Választási utónapló 9: Internetadó és vizitdíj – egy elmaradt meghátrálás története 2006-ból



2006. október 23-án, az Astoriánál tartott tüntetésen Orbán Viktor a saját maga által felizzított politikai hangulat csillapítása érdekében 7 pontos népszavazási javaslattal állt elő. Ezek sorában a vizitdíj eltörlése a harmadik volt („Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni?”). Az ezt megelőző hetekben és napokban a szó majdnem legszorosabb értelmében puskaporos volt a levegő. Szeptember 18-án volt a tévészékház ostroma, ezt követően a kormánybuktatásra készülő erők a Kossuth téren táboroztak heteken át. Október 23-án az 1956-os forradalom kitörésének 50. évfordulóján, Budapesten a reggeli óráktól kezdve be nem jelentett tüntetések zajlottak, amelyek a kora délutáni óráktól, vagyis még a Fidesz nagygyűlését megelőzően összecsapásokba torkollottak a rendőrség és a kormányellenes tüntetők között.


Bár október 23-án, illetve 24-én, amikor a népszavazási kérdéseket a Fidesz és a KDNP ténylegesen be is adta a Választási Bizottságnak, ez váratlan húzásnak tűnt a közvélemény számára,* valójában ezzel akkor már számolni lehetett és a másik oldalon számoltak is. Látva a közvélemény jelentős részének ellenkezését, és az MSZP-n belüli elbizonytalanodást is, már hetekkel korábban komolyan felmerült, hogy célszerű volna meghátrálni vizitíj-ügyben és visszavonni a javaslatot. Kár, hogy nem így történt. Ott voltam, részese voltam a döntési folyamatnak. Keményebbnek kellett volna lennem. Talán minden másképp történt volna.


A történet – legalábbis annyi, amit én ebből láttam – a következő.


2006. október 5-én az Államreform Bizottság Egészségügyi Munkacsoportjának elnökeként feljegyzést készítettem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök számára, aki egyben az Államreform Bizottság elnöke is volt. Azt javasoltam, hogy adjuk fel a vizitdíj ötletét és koncentráljunk az egészbiztosítási reform, a több-biztosítós rendszer megvalósítására. A dokumentum teljes szövege itt olvasható.


Betartva a szolgálati utat, a feljegyzést átadtam Draskovics Tibornak, aki kormánybiztosként ténylegesen irányította az Államreform Bizottság munkáját és arra kértem, hogy aláírásával támogassa a javaslatomat. Ő nem kívánt ebben a fontos kérdésben frontot nyitni a miniszterelnökkel szemben, de – becsületére legyen mondva – biztatott, hogy a saját nevemben nyugodtan küldjem tovább. Én azonban akkor úgy ítéltem meg, hogy Draskovics támogatása nélkül a javaslatnak nincs esélye, és inkább csak árt. Már csak azért is így gondoltam, mert a javaslatomat előzetesen egyeztettem Molnár Lajos egészségügyi miniszterrel is (erre közvetett módon a feljegyzés utal is), és ezért Draskovics támogatása nélkül a kezdeményezésem óhatatlanul úgy nézett volna ki, mintha az SZDSZ kihátrálna az MSZP által – és személy szerint Gyurcsány által még a nevezetes őszödi MSZP-frakcióülésen, napokkal Molnár Lajos miniszteri kinevezése előtt – kezdeményezett vizitdíj-javaslat mögül. Ténylegesen persze éppen erről volt szó. A vizitdíj gondolatát az SZDSZ ugyan kezdettől fogva támogatta, de úgy gondolta, hogy azt majd a magánbiztosítók fogják bevezetni saját hosszú távú érdekeiket szem előtt tartva. Álmunkban sem gondoltunk arra, hogy ezzel kezdjük a reformot.


Így a feljegyzés végül nem jutott el a címzetthez. Talán ha akkor keményebben viselkedünk, és élezzük a koalíciós konfliktust, még időben meggyőzhettük volna Gyurcsány Ferencet arról, hogy érdemes egy lépést hátralépni annak érdekében, hogy utána kettőt tudjunk előre lépni. Ahogyan most Orbán Viktor tette az internetadóval. Három hét múltán, miután a Fidesz már bedobta a népszavazás ötletét, valóban késő lett volna meghátrálni. Ahogy az angol mondja: The rest is history.


***


Önmagában nézve a két történet nyilvánvalóan hasonlít egymásra – függetlenül attól, hogy tartalmi értelemben ki mit gondol a vizitdíjról, illetve az internetadóról. Például abban, hogy van okunk feltételezni, saját értékei és közvetlen politikai céljai szempontjából Orbán Viktor is épp olyan fontosnak tartja a saját kezdeményezését, mint annak idején Gyurcsány Ferenc, az MSZP és az SZDSZ. Van azonban két fontos különbség is. Először is az, hogy Gyurcsány egy belsőleg is demokratikus működésű párt élén, egy rivális párttal koalícióban kormányzott, ezért számára bármilyen visszavonulás komoly nehézségekbe ütközött volna. Orbán viszont egyszemélyes diktatúrát működtet a pártján belül is, és úgynevezett szövetségesei, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség mozgalmai is** valójában a párton belül vannak. Bármit tehet, az ellenkezőjét is annak, amit egy nappal korábban a leghűségesebb alvezérei mondtak. A másik különbség az, hogy Orbán most, 2014-ben annak tudatában hozta meg döntését, amin 2006 óta keresztülment az ország. Mindannyian megtapasztaltuk, hogy szimbolikus ügyekben milyen könnyű egy elszánt autokratának kierőszakolni egy népszavazást és/vagy utcára vinni az embereket. Orbán Viktor fél.





* 2011-ben Hegedüs Zsuzsa, a miniszterelnök korábbi, akkori és később tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy a „szociális népszavazás” ötlete tőle származott. Hosszas jogi és politikai csatározások után, felfokozott közhangulatban a népszavazásra 2008. március 9-én került sor. A vizitdíj, a kórházi napi díj és a tandíj eltörlésére vonatkozó három kérdésre a résztvevők több mint 80 százaléka igennel szavazott. Egy hónappal később az MSZP felbontotta az SZDSZ-szel kötött koalíciót.


** A Fidesz honlapján hat „szövetséges” szervezet logója virít. Sorrendben: Kereszténydemokrata Néppárt, Nemzeti Fórum, Fidelitas, Kisgazda Polgári Egyesület, MAGOSZ, Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja, Magyar Kereszténydemokrata Szövetség.





Mihályi Péter közgazdász