rss      tw      fb
Keres

Die Welt: Magyarország – a forradalom még nem érkezett el




A Die Welt című konzervatív német lap Magyarország fellázad a politikai osztály ellen címmel közölte Boris Kálnoky cikkét. Emberek tízezrei tiltakoztak Orbán Viktor kormánya ellen sok magyar városban. De a tiltakozás nemcsak ellene irányul, hanem az ország összes politikusa ellen.


„Dühösek vagytok?” – kiáltja a szónok a mikrofonba, és rekedt hangja megbicsaklik – azt kell feltételezni, hogy a dühtől. „Igeeeen!” – válaszolja a tömeg. Eredetileg a tüntetést a hetekkel korábban kigondolt „internetadó” ellen irányult volna, de a kormány azt gyorsan visszavonta, amikor túl jelentőssé váltak a tüntetések. Ezért most új célokat kell találni, Ez nem nehéz: „Fel fogjuk számolni a rendszert!” – kiáltja a szónok. „És egészen új rendszert teremtünk, Olyat, amelyben jól lehet élni!”


„Ezt már mind elmondták” – mormolja egy nyugdíjas nő a tömegben. Mindenesetre a feladat megvan: Orbán Viktor miniszterelnököt kell megdönteni. Sokan eljöttek, a budapesti parlament előtti Kossuth tér majdnem megtelt, bő tízezren lehetnek.


Ugyanebben az időpontban több mint 20 más magyar városban is tüntettek a polgárok, de ott többnyire csak néhány százan jöttek össze. És a nyugati fővárosokban is összegyűltek az ott élő magyarok, hogy jelzést adjanak.


Mint mondom, jelzést Orbán ellen, de nagyion gyorsan világossá válik, hogy nem csak ellene megy a dolog. Hanem minden politikus ellen.



Itt a civil társadalom áll ki


„Dühös vagyok, mert Orbán…” – szaval egy fiatal hölgy a mikrofonnál egy verset (vagy valami olyasmit), amelynek meg kell adnia azt este hangvételét. „Dühös vagyok, mert Bajnai…” – ez egy vezető liberális ellenzéki politikus neve. „Dühös vagyok, mert Gyurcsány…” – ő az Ellenzéki Koalíció elnevezésű baloldali párt vezetője.


És így megy tovább. Nem a kormány, hanem az egész politikai osztály taszítja mindazokat, akik itt tüntetnek. Itt a civil társadalom áll ki. Cédulákat osztogatnak, amelyeken a bázisdemokráciát hirdetik, az emelvényről olyan követelések hangzanak el, hogy az adóhatóságot a civil társadalomnak kellene ellenőrizni. Ott minden korrupt. És a kormány folyton új adókat talál ki – mondják.


Az egyik tüntető, egy ügyvéd azért van itt, mert szerinte a kormány közös játékot űz a nyugati bankokkal. Ő évekkel ezelőtt úgynevezett devizaalapú hitelt vett fel, svájci frankban, de magyar valutában kell törleszteni. A forint árfolyama azonban azóta lezuhant. Most a kormány kikényszerített egy megoldást, amely fáj a bankoknak, de anélkül, hogy a hozzá hasonló embereknek valóban segítene – neki még mindig többet kell visszafizetnie a házáért, mint amennyit az ma ér.



Százezrek estek bele a hitelcsapdába


Ezek azok a problémák, amelyek a magyaroknak valóban gondot okoznak. Százezrek estek bele a hitelcsapdába. Mások a tüntetők közül nyugdíjasok, akiknek nincs elég pénzük a megélhetéshez, vagy fiatalok, akiknek elegük van a kormány konzervatív retorikájából. Látható néhány baloldali vagy jobboldali radikális is, a legtöbben azonban egészen hétköznapi polgárok.


A szónok egyre metszőbbé válik, időnként alig érteni, annyira dühös. „Hamarosan nem mi fogjuk fizetni az adót, hanem ők fognak nekünk mindenért megfizetni” – kiáltja. És aztán hirtelen abbahagyja, és befejezettnek nyilvánítja a tüntetést.


De nincs befejezve. Csak az emberek fele indul haza, jó 2-3 ezer ember órákon át marad. Üvöltenek a rendőrökkel, akik egyáltalán nem tolakodó módon vannak jelen a parlament előtt. Lökdösik a rendőröket, megpróbálják őket felfelé szorítani a kapuhoz vezető lépcsőn. A szavalókórusok egyre agresszívabbá válnak. Egy férfi megpróbál lángszóróvá alakítani egy sprayflakont, hogy a rendőrökre dobja.


De a rendőrök nem hagyják magukat provokálni, magabiztosan és profi módon hagyják, hogy a hideg, az idő és az unalom hasson a tömegre, mielőtt végül erőszakmentesen visszaszorítják az utolsó 100 vagy 200 embert. Négy órával a rendezvény kezdete után, 22.30-kor elcsattan egyetlen botütés. A kollégái visszafogják a rendőrt, hogy ne tudjon még egyszer ütni.


A forradalom még nem érkezett el, ezen az estén nem.