látja kötni a mamáját, hiszen a kész pulóver olcsóbb, mint a fonal, és akkor a kötés technikájának megtanulásáról, az elkészítés idejéről nem is beszéltünk. A gyereknél otthon mosógép mos, nem mosónő, nem is érti, minek ahhoz külön ember, amit egy gép is megcsinál. Aztán itt van Eszti, aki szitál. Szorgalmas lány ő, ha befejezte a szitálást, nyilván nekilát a vaj köpülésének vagy a ruha mángorlásának.


Szitáscsaládból származom, apai nagyapám és nagybátyám is ezt a már kihalt mesterséget űzte. Amikor nagyapám Pápán a múlt század húszas éveiben megnyitotta a műhelyét, több szitás is dolgozott a városban. Szükség volt a termékeikre, hiszen akkoriban a környékbeli földművesek a helyi vízimalmokba hordták a búzájukat. Amikor hazavitték a megőrölt gabonát, az még tele volt magmaradványokkal. Ezek csak egy nagy lyukú szitán – a rostán – maradtak fenn. Utána még egyszer át kellett szitálni a lisztet, ezúttal egy finom lyukú szitán ahhoz, hogy alkalmassá váljon a kenyérsütéshez.


Később ezek a régi, romantikus vízimalmok kiszorultak a használatból, és az új, gőzgép vagy villanymotor meghajtású malmok technológiájába már beleépült az alapos szitálás, az ügyfél a munka végeztével finomlisztet szállíthatott a portájára.


Ötéves lehettem, amikor kaptam a nagybátyámtól egy pici szitát. Nagyon büszke voltam rá, de használni nem tudtam, mert a boltban vásárolt finomliszt csak átcsurgott rajta. Eltettem hát a polcra a családi mesterség emlékére, de a költözések során valahogy lába kelt.


Nagyapám, de főleg nagybátyám nem is a szitákból tartotta fenn magát, hanem a drótkerítések, nyúlketrecek, sodrony-ágybetétek és hasonlók készítéséből. Aztán becsukták a műhelyt, hiszen sem a drótból, sem a lószőrből készült szitára, sem a kézi munkával előállított kerítésre nem volt szüksége már senkinek.


Most pedig itt van Eszti, és szitál – akár egy bárgyú népszínműben –, a mosónő mos, Ödön mamája köt. Lehet, hogy fon is, nyálazza a kócot, sodorja a fonalat, pergeti a rokkát. Meglátjuk majd a másodikos olvasókönyvben.