Jöjjön inkább Mohács!
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. január 12. kedd, 04:39
(avagy mit javasol T.G.M. a baloldalnak?)
Tamás Gáspár Miklós egyik írásában, majd az írás kapcsán a Klubrádió Kontra című műsorában fejtegette azt, hogy a baloldalnak meg kell újulnia, ez a feladat mindent megelőz. A megújulás azonban csak akkor garantált, ha az MSZP elveszti a baloldalon a hatalmát, ehhez pedig az kell, hogy a mostani választáson veszítse el minden választói támogatását. A baloldalt jelenleg az MSZP reprezentálja, s mindaddig így lesz, a párt mindaddig a baloldali megújulás akadálya lesz, amíg a „kisebbik rossz” érdekében a baloldaliak rájuk szavaznak.
Rögtön feltehetnénk a kérdést, milyen baloldaliság nevében és milyen baloldal létrejöttének reményében beszél T.G.M., amikor azt javasolja, hogy ezúttal ne válasszák a baloldali szavazók úgymond a kisebbik rosszat, és ne szavazzanak jobb híján sem az MSZP-re. Akkor sem, ha tisztában vannak azzal, hogy Orbán Viktor és a Fidesz akár kétharmados győzelmet érhet el az idei parlamenti választáson. (Holott a Fideszről és Orbán Viktor várható kormányzásáról tudvalévőleg még rosszabb véleménye van a szerzőnek.)(1)
Firtathatnánk tehát, hogy vajon milyen baloldalt akar T.G.M., illetve milyet nem, igaza van-e vagy nincs, de tegyük ezt a kérdést most zárójelbe! Túlságosan is sajátos az a baloldali jövőkép (2), amelyet ő szeretne, ahhoz, hogy erről is vitát nyissunk.
Amiről viszont beszélni érdemes, az a javaslata maga, hogy a baloldali szavazók szavazás helyett inkább az önként vállalt „sivatagba vonulást” válasszák, amivel megteremtik azt a helyzetet, ahol az alapoktól lehet megkezdeni az újraépítkezést. (T.G.M. üzenete: „nem kell szavazni” - ezt naponta tapasztalhatjuk - eléri az általa a polgári politika balszárnyának nevezett választópolgárokat is (3), sőt ennél szélesebb köröket is, anélkül azonban, ezt is tapasztalhatjuk, hogy ezek a választók a T.G.M. által óhajtott baloldaliságon elgondolkoznának. Anélkül, hogy megvizsgálnák, vajon az önkéntes száműzetés, vagy nevezhetjük harakirinek is, valóban célravezető és felelős döntés-e a jelenlegi helyzetben demokraták számára.
Orlai Petrics Soma: Perényiné a mohácsi csata után összeszedi a halottakat (1860 körül) – Wikipedia
T.G.M. 8-12 évnyi jobboldali kormányzást jósol, Orbán Viktor bebetonozódását, de szerinte negatív mellékhatásként ezt el kell fogadni ama szent cél érekében, amely miatt vállalni kell „a hazai baloldal leghosszabb vakációját” (4).
Anélkül tehát, hogy a baloldalság milyenségét boncolgatnánk, szorítkozzunk pusztán arra az állításra, miszerint ezt az árat érdemes lenne megfizetni.
Egyet lehet-e érteni azzal a felszólítással, hogy a baloldali szavazók, hacsak valamilyen új, ún. protesztpárt létre nem jön a választásokig, inkább ne szavazzanak senkire?
Addig semmi gond a protesztpártokra, egyéb demokratikus politikát folytató, a parlamentarizmust tisztelő pártokra leadott szavazatokkal, amíg valós esélyük van az 5 százalékos küszöb elérésére. Ha viszont nem lesznek ilyen pártok, akkor leszögezhetjük, hogy T.G.M arról a pártról beszéli le a választókat, amelyre egyedül lehet voksolni a jobboldali hegemón hatalom létrejöttének mérséklése érdekében.
(Nagyon zavaró ebben az okfejtésben, hogy bár teljesen más ideológiai alapállásból, de T.G.M. ugyanaz az üzenetet erősíti meg, amelyet a jobboldal régóta sulykol: a baloldal megsemmisítő vereségét és a szavazás jelentőségének kétségbevonását.)
***
A rádiós interjú a cikknek ezzel az idézetével indult:
„Sokan hajlamosak lesznek az MSZP-re szavazni, hogy megmentse őket Orbán Viktor kínosan ízléstelen rezsimjétől. Aztán legközelebb majd Orbán Viktorra voksolnak, hogy megmentse őket a Jobbiktól. Azután majd a Jobbikra, hogy megmentse őket a Budaházy/Toroczkai típusú rohamosztagosoktól. És így tovább. A ’kisebbik rossz’ logikája alapján kifejlesztett módszeres őrületnek most kell végét szakasztani.”
Sajnos én már itt elakadok, mert nem látom be, milyen logikának felel meg az a következtetés, hogy ha a kisebbik rossz jegyében az MSZP-re szavazunk, ez azt eredményezi, hogy legközelebb Orbán Viktorra kell majd a kisebbik rossz jegyében szavazni. Miért nem épp fordítva van? Ha most lenullázzuk Orbán Viktor - még T.G.M. szerint is - demokratikusabb ellenzékét (mert a másik a Jobbik lesz), nem éppen ezzel teremtünk-e olyan helyzetet, hogy legközelebb Orbán Viktor és a Fidesz marad meg a kisebbik rossznak a szélsőjobbal szemben?
Természetesen lehet magyarázat erre a végletes gondolatmenetre is, ehhez pusztán a következőket kell feltételezni:
– azt, hogy a baloldal csak porig zúzott állapotból, „kenyéren és vízen tartva” képes újraépítkezni;
– azt, hogy 12 év a „sivatagban” is inkább megéri, mint a kisebbik rosszat választva nem megszabadulni az úgymond végletesen kompromittált MSZP-től;
– azt, hogy az MSZP-nek a baloldalon belüli hatalmát kell mindenekelőtt megtörni, és azt csak így lehet;
– azt, hogy a baloldali választópolgároknak nagyobb súlyt kell helyezniük a baloldal identitásvitáira, mint a parlamentáris demokrácia normális működéséhez elementárisan szükséges parlamenti ellenzék, a parlamenti ellenőrzés biztosítására.
Mindegyik előfeltevés erősen vitatható.
T.G.M. szerint a választás a négy évenkénti jutalmazás vagy büntetés lehetősége. Szerinte nem lehet egy helytelenül viselkedő pártot azzal jutalmazni, hogy akár a kisebbik rossz választásának jegyében rá szavazzunk.
Sajnos itt ismét fenntartásokkal kell élni, ami a gondolatmenet logikáját illeti. Kezdve ott, hogy a választás nem pusztán jutalmazás-büntetés, ugyanis ennél mindig többről, mérlegelésről van szó: olyan aktusról, amelyben nemcsak önmagában egyetlen pártot ítél meg a választó (már a jutalmazás/büntetés kontextusában sem), hanem a politikai erőtér minden szereplőjét, sőt, őket egymásra vonatkoztatva, összemérve ítél. Ha nem így jár el, akkor lényegében nem egyenlő mércét alkalmazva jutalmaz és büntet azonos feltételek közt létrejött teljesítményeket. A módszer eredménye óhatatlanul csak fals lehet: általa olyan értékrend, politikai magatartás kap közvetve megerősítést, amely ellentmond a jutalmazás, illetve a büntetés eredeti kritériumainak.
De ez a látásmód statikus is. Nem számol azzal, hogy a kettős mérce alapján történt választásnak milyen diszfunkcionális hatásai lehetnek. Nem számol azzal, hogy egy hegemón hatalom milyen mértékben képes rontani a társadalmi közgondolkodást, visszavetni a politikai aktivitást vagy a megújulási igényt is, és nemcsak az intézményes feltételek ellehetetlenítésével.
(Természetesen egyetlen szempontból értjük, miért van szükség T.G.M. szerint mindenképpen a „kisebbik rosszat” jelentő politikai erő megsemmisítő vereségére. Mert ő úgy véli, e nélkül soha nem lesz olyan változás, amely a baloldali közösségtől függ.)
***
T.G.M.-nek nem fáj különösebben a parlamentáris demokrácia sérelme, mert ő már kiábrándult belőle, túlvan rajta (5).
A rádióinterjú során fontos kérdéseket kapott, többek közt arról, hogy a javaslatával gyakorlatilag lenullázódhat a parlamenti ellenzék, ezzel maga a parlamentáris demokrácia normális működése kerülhet veszélybe.
T.G.M. nem vitatja ezt az igazságot, csak nem tartja elég lényegesnek a maga szempontjából. Nem tartja veszteségnek a parlamentben való politizálás alkotmányos garanciáinak elvesztését, tehát nem érdekli, hogy a nem szavazással aránytalanul megerősödik a jobboldal. Ha innen nézzük, rögtön értjük, miért nem kap nála erőteljesebb értékelést az a tény, hogy a mostani parlamentben melyik párt mennyire tisztelte az alkotmányos kereteket. A kognitív disszonancia jegyében számára mindegy, a parlamenti helyekből 10, 20 vagy 30 százalékot szerez-e meg a baloldal, mert mint mondja, egy hiteltelen pártból úgyis csak hiteltelen ellenzékiségre futja. Az ilyen ellenzék úgysem lenne képes ellensúlyt alkotni. (Mintha a hegemón hatalomra szert tevő pártok hitelessége nagyobb lenne. Mintha nem lenne evidencia, hogy a parlamentarizmus intézményesült jogosítványaival élni, a hitelességtől független dolog.)
Szerinte a parlamenti képviselet aránya azért sem fontos, mert az MSZP vezette baloldal kormányon sem volt képes hatékonyan fellépni azokkal a jelenségekkel szemben, amelyek ellen most majd ellenzékből kellene fellépnie. A Fidesznek és a jobboldalnak egyébként sincs szüksége kétharmados többségre az antidemokratikus kormányzásához, ahogyan nem volt rá szüksége előző kormányzása idején sem.
Vagyis minek ellenzék annak, aki akkor is képes volt antidemokratikusan kormányozni, amikor volt ellenzéke – tiszta sor, summázhatjuk némi cinizmussal.
T.G.M. hiába szól szándékai szerint egy szűkebb körhöz, szavai bekerülnek a médiatérbe, és hatnak. A parlamentáris demokrácia leértékelését egy olyan országban, ahol a demokratikus hagyományok meglehetősen gyengék, ahol nagy a demokráciadeficit, kifejezetten aggályosnak tartom.
Semmivel sem igazolt előfeltevés, hogy a kormányzó pártok jelentős veresége ne lenne hatékony ösztönözés akár radikális változtatásokra, sőt ne vezethetne el akár pártszakadásokhoz is a választások után.
Semmivel sem igazolt előfeltevés, hogy aktív baloldaliak – ha vannak - ne tudjanak szerveződni, kellő tehetség és aktivitás esetén, a parlamenten kívül akkor is, ha a parlamenten belül is folyik baloldali politizálás.
Vajon miért nem számol egy baloldali (T.G.M.) a baloldali emberek, szimpatizánsok, választók önszerveződési képességével? Miért gondolja úgy, hogy ha vannak/lennének átütő tehetségek a baloldalon, azok azért nem tudnak/tudnának érvényesülni, mert mások már intézményesülten léteznek?
Éppen azért olyan fogékonyak sokan Tamás Gáspár Miklós passzivitásra sarkalló üzenetére – sokkal szélesebb körben, sajnos, mint azok között, akiknek javaslatát szánta –, mert az már így is túl erős reflexre épít: mások hibáztatására. Mi több, olyan passzivitásra, amely önvizsgálatra sem késztetés. A csalódott baloldaliak könnyen magukévá teszik a büntetés jelszavát, a választások kapcsán is. A megújulás egyik kulcskérdése viszont épp a szembenézés lenne az elmúlt 8 év azon feldolgozatlan tapasztalatával, hogy a kormányzó pártok szavazótáborának szűkebb-tágabb köreibe tartozók végig passzívak voltak, és kívülről, másoktól, a hatalomtól vártak védelmet, ötleteket, segítséget, amikor alapértékeik veszélybe kerültek.
Ennek az attitűdnek a megváltoztatásához nem szükséges előbb politikai öngyilkosságot elkövetni. Elég mérlegelni és józanul dönteni.
(1) „A ’nemzeti jobboldal’ hatalomátvétele veszedelmes. A balközép sajtóban terjesztett – a legszűkebb és leghűségesebb balközép kormánytábor belső magvának kivételével teljesen hatástalan – , olykor hisztérikusnak látszó aggodalmak és figyelmeztetések jórészt indokoltak.”
„Tudomásul kell venni – és Orbán tudomásul is veszi – , hogy a ’nemzeti jobboldali’ értelmiség és médiapopuláció messze-messze jobbra áll Orbán Viktortól és barátaitól.”
(2) „A följebbi fejtegetésben adottnak tekintettem a polgári politizálás kereteit, éppen azért, mert ezek meghatározók abban az aktuálpolitikai döntésben, amelyet a baloldaliaknak – és itt nem a polgári politika balszárnyára, hanem az alternatív vagy független, antikapitalista és antifasiszta baloldalra gondolok, amely számos, egymástól fölöttébb különböző világnézeti és nemzedéki csoportra bomlik – meg kell hozniuk.”
(3) „Az autentikus, alternatív, antikapitalista baloldal úgyse szavaz senkire, egyébként pedig mindenkinél jobban utálja az MSZP-t, úgyhogy ebben az esetben senkit nem kell meggyőznöm; viszont meg kellene győznöm a hagyományosabb szocialistákat-kommunistákat és a besorolhatatlanul baloldali, kultúrájukban a nálunk a liberálisokhoz sodródott szabadságvédő, antirasszista értelmiségieket, akik most esetleg a ’nemzeti ökoliberális’ LMP-hez vonzódnak jobb híján.”
(4) Többek közt így ír erről: „A „nemzeti jobboldal” – nyugati partnereihez hasonlóan, de az itteni „koncentrált” posztfasizmus által ostromlott helyzetben – megerősíti a társadalom ’közepét’, amelyet védett erődítménybe terel (megvédendő a ’társadalomellenes’ és ’nemzetellenes’ destrukció erői ellen lenn és fenn). Ebből az erődből lehet majd tüzelni a valódi és képzelt ellenségre.
Ennek az ellenségnek – amelyet és akit Magyarországon elbájoló pontatlansággal ’baloldalnak’ szokás nevezni – majd nem lesznek eszközei, a ’nemzeti jobboldal’ kultúrforradalomra (vagy talán kulturális ellenforradalomra) készül.”
„…a Fidesz-KDNP elsöprő győzelme esetén fokozódhatik a fasizálódás, meggyöngülhetnek az alapjogok alkotmányos védművei, megdőlhet a „demokrácia” (vagyis az alkotmányos és a nemzetközi alapjogi „architektúra” garanciáira épülő, külsődlegesen liberális berendezkedés), sok évtizedes, tartós hatalomra rendezkedhetik be a ’nemzeti jobboldal’, s vele a sovén nemzeti giccs és a kultúrapusztulás.”
(5) „Ami ennél a részletnél fontosabb: egyáltalán meg kell gondolni, hogy a teljesen szétrothadt parlamenti rendszeren belül még érdemes-e preferálni ezt vagy azt.”