Libération-riport a hétfői tüntetésről




A Libérationban jelent meg a francia baloldali napilap budapesti tudósítója, Florence La Bruyère írása: Az internetadót visszavonták, a magyarok mégis az utcán maradnak.


Volt már az egészségnek, a kutyáknak vagy a menekülteknek világnapja. A magyarok most a közfelháborodásnak rendeztek napot. Tízezernyien özönlöttek hétfőn Budapesten a parlament előtti térre. És ami ritka dolog, ezrek tiltakoztak mintegy tizenöt vidéki városban is, csakúgy, mint Berlinben, Londonban, Amszterdamban, Luxemburgban. „Eddig birkák voltunk!”, hirdette egy plakát. Ez volt a negyedik, a Facebookon civil mozgalmak által kaotikusan és vidáman megszervezett tüntetés három hét alatt azóta, hogy az internetadót kitervelte Orbán Viktor jobboldali populista kormánya. Annak a százezer embernek a nyomására, aki október végén vonult az utcán, a kormány visszavonta a tervet.


De a düh még mindig működik. Mizsur András, a 27 éves szőke filozófia szakos meg van győződve róla, hogy a kormány „valamiféle kerülőúton be fogja vezetni az adót. Sohasem járok tüntetésre, és gondoltam már arra is, hogy elhagyom az országot, de ez az adó az utolsó csepp volt a pohárban. Ezentúl tüntetünk ez ellen a rendszer ellen, amely tönkreteszi az oktatást, amely rátámad a civilekre. Fantasztikus itt lenni, igazi eufórikus hangulat van”. A tömeg órákon át üvöltötte ki magából a dühét a parlament előtti téren. Kórusban skandálták: „Elég volt! Demokráciát!” Egy egyetemista dühödten szavalja: „Elég volt, hogy Orbán, elég volt, hogy Gyurcsány, elég volt, hogy szocialista párt”. A Fideszre, Orbán pártjára szavazni, ezt még megfizetjük, írta a táblájára G. Viktória. „Mér nemcsak arról van szó, hogy tiltakozunk az adó vagy a korrupció ellen – jegyzi meg a negyven éves barna hajú kereskedelmi dolgozó. – Az emberek a kormány lemondását akarják, de tiltakoznak az ellenzék ellen is, mert nulla. Orbán egyik választást nyeri a másik után, mert nincs elfogadható személy vele szemben. Úgy érezzük, minket senki sem képvisel, ezért vagyunk az utcán.”


Az ellenzék egy romhalmaz. A szocialisták inkább hasonlítanak egy üzleti vállalkozáshoz, mint politikai párthoz. A volt vezetőjük, Gyurcsány Ferenc, aki megalakította a saját pártját, viszályt kelt. És ez a két baloldali áramlat nem szövetkezett a centrista Együtt-tel, hogy jobban megfojthassák. Marad két, szintén centrista alakulat, amelynek nincs súlya. „Európa, Európa!” kiabálja Kovács Tamás, 26 éves technikus szemben a parlamenttel. Dühébe kétségbeesés vegyül: „Demokráciát akarok. Egy kis szabadságot. Csak egy kicsit, hogy enélkül a bürokrácia nélkül élhessek. Az adók, amelyeket befizetek, sohasem fogják fedezni azt a pénzt, amelyet ez a rezsim ellopott.”