A nemzet példaképe




A kormány döntése alapján Schmitt Pál lett a Nemzet Sportolója, ezzel belépett a hivatásos példaképek sorába. Hatvan évesnél idősebb, kiemelkedő sportoló lehet ennek a szűk csoportnak a tagja, aki sportolói pályája befejezése után fontos közéleti tevékenységet végzett.


Schmitt Pál sportolói kvalitásait nem vitatom, azt sem, hogy jóval elmúlt már hatvan éves. Ami pedig közéleti tevékenységét illeti, túlságosan is frissek még az emlékek: az először PhD-ként feltüntetett egyetemi doktori cím, az alapjául szolgáló disszertációval, amelyről már 2012. január 11-én erős kétségeket fogalmazott meg a hvg.hu. Ami utána történt, azt legszívesebben elfelejtenénk: kínosabbnál kínosabb leleplezések, egyre bénább mentegetőzések és viszontvádak. Végül a nemzet egyik főméltóságához a legkevésbé sem illő kényszeredett, vádaskodó lemondás. Mindez a nemzetközi média lesajnáló és megvető kommentárjaitól kísérve


De Schmitt Pál nem adta fel. Először beígért egy valódi PhD dolgozatot, ezt azonban túlságosan fárasztónak ítélte, és elvetette. Nem hagyta viszont abba a kormányfő körüli szolgálatait, legyen szó tanácsadásról vagy meghitt közös szotyolázásról a futballstadionok VIP-páholyaiban. És csakugyan: Schmitt az egész világ előtt elveszítette a hitelét, de Orbán és köre előtt nem. Újra meg újra felröppentek a hírek Schmitt „rehabilitációjáról”, szóba került a díszdoktori cím – ahhoz, ugye, nem kell disszertációt írni – és a Sportegyetem rektori széke is. Ez utóbbit aztán a rektornak túlkoros Schmitt helyett végül Mocsai Lajos kapja meg, persze PhD fokozat és tudományos munka nélkül. Mocsai javára írható, hogy plágiummal nem próbálkozott: egyszerűen kijelentette, hogy ő így is alkalmas rektornak, és lőn. Balog Zoltán EMMI-miniszter már fel is terjesztette.


Schmitt Pál pedig a Nemzet Sportolója lett olyan közéleti tevékenységgel a háta mögött, amelynek alapján legfeljebb a Nemzet Nevettetője lehetett volna. Erre a címre tette őt méltóvá az a rengeteg éktelen marhaság, amelyet ál(l)amelnökként írt és mondott az általa forrón szeretett magyar nyelvről.


Most pedig a Nemzet Sportolójaként bevonult a példaképek panteonjába. Ezzel a döntésével a magyar kormány átlépett egy határt. Eddig képmutatóan a valódi (keresztény) értékek hordozójának próbálta mutatni magát. La Rochefoucault szerint a képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt. A kormány most már nem fárasztja magát ezzel: hidegvérrel kitünteti a törvénysértőt, cinikusan példaként állítja mindenki elé azt az embert, aki miatt világ csúfjává váltunk. Ezzel a kormány nyíltan vállalja az Aliyevek és Nazarbajevek uralkodása iránt kimutatott rokonszenvét. Azt nevezi ki példaképpé, akit akar. A plagizálót választja ki a csakugyan érdemdús idős sportemberek közül. Ad neki havi félmilliós apanázst azok mellé a pénzek mellé, amelyek főméltóság korából maradtak rá. Noha erre a pénzre a felterjesztettek közül mindenki más méltóbb és rászorultabb lett volna.