Kacagó szél a meghámozott víztorony felett

Stein Á. Dániel
Helyi tudósító


Úgy 30 éve hőerőmű építésébe fogtak itt a környékünkön. Jókora területen – 2-3 négyzetkilométeren – 5-10 méter mélységig eltávolították a felső talajréteget, ástak egy tárolótavat, építettek egy munkásszállót, egy lakótelepet, valamint félig egy iskolát és egy bevásárlóközpontot. Aztán felhagytak az építkezéssel. A lakótelep lakásait eladták, a szállóban egy ideig bányászok laktak, utána majdnem megsemmisült, most felújítva kiadják lakásoknak.

A félbehagyott épületek jó negyed évszázada mementói a szocializmus felelőtlenségének, dicstelenségének. Nagyon látványos mementók, és eltakarják a letarolt vidéket, azt a pusztaságot, ahol a löszös agyag nem sokkal azután, hogy magára hagyták, megszülte a maga vegetációját. A mi klímánkon nincsenek őserdők – a sovány, magára hagyott talaj meddő olajbokrokat kínlódott ki magából, erős illatuk tavaszonként émelyítően tömény.


Az erőműtó sosem telt meg

A hűtőtó alján az erőmű működtetéséhez kevés víz gyűlt össze, azonban élénk horgászélet alakult ki rajta. A megépült aszfaltcsíkokon gyerekek tanultak motorozni, itt luxust termett a silányság. Ráadásul, a nagyralátó építők egy vasúti szárnyvonalat is bevezettek a terület széléig: lehet, hogy az első években még rá-rátévedt egy-egy mozdony, de én nem emlékszem, hogy valaha is terhelte volna valami ezeket a síneket: ott rozsdásodtak, míg a fémtolvajok el nem kezdték kiaknázni ezt a remek lelőhelyet. (Megjegyzendő, a környéken minden kábelt felszedtek és meghámoztak, a kábelhéjak évekig színezték a bokrok alját. Áll ott egy vagy 30 méter magas hidroglóbusz is, ennek a külső burkolatát – ki tudja hogyan – lehámozták.) Nemrégiben nekiálltak, felszedték a síneket, a talpfákat, a kőzúzalékot: a szárnyvonal emlékét a mély bevágás hirdeti, amelyen a fővonalról idevezették, no meg a fölötte épített hidak. Ironikus illusztráció ez Déry víziójához. Egyetemista koromban egy kortárs irodalmi szemináriumon az egyik hallgatótársam akasztófára akarta küldeni ezért a regényért Déryt, mondván, hogy a G.A. úr X-ben rosszindulatú paródiája a kommunizmusnak. Nos, alig kellett hozzá harminc év, hogy a vízió egyes részei valóra váljanak. Az egész emblémája lehet a meghámozott víztorony.


A meghámozott víztorony

Mint ahogy az is eléggé ironikus, hogy miért nem épült meg az erőmű. A kezdeményező ötlete zseniális volt: a közelünkben felfedeztek egy nagy szénmezőt, amivel csak egyetlen baj volt: legnagyobb része víz alatt volt. Nos, üssünk két legyet egy csapással: csapoljuk le a bányavizet, jó lesz az erőmű hűtésére, és akkor hozzá lehet férni a szénhez. Csak azt nem értették, hogy nem jutott ez korábban az eszébe valakinek. De a dolgok ritkán olyan szépek, mint amilyennek az első pillanatban mutatkoznak. Kiderült, hogy bizony, eszébe jutott az már régebben másnak is, csak lehetetlennek tartották a megvalósítást. Mégpedig nem a technika fejletlensége miatt, hanem azért, mert végiggondolták a következményeket. A mi kortársaink ezt nem tették meg, hanem elkezdték kitermelni a vizet – aminek az lett a következménye, hogy 20-30 km-re keletre elapadtak a kutak, és felmerült annak a kockázata, hogy ugyanennek a folyamatnak az eredményeként valahova a mélybe süllyednek a budapesti hévizek. Ez azért már túl nagy ár lett volna: leállították a vízkitermelést, a kiszikkasztott településekre csövön vittek vizet, és más megoldáson kezdtek gondolkodni az erőmű hűtése ügyében. Volt egy olyan ötlet is, hogy hozzanak a Dunából csővezetéken vizet, de ennek bizonyára akkora lett volna az energiaigénye, hogy az erőmű saját maga használta volna fel a termelését. Ezt nem tudom, csak feltételezem, de tény, hogy ekkor hagyták magára az egészet.


Emlék az építés korából

Régi, történet ez, de nem a befejezetlensége miatt érdemes foglalkozni vele. Ki hinné – ez a lepusztult, szomorú táj a nemzet érdekeiért folyatott harc középpontjába került. Történt ugyanis, hogy egy külföldi varázsos szemüveggel nézett körül, elképzelte, hogy behegednek a föld sebei, fű nő a gaz helyett, a tipikus pannon táj szemet nyugtat, kedélyt javít, igazi, szép örömöt hoz. Egyszóval, golfpályát, lakóparkot, fürdőközpontot („wellness”) képzelt el, és hozzá is fogott a megvalósításhoz. Az tény, hogy a dolog nagyon nehezen megy, de hát válság van. Ha eltekintünk a dolog gazdasági oldalától (ne tekintsünk el, emiatt nem nevezem meg a települést és a projektet sem, egyáltalán nem célom a hírverés), röviden úgy fogalmazhatunk, idejött valaki egy ötlettel, hogyan lehetne rekultiválni az esztelenül tönkretett vidéket. A tervnek kevés a vesztesége, hiszen most nincs ott semmi (az erőműtó horgászait áttelepítették egy másik tóra, az új tulajdonos nem kis anyagi segítségével). És mit tesz Isten, alighogy a dolognak híre ment, alighogy megépült az első, tulajdonképpen szimbolikus kerítés, alighogy elkezdődött valami adminisztratív átszervezés, azonnal fény derült arra, hogy az építtető izraeli.

Aki kíváncsi rá, magánlevélben megírom az építtető weblapjának a címét. Ezen van egy animáció, hogyan repül a tulajdonos szülővárosából mihozzánk. Most csak annyit: a kiinduló várost Corknak hívják. Írül: Corcaigh (a Wikipedia szerint, de az, mint tudjuk, néha megbízhatatlan). Ez csakis azért érdekes, mert így hívják Írország (a független) második legnagyobb városát. Hogy hasonnevű város Izraelben lenne, ilyesmi a Wikipediából nem derül ki.


Cork címere

Ez az egész dolog úgy merült fel, hogy a napi postám között találtam egy szamizdatot, amelyben egy helybéli (velem egy városrészben lakó) honfitársam (tőle tudom, hogy honfitársa vagyok), felszólított, hogy tiltakozzam, mert egy új 400 kilovoltos távvezetéket akarnak kihúzni, és egy traszformátorállomást is akarnak építeni a házaink közelében. Méghozzá közmeghallgatás nélkül. Azt is megtudhatjuk, az a baj ezzel, hogy zajos, hogy megüthet az áram, hogy az áramsugártól rákot kaphatunk, a város nem tud dél felé terjeszkedni. (Ez azért baj, mert észak felől forgalmas út zárja el a terjeszkedés lehetőségét. Igaz, dél felé egy forgalmas vasútvonal van, mindössze két keskeny – 2-2 sávnyi – átjáróval. Sebaj, majd tüntetünk, hogy csinálják vissza a sorompót!)

A gaz tervet az előző polgármester kezdte el, de holtakról jót vagy semmit. A mostani, aki már fideszes, füle botját se mozdítja a tiltakozásokra. Mint kiderült, valakik tovább folytatnak valamilyen vizsgálatokat, és azok lezárultával megindítják az eljárásokat. Ebben „a vizsgálatban a pm [értsd: polgármester] és a képviselők kötelesek együttműködni” (vajh, miért kötelesek?).

És most jönnek a követelésszerű kijelentések: Nem akarjuk 4-6000 ember betelepítését! Nincs szükség magánvárosokra (?), földesurakra! Menjenek golfozni a Negev-sivatagba vagy a Gázai övezetbe...! Ne tegyék tönkre a környeztet (golfpályával, ikerházakkal – mennyivel természetesebb a burjánzó olajbozót!) Jön az éghajlatváltozás! (Még csak jön?) Szükségünk van a magyar földre! … És amúgy sem akarunk a külföldiek cselédjei lenni, angol vagy héber nyelven hajbókolni! (Az ír fel sem ötlött a szerzőben.)

Haladunk jobbra, nagy a lendület. A röpirat szerzője már a fideszes polgármester felelősségrevonását vizionálja. Tartsunk vele, és képzeljük el, hogyan suhan a kacagó szél ugarunk felett.


Ajánlja az írást másoknak is!