rss      tw      fb
Keres

A múlthamisítók szabadsága



Nagyon sajnálom, sőt, kifejezetten lelkifurdalásom van amiatt, hogy szándékommal ellentétben nem volt időm és energiám feldolgozni a hosszúnevű albizottság jegyzőkönyveit („állami jogsértések” 2002 és 2010 közt). Mindet elolvastam, rengeteg jegyzetet csináltam, csakúgy, mint tematikus gyűjtést, csak éppen a munka intenzív szakaszára nem jutott kapacitás. Így aztán mindazokkal a kollégáimmal és más szakemberekkel együtt, akik ugyancsak nem végezték el a köz tájékoztatására ezt a munkát, néma cinkosa lettem annak a példátlan közelmúlthamisításnak, amelynek már csak azért sem lett volna szabad ennyire akadálytalanul megtörténnie, mert mindannyian szemtanúi, gondolkozó, értelmező résztvevői voltunk ennek a közelmúltnak. És itt átváltok egyes szám első személyre, mert csak arról beszélhetek, amit én tudtam.

Tudtam akkor is, minden egyes konkrét esemény után tudtam, hogy értelmezési verseny kezdődött, épp annyi, ahány vitás esemény volt. Tudtam azt is, hogy Magyarországon a tapasztalatok régóta nem arra valók, hogy az emberek végiggondolják őket, megértsék, mi miért történt velük, noha a folyamatos és szerves korrekciónak nincs más módja. Tudtam tehát, hogy az értelmezési verseny tétje sem ez. Hanem az, hogy például az a megrendítő tapasztalat, amelyet az jelentett, hogy egyetlen éjszaka alatt elveszítettük az elemi biztonságérzetünket – azon a bizonyos 2006. szeptember 19-ére virradó éjszakán, majd a sok-sok rákövetkező éjszakán és nappalon –, a brutális utcai harcosokat és primitív rendszerdöntőket vagy a rendfenntartókat erősíti-e. Más szóval: a jobboldali, hataloméhes, eszközökben nem válogató politikai ellenzéket meg a szélsőjobboldalra éppen rászerveződő politikai „mozgalmat”, vagy azokat, akik rombolás és gyújtogatásmentes, rendezett és kiszámítható városban és országban akarnak élni, egy minél kevesebb hibával működő rendfenntartó szervezet és igazságszolgáltatás védelme alatt.

A verseny könnyen és gyorsan eldőlt. Aki értelmez, az végiggondol, érvel, megvitat, következtetésekre és lehetséges problémamegoldásokra jut, ezeket elmondja, leírja, egyszer-kétszer, ötször már nem, mert értelmes ember kerüli az önismétlést, mások agresszív győzködését. Különben is, újabb problémák kötik le a figyelmét. Így aztán pillanatok alatt óriási hátrányba kerül azzal szemben, aki könnyen emészthető konstrukciókat, koncepciós vádakat gyárt, zsigeri indulatokat korbácsol, tartós gyűlöleteket szít, és szemérmetlenül szórja bele őket a világba, ha kell éveken át, minden áldott nap.

Így aztán ma már szinte semmiféle ellenállásba, pláne felháborodásba nem ütközik az, ha a Gaudi-Morvai-Gulyás-Wittner fémjelezte társulat – hosszas és minősíthetetlen hangon és módszerekkel lefolytatott albizottságosdi után – kiadja az elmúlt nyolc évünkről szóló Egységes és Egyetlen, Igaz és Mértékadó, Történelmileg Hiteles és Hivatalosan Jóváhagyott Krónika* újabb és újabb fejezeteit. Rendőrállamról, hatalommal való visszaélésről, szisztematikus jogkorlátozásról, elnyomásról, megfélemlítésről, nemzet- és emberellenes politikáról. Ahogy Morvai Krisztina szokta mondani: „Önök 2006 őszén úgy döntöttek, folytatják dicső elődeik – a 110 millió ember haláláért felelős bolsevik vezérek – szokásait, s aki önöknek nem rokonszenves, annak kilövetik a szemét, a nyílt utcán összeveretik pribékjeikkel, bebörtönzik, ÁVH-s módszerekkel megkínozzák és koncepciós büntetőeljárás alá vonják… a magunkfajta nemzeti érzelmű embereknek azt kell célul tűznünk, hogy az önök szemkilövető, országromboló tolvaj pártja egyáltalán ne kerüljön be a Magyar Parlamentbe.” És ahogy Orbán Viktor szokta mondani: „Önök elég bátrak voltak, hogy kardlapoztassanak, emberekre vadásszanak, gumilövedékkel kilőjék ártatlan tüntetők szemét, elég bátrak voltak, hogy meghamisítsák a költségvetést, hogy orránál fogva vezessék az országot, Önök elég bátrak voltak, hogy hazudjanak este, délben meg este (sic!), és elég bátrak voltak ahhoz, hogy feje búbjáig eladósítsák az országot. Mi ebből a bátorságból nem kérünk.”

Ma már, alig négy év múltán, talán csak Krémer Ferenc tudja, hogy „2006 őszén nem ’népi felháborodás’, nem is forradalom, csak egy egyszerű államcsínykísérlet zajlott le… Alaposan előkészített, a neonácik és a jobboldal együttműködésére alapozott, de bizonytalankodva és tétován megvalósított államcsínykísérlet… Ebből pedig az következik, hogy szinte semmi sem úgy volt, ahogyan a Fidesz-hatalom eredetmítosza meséli! Mások voltak a hősök, és mások voltak a gazemberek. Mások voltak a célok is, mint amit el akarnak hitetni velünk. Külön tanulmányt igényelne, hogy mégis miért fogadta el majd mindenki, még a liberálisok és a baloldaliak között is olyan sokan, a Fidesz-változatot.”

Hát ez a tanulmány sem születik már meg. Már csak azért sem, mert a liberálisok közül továbbra is sokan vallják, a fideszes albizottsági elnök Gulyás Gergellyel együtt: „a hatalom jogsértő gyakorlata az elmúlt nyolc évben mindenkit sújtott, de különösen a jobboldali radikális szervezeteket és szimpatizánsaikat, holott a gyülekezési és véleményszabadság mindenkit megillet, függetlenül véleményének értéktartalmától”. Ezek a liberálisok ma sem értik, mekkora a felelősségük a „radikálisok” által divatba hozott rasszista-náci beszéd, érzület, magatartás, szerveződés, aljakultúra, az ordas indulatok elburjánzásáért. Majdnem akkora, mint azért, hogy Magyarországon a bizonytalan rendőrség kiskapukat és álságos indokokat keres, ha emberellenes eszmék, szavak és tettek nyilvánosságbeli képviselői ellen fel akar lépni.

Így aztán szabad útja és szabad keze van az újabb koncepciós eljárásra összeállt újabb bizottságnak, amelynek feladata, hogy összetákolja a Mal Zrt., Gyurcsány, a privatizáció („a Gyurcsány- és Bakonyi-klán”, valamint a Mal Zrt. „rablóprivatizációja”), a liberalizmus és a magántőke emberéleteket pusztító felelősségéről szóló Egységes és Egyetlen, Igaz és Mértékadó, Történelmileg Hiteles és Hivatalosan Jóváhagyott Krónikát. Amelyről ismét azonos mondatokat mond majd Morvai és Orbán.

Az a szomorú helyzet, hogy az alkotmányunkat, a jogrendszerünket, a szabadságunkat, a tulajdonunkat, az egzisztenciákat ma nem azért tehetik tönkre, mert kétharmaduk van. Hanem azért, mert hagytuk – helyesbítek: hagyták, minden rendű és rangú honfitársaink hagyták, hogy idejében és sikeresen tönkretegyék a valóságérzékelésüket, a szavaikat, az erkölcsi érzéküket, a mérlegelési képességüket. A saját belső szabadságukat.

(Mihancsik Zsófia)



* Lásd Stefan Heym: Dávid király krónikája


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!