rss      tw      fb
Keres

Nyugi



Így beszél, tegezve, a Gépnarancs című „minőségi hír- és véleményportálon” egy Zsebesi Zsolt nevű szerző Mihancsik Zsófiának, miután elolvasta legutóbbi írását a Galamusban: „hányingert kapok a szövegedtől”. És valóban nevezhető okádásnak is az a szózuhatag, amelyet ez után az olvasóra zúdít.


Például: „mi a faszt akartok a négy év után először tömegeket megmozgatni képes fiatal néptribünöktől?” [Helyesen: néptribunoktól. A néptribün a Fradi B-közép – a szerk.] „Hát akkor én most szolidaritásom kifejezéseként a Kossuth téren ordító szónokkal, téged is elküldelek a bús picsába, ugyancsak háromszor.”


Nem maradhat el az üresen kongó panel sem a baloldalnak és a liberálisoknak címezve: ők szabadították Magyarországra Orbán Viktort, és ők készülnek rászabadítani a Jobbik hordáit. Nyilvánvaló, hogy a szerző a saját monomániáját látja bele az eseményekbe, és azt látja veszélyeztetve bizonyos kritikák által, ettől a nagy felhorgadás.


Egyenesen 1848. március 15-ét vizionál a hétfői tüntetés kapcsán: na ugye, hogy az sem volt megtervezve? Hát akkor!? Mindenki fogja be a száját. „Ne szóljon bele!”.


Mivel ti liberális demokraták vagytok – írja –, a pluralizmus hívei, semmi kifogásotok nincs az ellen, ha emberek kimennek az utcára és hangot adnak a véleményüknek. Ebben teljesen biztos vagyok. De ha meg akarjátok mondani nekik, hogy miként csinálják, akkor nem vagytok sokkal jobbak a mai rezsimnél.”


Hagyjuk most az önellentmondást. Ha valakiről elismerjük, hogy a pluralizmus híve, az éppen azt jelzi, hogy az illető elfogadja a többi, plurálisan jelen lévő véleményt, miközben természetesnek véli, hogy elmondhatja a magáét is. Érthető, hogy ezt az ellentmondást a szerző nem ismeri fel, hisz ő éppen azt írná elő, ki, mikor és mit mondhat.


Számára a kritikus más vélemény nemcsak egy másik vélemény: nála a „meg akarjátok mondani nekik” értelmezéssé torzulva lesz az ő véleményéhez képest elviselhetetlen más vélemény.


Két gondolatsort emelnék ki a kedvéért. Hogy ne veszhessen el az érvek tengerében, koncentráljunk a lényegre:


1. Mihancsik azt írta: nem kéne „a Fidesz ellen egyre izzóbb népharagot átfordítani a demokratikus rendszer és minden képviselője és intézménye elleni haraggá” Ez az a mondat, amelyet akár szótagolva és többszöri olvasásra ajánlanék Zsebesinek. Mert Mihancsik pontosan definiálja, hogy milyen rendszerről beszél:


„A rendszerváltás után Magyarországon kiépült a liberális demokrácia: a többpártrendszer, a szabad választások, az az intézményháló, amely arra szolgál, hogy megakadályozza, hogy a végrehajtó hatalom (a kormány) gátlástalanul és naponta visszaéljen a felhatalmazásával – például elnyomorítson embermilliókat, mert a vezetője úgy gondolja, hogy a hozzá hű közép- és felső-középosztály kistafírozása megér annyit, hogy cserébe kiszolgáltatott gyerekek és felnőttek tömegét süllyessze le a szegénységbe. Piacelvű lett a gazdaság, a vállalkozás szabadságával és a teljesítmények versenyével együtt. Kiépült a jogállam, amely megint csak nem üres szólam, mert arról szól, hogy a hatalomközelieknek nincs menlevelük a rendőrség, ügyészség, bíróság és mindenféle hatóságok előtti eljárásban, és arról szól, hogy a jog minket, állampolgárokat véd a hatalom és bárki önkényes eljárása ellen. Azaz épp fordítva, mint ma.” Tehát: „Ezt a rendszert nem lehet kidobni, eltemetni, leváltani. Mert nincs helyette más. Helyette Orbán vagy Putyin meg Erdogan rendszere van. Akkor sem szabad kidobni, ha nem működött és nem fejlődött óramű pontossággal az elmúlt huszonöt évben. Akkor sem szabad, ha tele volt tévutakkal, mellékhatásokkal, hibákkal, sőt bűnökkel és visszaélésekkel is.”


2. Szeretném felhívni továbbá a szerző figyelmét az egyik szervezővel, Nemes Balázzsal készült interjúra. Okulására és reméljük épülésére fog szolgálni:


Nemes Balázs így nyilatkozott a bírálatokról: „Nekünk az számít, az a legfontosabb, hogy a kritikákon keresztül működik a demokrácia. Ha vitázunk egy ügyről, most erről az ügyről, hogy például kordonbontás, vagy kik mentek közel a rendőrsorfalhoz, akkor arról is szó van, hogy mindenkinek a véleménye számít, minden vélemény jogos. Ezeket természetesen mind beépítjük majd – ha lesznek ilyenek – a későbbi eseményszervezéseinkbe, nyilván igyekszünk mi is tanulni a helyzetből. …Mi azt szeretnénk, hogy a jövőben is legyenek önszerveződő csoportok, akik képesek magukat is fegyelmezni.”


Arra a kérdésre, hogy egyes szónokok miért tettek egyenlőségjelet az elmúlt 25 év és az elmúlt négy év közé, miközben a tömeg reakcióiból látható volt, hogy a jelenlegi rezsim ellen skandálnak – ezt többen észrevették (Mihancsik is) és bírálták –, árnyaltabb választ adott:


„Kell tenni elválasztást… 2010 előtt számos kormány volt, amely hibát hibára halmozott, problémák merültek fel, korrupciós botrányok, ilyen-olyan ügyek, de 2010 óta az országot idehaza és nemzetközileg is szégyenbe hozta ez a kormány. Látni kell, hogy itt minőségi romlás van, sok szintet léptünk lefelé, és ez az ijesztő. Huszonöt év alatt nagyon sok korrupciós ügy volt, nagyon sok kibogozatlan sztori, sok csomó, ami nem lett átvágva, de az elmúlt négy és fél év egy nagyon komoly lelkületet indított meg, és mi nagyon félünk ettől.”


Egyszóval azt gondolom, nincs szükség rá, hogy a Zsebesi-féle hőbörgők vegyék védelmükbe a szervezőket, mert a kritikák elérték a céljukat. Nem sértettség, hanem konstruktivitás fogadta őket. Elhangzott a számomra oly értékes kulcsmondat is: kritikákon keresztül működik a demokrácia. Ez arra a reményre jogosít fel, hogy demokratikus elvek szerint akarnak gondolkodni és cselekedni. És ha így van, akkor a demokratikus rendszert nem akarják veszélyeztetni. Akkor esetleg épp az a civil kurázsi teremtődik meg, amely a maga hátországával képes lesz ellenőrizni a mindenkori hatalmat. És ez a lényeg. Mert nem új meg új pártok oldják meg a működő demokrácia kérdését, hanem egyedül ez. (Ettől persze létrejöhetnek új pártok is, hajrá!)





Lánczos Vera