rss      tw      fb
Keres

Tagesanzeiger–Mundruczó: „Erősödött a nacionalizmus – és a könyörtelenség”




A Tagesanzeiger című svájci lap Alexandra Kedves interjúját közölte Mundruczó Kornéllal „Oroszország félelmet kelt bennünk!” címmel. Mundruczó Kornél magyar filmes és színházi ember beszél megijesztett zéró generációjáról és rétegeiről a társadalomban. Zürichben vasárnap mutatják be a Hotel Lucky Hole című darabot.


Mundruczó a kulisszák között áll, amelyek úgy vannak hajtogatva, mint egy szárnyas oltár – ironikus jelképe ez a Hitel Lucky Hole című új darabnak. A művész éppen most küzdött le egy influenzát, de ha a munkájáról beszél, izzik. Egy Zürichben élő magyar és egy ukrán kurva, meg a bankár-kitartóik történetét akarja belerakni három felvonásba; ez Mundruczó Öngyilkos-trilógiájának harmadik darabja (a Demencia című II. rész decemberben vendégszerepel Zürichben). A tisztességtelen címmmel ellátott zarándoklat Strauss Cigánybárójára, egy megesett bankár-öngyilkosságra és kíméletlen társadalomelemzésre támaszkodik – és nem való Mundruczó két gyerekének. „Ők csak akkor láthatják a darabjaimat, ha majd 18 évesek lesznek” – mondja. És aztán megnyugtatóan nevet: „De kérem, most ne ijedjenek meg!”


Tagesanzeiger: – A minap egy pornókirály szerezte meg, egy bankárt megelőzve, a „leggazdagabb magyar” címet.


Mundruczó Kornél: – Hát nem jellemző? A kilencvenes élvek óta a pornográfia a legnagyobb exportsikerünk. Ez nagyon szomorú. Magyarországon a probléma az utóbbi években nem lett ugyan nagyobb, de Gattyán György az interneten át az egész világon terjeszti az „áruját”. És az ember nagyon leegyszerűsíti, ha a dolgot „a világ legősibb foglalkozásaként” bagatellizálja.


– Miért? Nem egy prostituált a foglalkozása elismeréséért küzd.


– Nem megoldás a prostitúciót szabályos foglalkozássá nyilvánítani és megadóztatni. Ebben egyértelműen azok mellett állok, akik a az ügyfeleket akarják megbüntetni, mint Svédországban. Ha valaki odáig jut, hogy a testét bocsátja áruba, akkor rendszerint már hosszú abúzus-történet van mögötte. Legalábbis a magyar prostituáltak esetében. Évek óta csinálok interjúkat ebben a közegben, és tudom, mennyi erőszak és szenvedés áll az ilyen életrajzok mögött. A mostani kutatásoknál is gondot okoz nekem ennek a pénzkeresetnek az abszolút horrorja. Elképzelhetetlenül szörnyű, hogy egyhuzamban tíz órán át kelljen az ügyfeleket kiszolgálni.


– Miért jön ilyen sok magyar prostituált Svájcba?


– Különösen a diszkriminált romák körében egyfelől rettenetes szegénység uralkodik, másfelől ez egy patriarchális, felvilágosulatlan csoport. Már kislányokat is kizsákmányolnak – nekik sokszor jobb, ha Svájcban lesznek kurvák, mint Magyarországon. Kelet-Európa és Magyarország ugyan összességében nagyon megváltozott: ma már gyors, és nem renyhe, szélsőséges, nem melankolikus. De a nemi szerepek még mindig a XIX. századiak, annak ellenére, hogy az egyenjogúságot kimondja az alkotmány.


– Ebben Orbán Viktor és a Fidesz-pártja a bűnös?


– Nem ilyen egyszerű a dolog. Az utóbbi években szétmorzsolódott a magyar társadalmat összetartó erő, a gitt. Erősödött a nacionalizmus – és a könyörtelenség. De vajon ez csak magyar probléma lenne? Mindenhol bezárkózási tendenciák mutatkoznak. Egy nagy gazdasági válság után gyakran morális válság következik. Az emberek félnek. Ilyenkor nem törődnek az olyanokkal, akiknek mg náluk is rosszabbul megy, hanem kapálóznak, hogy maguk ne süllyedjenek el. A Fidesz ezt a reflexet használja ki. Orbán apafigura: az emberek ahelyett, hogy felnőttek lennének, belé kapaszkodnak. Magyarország így szélsőséges példa az egész Európában mutatkozó tendenciákra.


– Ennek ellenére nem mindenhol egy Orbán van a kormányrűdnál.


– Egészen pontosan mi „egy Orbán”? Mindenesetre eddig még nem Putyin. Igen, a nyáron kikiáltott egy „illiberális” államot, megnyirbált szabadságjogokat. De a bírálói még nincsenek börtönben vagy a tajgán, és demokratikusan választották meg őt. Számomra – még – demokrata. Értem, hogyan jutott hatalomra: a demokraták előtte totálisan korrupt amatőrök voltak, annak Weimar-szaga volt. Tévesnek találom, hogy a nyugati sajtó démonizálja Orbánt – miközben a Nyugat nagymértékben hozzájárult a mostani helyzethez. Merkel asszony folyton Orbán kezét rázza; senki nem tesz semmit az Egyesült Államokon kívül. Az EU, amelynek nemcsak elszabadult piacgazdaságról, hanem emberi jogokról és értékekről kellene gondoskodnia, nem adott világos jelzést.


– Az amerikai beutazási tilalom néhány magyar politikusnak – ez jó?


– Az Egyesült Államok megint helyesen cselekedett, és csak ő egyedül. Én a határon jártam, amikor annak idején Jugoszláviában bombák hullottak. Európa akkor szokás szerint nem tett semmit, az Egyesült Államok volt kénytelen beavatkozni. Magyarország mindig hídország volt Kelet és Nyugat között; a Nyugatnak felelőssége van.


– Az EU egy Fidesz-politikust választott meg biztosnak.


– Ez nehéz ügy, még akkor is, ha Navracsics Tibor nem maga az ördög. Magyarországon semmi sem fekete-fehér. Ebben van a tragédia: van egy, a Fidesznél sokkal radikálisabb jobboldal, és a baloldal impotens és inkompetens. Művészként senkitől sem kapok pénzt, mert mindenkit bírálok. Ezért dolgozom gyakran külföldön, noha testemmel-lelkemmel magyar művész vagyok, és a legjobb művészetem ebben a kontextusban keletkezik.


– Szárnyakat adott, amikor az emberek októberben az utcára mentek az internetadó ellen?


– Nem. Attól féltem, hogy az egész átcsap anarchiába, és hogy a tiltakozást felhasználják ürügyként a rigid beavatkozásra, mint Ukrajnában. Orbán szélsőjobboldali ellenfelei ugyanúgy részt vettek rajta, mint a baloldaliak, szintén, mint Kijevben. Ez volt tehát az életre kelt népakarat felemelő pillanata, és egyben radikális agitáció. Őszintén szólva Orbán meghátrálása után úgy gondoltam, hogy talán az egész folyamatot kezdettől fogva így tervezték meg. Egy show az Egyesült Államok számára.


– Miközben Magyarország de facto Oroszország felé fordul?


– Sajnos úgy tűnik, például a Déli Áramlat gázvezeték építésével, amely az orosz gázt Ukrajnát elkerülve szállítja. Ez szörnyű a zéró generáció számára, amelyhez tartozom. A fordulat idején 14 éves voltam. A szovjet rezsimet kvázi soha nem éltem meg; Oroszország félelmet kelt bennünk!


– Ezért szerepel a darabjában egy ukrán nő?


– Nálunk, Magyarországon sok az ukrán menekült, és látjuk a nyomorúságot. És ezzel a német színésznőnek egy német származási hátteret tudtam adni. Amikor aztán a két idegen nő Svájcban valamiféle szerelmet talál, amely a semmiből jelenik meg, az olyan, mint egy csoda. Egyben krédó, a melodráma műfajában, amelyet vizsgálok.


– Óda a szerelemhez? Ön ennyire soha nem volt békülékeny.


– Ez igaz. De a Hotel Lucky Hole nem realizmust ecsetel, még akkor sem, ha részben olyan, mint a hardcore-realizmus. Egyáltalán: színészek nem tudnak „realistán” szerepet alakítani, ez nem megy. És ha az ember két percig járkál a posztszovjet Budapesten, akkor az orra előtt van politikai szatíra, horror, bohózat és pornó – az én darabomban is. Én filmcsinálónak tartom magamat, hatalmas affinitással a René Pollesch-féle performance-művészet iránt. Ebben egyetlen dolognak nincsen keresnivalója: a színháznak. Én nem interpretálok. A színpadon „lenni” kell, és nem úgy tenni, mintha.