Nemzeti konzultáció



Bármerre is járunk ezen a héten a városban, mindenütt izgalomtól kipirult arcokat látunk magunk körül. Már csak alig két hónapot kell várni, és megkezdődhet a nemzeti konzultáció a netadóról. Jó nézni, ahogy kisebb csoportok összehajolnak s a középületek falaira kifüggesztett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot tanulmányozzák. Nincs itt bekiabálás, ordítozás; szolid polgárok minden bizonnyal útmutatást, szellemi vezérfonalat keresnek a küszöbönálló vitához. Csak az alkotmány asztala hiányzik még itt-ott, így aztán sokaknak állniuk kell.


Hogy a vita ezúttal ne menjen félre, megemlítenénk, hogy az utóbbi években számos spontán nemzeti konzultáció is lezajlott, mármint a hivatalosakon kívül. Példának okáért ez idő alatt nagyjából négyszázezer honfitársunk vándorolt ki Angliába, Németországba és Ausztriába – feltehetően azért, hogy közvetlen közelről legyen tanúja a pénzalapú társadalom haláltusájának –, és valamivel több mint húszan Oroszországba. A Nézőpont Intézet interpretációjában ez nyilván a Kelet vonzerejének enyhe fölényét mutatja, az adatok mégis elgondolkodtatóak.


A nyugati országok egyébként már a Szovjetunió Kommunista Pártjának a kapitalizmus küszöbönálló csődjét kimondó, egyhangúlag elfogadott határozatait is meglehetősen félvállról kezelték, azt azonban kevesen gondoltuk volna, hogy a miniszterelnök úr idevonatkozó intelmeit is ilyen nyíltan semmibe merik venni. Reméljük, diplomáciánk értésére adta Amerikának, hogy ez nem maradhat következmények nélkül.


Be kell ismernünk, a mostanit kronológiailag eggyel megelőző egypártrendszer vezetői következetesebbek voltak: nemcsak szerették és respektálták Moszkvát, de gyermekeik közül is többeket oda is küldtek tanulni. Az ifjak így aztán életre szóló élményeket szerezhettek a pártsajtó és a valóság kapcsolatáról. A jó példa tehát adott. Amondók vagyunk, hogy a keleti nyitást az tenné igazán teljessé, ha a kormánypárt ifjabb generációi végre kazah vagy azeri egyetemeken szerzett tudással szállnának szembe a Nyugat dekadenciájával és nem pazarolnák az időt feleslegesen Angliában vagy Svájcban.



A lausanne-i École Hoteliere Lausanne 2015-ös Executive MBA osztálya - a második sorban balról a harmadik Orbán Ráchel

(A kép forrása, illetve a 444.hu)


Egy alapos nemzeti konzultáció egyébként azt is világossá tehette volna, hogy nem mindig célszerű olyan országok adórendszerét másolni, ahol a bevételek majd felét olaj- és gázeladások adják. Ennek ugyanis aztán az a következménye, hogy lassan havonta kell új adókat kivetni vagy emelni. Az új nemzeti konzultáción biztosan szóba kerül majd az is, hogy bár a nemzet kormánya több pénzt hagy egyes családoknál, de másnap, amikor eszébe jut, rendszeresen vissza is szokott menni érte. Sőt, az utóbbi időben mintha az asztalról is eltűnne egy s más.


Elképzelhető, hogy mire a kormányzati ciklus közepén egyszámjegyűvé válik a jövedelemadó, már az utca egyik oldaláról a másikra is csak adózás ellenében lehet majd átmenni. Családi kedvezménnyel. Persze ezt az adót a közútkezelő cégek fogják fizetni, és átháríthatatlanul, abban biztosak lehetünk.


A nemzeti konzultáció, mint fogalom, egyébiránt nagy múltra tekinthet vissza. Egyes francia történészek már a kora középkorban parlamentnek nevezték az ilyen eszmecserék helyszínét, ahol heves, néhol fatális véget érő viták zajlottak. Azóta azonban nagyon sok idő telt el. Ahogy azt az elvetélt internetadó esete is megmutatta, a kormánypárti képviselők csak elvétve ismerik az előttük fekvő törvényjavaslatok tartalmát, bár megnyugtató, hogy kivétel nélkül mindig egyetértenek vele. Ennek is megvan a maga oka. Ha ugyanis a kormányzás a népért van, és most vitathatatlanul ez a helyzet, felesleges belebonyolódni a részletekbe. Hozzátesszük, a nyugati országokban meghonosodott szakmai konzultációk sem lennének feleslegesek. Egyik hozadékuk az lehetne, hogy tudásra szomjas államtitkárok kötetlen keretek között ismerkedhetnének meg például a háztartás fogalmával, sőt a haladók akár az internettel is.


Rezignáltan állapíthatjuk meg, hogy a nagy elődök bizony sok mindenben körültekintőbbnek bizonyultak nálunk. Ők nemcsak hirdették, de még énekelték is, hogy a Párt és a nép útja egy, homályban hagyva, hogy az utat sokan gyalog, sőt mezítláb fogják megtenni. Az, hogy a népért vagyunk, nem jelenti azt, hogy mindent az orrára is kell kötni.


Ez a néppel való közös kormányzás dolog viszont kicsit összetettebb feladatnak tűnik. Az elmúlt hetek eseményei arra engednek következtetni, hogy a nép elég sokat fészkelődik az anyósülésen, a pótkormány mögött, valamint az Erzsébet-hídon és a József nádor téren. Hálátlansága egyszerűen nem ismer határt. De ez minden bizonnyal már egy másik, a mostaninál sokkal szűkebb körben megtartott nemzeti konzultáció tárgya lesz.






Endrődi Gábor közgazdász, cégvezető