rss      tw      fb
Keres

A magyar iskola “rendbetételéről”

Hiába duruzsolja a kisördög az ember fülébe, hogy milyen jóízűt lehetne most élcelődni mindazokon, akik a vallási nevelést vélik gyógyírnak minden nyomorúságunkra: hiszen katolikus iskolában készült a napokban ismertté vált videó, amelyen egy lány földbe döngöl egy másikat, majd ugyanazt a bántalmazott lányt egy harmadik pofozza profi smasszeri hidegvérrel. Csakhogy ugyanolyan alantas dolog lenne ezt tenni azzal az iskolával, amelyben – nagyon tiszteletreméltóan – sok halmozottan hátrányos helyzetű fiatalt nevelnek, mint amennyire gusztustalan, amikor önmagukat keresztényként definiáló politikusok csapnak le a nem egyházi iskolákban történő hasonló esetekre. Ez alkalommal, tekintve, hogy a brutális tanulók egyértelműen fehér bőrűek, s egyikük még szőke is, a szélsőjobb sem ugrik azonnal, mint tette tavaly márciusban, amikor egy zalaegerszegi iskolában történt kíméletlen verés után a zalalövői roma közösségnek rendőri védelmet kellett biztosítani, mert egy internetes portál őket vádolta azzal, a rendőrség közleménye szerint teljesen alaptalanul, hogy elbántak a fiúval. Az esettel azért érdemes mégis foglalkoznunk, mert szimptomatikus – nem is egy szempontból.

Az iskolai erőszakról készült videók szerencsére még mindig fölborzolják a kedélyeket, noha sajnos szinte havonta értesülünk a médiából is ilyenekről, a videómegosztó portálokon pedig valószínűleg nem kell sokat keresgélni, hogy ijesztő képsorokra bukkanjunk. November legvégén Lentiben két diáklány harmadik társukat az utcán lökdöste, haját tépte, hasbavágta, fejbeverte, az áldozat édesanyja szerint csak azért, mert lánya szorgalmasabb az átlagnál – az iskolát is neki kellett elhagynia, ha nem akart még egyszer hasonló elbánást. Szintén novemberben született ítélet azok ellen a tinédzserek ellen, akik az iskola vécéjében követtek el szexuális erőszakot kisfiúk ellen. Zalaegerszegről egész sorozat került föl az internetre társaikat megalázó fiatalokról. Szintén márciusban, Szécsényben, egy 16 éves fiú az iskola folyosóján egy tanárnőjét rúgta kétszer bordán, aztán hozzávágta a táskáját. Egy iskolabiztonsági szolgálat vezetője azt nyilatkozta, egy székesfehérvári iskolában kilencmilliméteres parabellumot is vettek már el diáktól, s amikor egy fővárosi egyetem rektora hívta őket razziázni, kést, tőrt, bokszert is találtak a hallgatóknál. A fájdalmasan emlékezetes kaposvári példa szerint az iskolai brutalitás gyilkosságig is fajulhat.

Mindez kórkép a magyar társadalomról – mondják jónéhányan –, nem pusztán az oktatásban növekedett az agresszió, hanem mindenhol. Mások legyintenek: mindannyiunk gyerekkorában voltak verekedős balhék az osztályban, és a tanárokat sem respektálta mindenki. Végh József kriminálpszichológus szerint egyáltalán nem biztos, hogy az internetről letölthető durvaságok minden esetben valódiak: lehet, hogy megrendezett jelenetek is vannak közöttük, ezeket hírességvágyból követhetik el a diákok. Danielisz Béla, az iskolai erőszak okait vizsgáló bizottság társelnöke, egyébként a főváros bűnmegelőzési tanácsosa egy interjúban szintén erre hívta föl a figyelmet, s arra, hogy az agresszió szerencsére nem napi probléma az iskolák többségében. Egy 36 országra kiterjedő, 2006-ban készült fölmérés szerint Magyarországon valamivel jobb a helyzet, mint nemzetközi szinten általában tapasztalható.

Dehát azért ez sovány vigasz – és ettől még, legalábbis Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint, növekedett az iskolai erőszak mértéke, de legalábbis a bejelentett esetek száma. Egyre fiatalabb életkorban követnek el súlyos cselekményeket, bandákba tömörülve zsarolják a kisebbeket, hogy ha nem fizetnek nekik, elvesznek majd tőlük ezt-azt. A legnagyobb felháborodást azok az esetek váltják ki, amikor diák bántalmaz fizikailag tanárt. Ez szerencsére igen ritkán fordul elő. Sajnos nem generál ugyanilyen erejű fölháborodást, amikor tanár bántalmaz gyeret, noha erről egyre gyakrabban tesznek bejelentést – és hány bejelentés lehetne, ha a verbális erőszakot, a megalázást, a rettegéskeltést is bejelentené mindenki. Igaz, a szóbeli durváskodásból a magyar diákok is kiveszik a részüket: egy felsőtagozatos általános iskolásokat mérő OECD-vizsgálat szerint Magyarországon 77 százalék a tanárokkal szembeni szóbeli durváskodás mértéke, míg nemzetközi átlagban csak 37. A rongálás mértéke is kétszerese a nemzetközi átlagnak, a 25 százalékkal szemben 53,5 százalék.


Egy igazán dühös kisfiú - Norvégia, Oslo

Néhány hete hozták nyilvánosságra az Iskolai veszélyek című kutatás eredményeit – az adatok 186 középiskola 4375 11. osztályos tanulójától, illetve 980 pedagógusától származnak. A felmérés vizsgálta, hány tanuló volt tanári agresszió áldozata – a válaszok szerint az arány igen magas, 10 százalék; a tanárok közül 1,9 százalék mondta, hogy valamelyik diák fizikai erőszakot követett el ellene. Sokan nem is tekintik agressziónak a kiabálást, káromkodást, kirekesztést – ezek az iskolai agresszió leggyakoribb formái, a pedagógusok 31,2, a tanulók 38,3 százaléka számolt be arról, hogy ő maga is elkövet ilyesmit. (Az OECD-fölmérés ennél rosszabb arányokat mutatott, mert az áldozattá válás, s nem a bántalmazás mértékére kérdezett rá, s nyilván kevesebben vállalják, hogy időnként verbális agresszorok, mint hogy szóbeli erőszak áldozatai.) A diákok egymás között is leginkább ezt alkalmazzák, a fizikai erőszak leggyakrabban a lökdösődés, de “igazi” iskolai verekedésekben is részt vett már a tanulók egytizede. Jelentősek a különbségek az iskolatípusok között: az agresszivitás a szakiskolákban van jelen leginkább, a gimnáziumokban legkevésbé.

A kutatás tapasztalatai szerint egymással is erőszakosabbak ott, ahol a diákok között több az idegengyűlölő. A fölmérés szerint nincs összefüggés a vallásos nevelés hiánya és az agresszió megjelenése között, megállapították viszont, legalábbis a kutatásról beszámoló híradás szerint, hogy a szakiskolákban, ahol a legtekintélytisztelőbbek – én sokkal inkább tekintélyorientáltnak nevezném ezt – a diákok, a legmagasabb az agresszió szintje, s a gimnáziumokban, ahol a legkevésbé tekintélyorientáltak, a legalacsonyabb.

Ez a megállapítás bizony élesen szembemegy az ezerszer hallott szólammal, miszerint is a liberális lazaságból fakadó fegyelemhiány miatt terjed az iskolai erőszak. A Fidesz honlapján olvashatók azok a nyilatkozatok, amelyeket a kaposvári gyilkosság után készítettek – amikor egykori barátjukat ölték meg középiskolások, mert “összevesztek” vele –, csöppet sem habozva kihasználni a tragédiát politikai haszonszerzés érdekében. A Magyar Testnevelőtanárok Országos Egyesületének elnöke szerint “a liberális oktatáspolitika következménye, hogy nincs a tanároknak tekintélyük, és kivették a kezükből azokat az eszközöket, amelyekkel megakadályozhatnák, hogy az agresszív diákok megzavarják a tanórai munkát.” A megoldás – értelemszerűen – a sport és “a fegyelem fokozása”, “lehetetlen feladat, hogy a pedagógus 37 fős osztályában az összes serdülő pszichés fejlődését nyomon kövesse”. Sajátos kijelentés annak a pártnak a honlapján, amelynek oktatáspolitikusai a “tanítás” vagy “oktatás” szavakat sem állhatják, mert szerintük egyedül a “nevelés” a helyénvaló. Azon sem árt elgondolkodnunk, milyen “eszközöket” hiányol a testnevelő-szövetség elnöke, és komolyan gondolja-e, hogy a tanárok tekintélye egyetlen vagy akár két politikai ciklus alatt roppant meg, s nem már évtizedekkel ezelőtt, attól kezdve, hogy az elhivatott pedagógusok mellett nagy számban kerültek pályára azok a tanárok, akiknek a pályaválasztáskor még eszükben sem volt pedagógusnak menni, csak egyszerűen nem maradt más lehetőségük. Kétségtelenül sokan vannak közöttük, akik megtanulták és megszerették a tanítást – és sokan vannak, akik nem.

A KDNP oktatáspolitikusa, Hoffmann Rózsa szerint "bonyolult az iskolai erőszak problémája, mert először a kiváltó okokat kell feltárni a hatékony kezeléséhez, de ez sem mentség arra a bénultságra, ahogyan az oktatási minisztérium reagál az elmúlt időszak eseményeire”. Szerinte már a fizikatanárt ért erőszak nyilvánosságra kerülése után azonnal cselekednie kellett volna a kormánynak. Előbbre vitte volna az ügyet, ha a képviselőnő megosztotta volna az illetékesekkel, hogy mondjuk ő vagy a pártja vagy a nagytestvéri szövetséges hogyan “cselekedne azonnal”: mert ő is csak “a tanárok eszközrendszerének kiszélesítével” rejtélyeskedett, és – hogy s hogy nem – szerinte is az iskolai sportélet szerepének a növelése a megoldás.

Pedig jócskán van azért más is a tarsolyukban azoknak a pedagógusoknak, akik mégis megkísérlik, bizonyíthatóan sikeresen, serdülő tanítványaik “pszichés fejlődését” követni, magyarán szívvel-lélekkel hajlandók foglalkozni diákjaikkal és családjukkal. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2008-ban indította a Biztonságos iskoláért programot; a program keretében hirdettek pályázatot, hogy összegyűjtsék az iskolai agresszió kezelésére helyben kitalált és alkalmazott módszereket. A legsikeresebbnek ítélt jó gyakorlatokat önálló kötetben jelentették meg, s a sokféle változatban van azért néhány közös elem. Az egyik a tanárok hivatástudata, odafigyelése, megértése, a diákjaik iránti felelősségvállalása. Ők sem keresnek többet, ők sem kevésbé elgyötörtek, ők is fáradtak – mint ebben az országban csaknem mindenki, aki szereti a hivatását, és ezért nem a fizetés, hanem önmaga belső törvényei kedvéért teszi a dolgát. És nagyon úgy látszik a leírt esetekből, hogy ez azonnal meghozza annak a közösségnek a megbecsülését is, amelyért dolgoznak. A másik közös vonás: egyetlen helyen sem “a fegyelem növelése” volt a sikeres eszköz az iskolai erőszak csökkentésére.

Föltűnő az is, hogy mindenki, aki behatóbban foglalkozik az iskolai agresszió megfékezésének lehetőségeivel, arról beszél, hogy csak sok szakma, sok társadalmi csoport, tanárok, szülők, tanulók összefogásával lehet eredményt elérni, s hogy az iskolában sem javulhat a helyzet addig, míg a társadalmi agresszió egyéb formáit növekvő mértékben vagyunk kénytelenek elszenvedni. Aáry-Tamás Lajos szerint az iskolaorvosokat, pszichológusokat, a gyermekjóléti szolgálat munkatársait, családsegítőket, kriminológusokat és egyházi személyeket is rá kell bírni, hogy segítsék a tanárokat. Danielisz Béla arra mutatott rá, hogy a gyerekek elsősorban az otthoni és a társadalmi szocializáció következtében válnak agresszívvá: ha azt a mintát látják, hogy az erőszak elfogadható eszköz céljaik megvalósításához, könnyen követik. Hozzátette: egyetért azokkal az oktatáskutatókkal, akik az általános társadalmi feszültségek mellett az iskolai frusztrációt is jelentős tényezőnek látják az iskolai élet eldurvulásában, hiszen a magyar iskolarendszer teljesíthetetlen követelményeket támaszt a gyerekekkel szemben. Ezt a tényezőt olyannyira érdemes megfontolni, hogy önálló írást érdemelne.

Az iskolai agressziótól pártszimpátiától függetlenül szenvednek a pedagógusok, a szülők szavazói hajlandósága sem befolyásolja, melyik diák válik társai célpontjává. Miért nem lehet akkor erről a kérdésről épeszű vitákat folytatni? Mert sajnos túlságosan is vonzza a kommunikációs hiénizmust: éppen mert több millió embert érint potenciálisan, tanulókat, szülőket, tanárokat, csaknem minden iskoláskorú tanújává válik, és ezrek, diákok és tanárok az elszenvedői. A széleskörű érintettség és nagy érzelmi töltés miatt sajnos kiválóan alkalmas ez a téma arra, hogy a felelőtlen populizmus és a legolcsóbb demagógia áldozatává váljon.

Amíg a “melyik oldalnak hasznos?” kérdés ír fölül minden értelmes szempontot, addig hiú remény felelős összefogásban bízni. Egy hír szerint az MSZP képviselői 150 ezer forintos pénzbüntetéssel akarták sújtani azokat, akik az iskola területén botrányt keltenek – elsősorban a tanárokat fenyegető szülők megfékezésére szánták a javaslatot. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amely számtalanszor követelt már szigorításokat, erre azzal reagált, “miért nem a kabinet nyújtotta be” ezt a javaslatot, s különben is, nem egyeztették a szakmával, s nem is előzte meg hatástanulmány. Ismerve ezt az érvelési (? – ha lehet ezt annak nevezni) logikát, nagy kockázat nélkül vélelmezhetjük, hogy ha lett volna egyeztetés és hatásvizsgálat, akkor azt valamiféle “cselekvéshiánynak”, “fölösleges időhúzásnak” címkézték volna. Teljesen mindegy ugyanis, hogy van-e rajta sapka vagy nincs, a vége ugyanaz.

Mi tagadás, az sem tesz boldoggá, ha elemi értelmezési hibákkal találkozom az említett széleskörű fölmérésről szóló írásban: mert az együttelőfordulást még a kezdő szociológushallgatók sem téveszthetik össze az ok-okozati viszonnyal. Éppen ezért hihetetlen felszínesség azt sugallni az olvasóknak, hogy a tekintélyorientáltság (pláne tekintélytiszteletnek nevezve) okozza az erőszakos viselkedés mértékében tapasztalható különbségeket a szakiskolák és gimnáziumok között: a szakiskolák és gimnáziumok tanulóinak családi, anyagi, szociális minták szerinti különbségei olyan jelentősek, hogy semmiképpen nem tekinthetünk el tőlük, amikor az adatokat értelmezzük, ellenkező esetben lényegében biztos, hogy hamis következtetésekre jutunk. Az általam olvasott ismertetésből nem derült ki, hogy magában a jelentésben is olvasható-e ilyesmi – őszintén remélem, hogy nem –, vagy csak az újságíró “egészítette” ki kissé a fölmérés eredményeit, mindenesetre igen zavaró ebben a mondatban az érzékelhető elfogultság. Visszautalva egy korábbi bekezdésre: nem ez az adat a legfőbb cáfolata tehát annak, hogy a vasfegyelem iránti vágy agresszióhoz vezet, hanem minden mai pszichológiai-szociálpszichológiai ismeretünk, s az iskolákban sikerrel alkalmazott, föntebb említett jó gyakorlatok.

Az pedig nemhogy nem nyugtat meg, hanem kifejezetten megrémít, hogy az előjelek szerint az oktatással kapcsolatos kérdések kampányprédává válnak, a kampány után, egy Fidesz-KDNP-győzelem esetén pedig a híveknek biztosított cirkusz szerepét fogják betölteni – a kenyeret nehezebb lesz szaporítani, mint a nemzetmegmentő szózatokat.

Novemberben ízelítőt kaphattunk abból, mennyire lehet majd akkor higgadt, megfontolt, felelős, nem napi politikai érdekeknek alárendelt cselekvésre számítani. A KDNP Iskola – erkölcs – tudás című konferenciáján Semjén Zsolt pártelnök arról beszélt, hogy ambíciójuk “az értékek” irányába elmozdítani az egész társadalmat. Azt most hagyjuk is, hiszen sajnos jól ismerjük a Fidesz 1998-2002 közötti politizálásából, hogy számukra egyetlen legitim értékrend létezik, a sajátjuk – az azóta eltelt időben pedig a fejünkbe verték, hogy kormány is egyetlen legitim van csupán, szintén az övék. Figyeljünk most arra, hogyan küzd a verbális erőszak ellen a kereszténydemokraták elnöke, hogy ne szolgáltasson rossz példát a fiataloknak: a híradások idézték beszédéből, hogy szerinte "egy ilyen társadalmi közegben hogy lehet azt mondani egy gyereknek, ne hazudjon, ha a korábbi miniszterelnök önfeledten hazudott egy országnak? Hogy ne emeljen el egy sportszeletet a boltból, miközben a kormány a fél országot ellopta?"

Semjéntől megszoktuk, boldogan vállalja, hogy a Fidesz-KDNP-szövetség retorikai csapásmérő eszközeként használják. Nem meglepő az sem, hogy Hoffmann Rózsa a hírek szerint annak szükségességéről beszélt ugyanezen a konferencián, hogy minden gyereknek a képességeinek és adottságainak megfelelő iskolába kell járnia – arra számíthatunk tehát, hogy a szegregációt növelő, elitiskolákat védelmező oktatáspolitika következik majd.

Félelmetessé az előjeleket leginkább mégis a szövetség elnökének köszöntő levele teszi: ebben az MTI szerint azt fejtegeti, hogy "Hatalmas munka előtt állunk, megfordítani a rossz folyamatokat, rendbe tenni a magyar iskola dolgát még nehezebb lesz, mint újraindítani a gazdaság motorját" – merthogy a Gyurcsány-Bajnai korszak iszonyatos pusztítást végzett az oktatás területén is, az ismereteket tehernek tekintve intézményesítették a félműveltséget, s a gyereknek kompetenciája már van, csak tudása nincs hozzá.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Ha már műveltséget kell fitogtatni: sapienti sat.


Ha tetszett az írás, ajánlja másoknak is!