Stuttgarter Nachrichten: Orbán hű marad keményvonalas hírnevéhez




A Stuttgarter Nachrichten című német regionális lap online kiadásában „Orbán Baden-Badenben – A magyar kormányfő reklámtúrán” címmel közölte Frank Krause cikkét.


Húsz perc késéssel érkezik, de ez nem változtat elszántságán. Péntek, déli órák, Baden-Baden – Orbán Viktor magyar miniszterelnök kék villogókkal megtűzdelt konvoja az előkelő Baden-Baden-i Brenner,s Park Hotel elé hajt. A budapesti vendégnek, aki néhány perce ért földet Söllingenben több minisztere és államtitkára kíséretében, arcizma sem rezdül. Hivatalosan ez nem állami látogatás, csupán magánvizit, ezért is nincs jelen senki sem a szövetségi, sem a tartományi politikából, és távol marad Margret Mergen főpolgármester is az Aranykönyvvel együtt. Huncut, aki azt hiszi, hogy a kormányon lévők nem akarják, hogy dolguk legyen ezzel az EU-t bíráló, vitatott politikussal.


Ám ez teljesen mindegy a Családi Vállalkozás Alapítványnak. Ez az alapítvány hívta meg Orbánt vendégszónoknak hagyományos őszi tanácskozására. A motiváció ehhez alighanem a politikai kíváncsiság és a gazdasági érdek lehetett. Már önmagában az a tény, hogy milyen négykerekű értéktárgyak állnak a hotel mélygarázsában, sejteti, hogy itt a német gazdaság krémje tanácskozik, és liheg új üzletekért. Vagy ahogyan Brun-Hagen Hennerkes, az alapítvány főnöke üdvözlő beszédében fogalmaz: „Önnek itt és ma a német vállalatok királyi osztályával van dolga. Hennerkes azonban azt is világossá teszi: „A sikeres együttműködés előfeltétele az értékközösségben való egyetértés is.”


Ez ki nem mondott célzás a budapesti vendégnek arra, hogy fogadja el a véleménynyilvánítási szabadságot az országában, valamint az időközben visszavont internetadót elhagyhatta volna, továbbá Magyarország legyen olyan jó, és jobban tartsa tiszteletben az EU értékeit, és a külföldi vállalatokra kirótt kényszeradók sem valami finom vonás. Röviden: mégis csak a magyarországi befektetések 30 százaléka Németországból érkezik, és Orbán bizonyos bírálatai az EU-val szemben ugyan érthetők, de ennek ellenére tiszteletben kell tartani az EU-közösség szabályait.


Orbán ezt alighanem hallja. De hű marad keményvonalas hírnevéhez. „Az Európa-projekt elakadt” – ez áll 40 perces előadása felett, és felsorol „néhány kényelmetlen igazságot” – ahogyan ő nevezi. Európa gigászi eladósodottsága „tönkretesz minket”, sok ország „nem csinálja meg a házi feladatát”. Gyakran elhallgatják szerinte, „hogy a jövőben kevesebb pénzért többet kell dolgozni”, és általában is hiányzik „az erős politikai vezetés”, de „ilyesmit mondani kockázatos és veszélyes”.


Itt van tehát ő, Orbán, a polarizáló (megosztó?), aki nem riad vissza a nacionalista hangoktól, aki nem tarja sokra a nagy európai családot, aki inkább országhatárokban gondolkodik. Példa erre az energiapolitika. „Az aktuális energiafordulat nem finanszírozható.” Neki kedvesebb az atomerőművek további fennállása, mint a szélerőművek építése, mert ellenkező esetben „az energia tartósan nem finanszírozható”. „A legfontosabb kérdés az ár, a környezetvédelem csak a második legfontosabb.” Vagy egy másik példa: „Az EU-ban nincs jó bevándorlási politika.” Természetesen segíteni kell a politikai menekülteknek, és menedéket kell nekik adni, de „nem differenciálnak a gazdasági menekülteknél”.


Nem kétséges: Orbán nem rejti véka alá a beállítottságát, és dagad az öntudattól. Azt mondja, kilencedik hivatali évében van, legutóbb kétszer nyerte meg a választásokat „kétharmaddal”. Más szóval: engem senki nem ver át. Így beszél országa „gazdasági sikertörténetéről”, magasztalja a munkanélküliségi arány 12 százalékról már csak 7 százalékra csökkenését, dicséri a 3,2 százalékos növekedést, de mégis tud országa rossz arculatáról, amelyet döntően saját kormányzási stílusa okoz: „Politikailag mi vagyunk a fekete bárány”. De azt mondja, elviseli, hogy fellépésének mikéntjéért, a túlságosan kritikus sajtóval szembeni eljárásáért „leereszkedőként és sértőként” bírálják: „Az ilyesmi Magyarországon elképzelhetetlen lenne” – mondja Orbán felemelt mutatóujjal, hogy aztán filozofáljon: „Sírni csak a győztesnek szabad.” .


Ám a magyar miniszterelnök nem az az ember, aki kapitulál. Túlságosan is jól tudja, hogy ezt a Baden-Baden-i fellépést ki tudja használni maga és országa javára. „Nálunk nincs örökösödési adó. Aki nálunk teljesít, azt nem büntetik meg.” Ezt a teremben helyet foglaló 220 vállalkozó úgy nyeli, mint a híg mézet – teljesen mindegy, hogy politikailag egy hullámhosszon vannak-e Orbánnal, vagy a magatartása miatt inkább ráncolják a homlokukat. Magyarországon német cégeknek köszönhetően 300 ezer embernek van munkája – mondja. És a németek a jövőben is szívesen látott befektetők. Orbán ezt olyan ígéretek katalógusával támasztja alá, amilyenekről egy itteni politikus csak álmodik, és amelyek olyanok, mint egy reklámblokk a televízióban: 2018-tól minden háztartásban lesz széles sáv, addigra a tervek szerint minden autópálya elmegy az országhatárig, minden nagyvárosnak lesz autópálya-csatlakozása. És mindenekelőtt: addigra teljes lesz a foglalkoztatás.


Azt nem magyarázza el a miniszterelnök, hogy mindezt hogyan fogja elérni, és hogy főleg miből fogja kifizetni. A közös valuta bevezetését mindenesetre elutasítja. Az egyik vállalkozó vonatkozó közbevetésére Orbán röviden csak annyit mond: „Ez rendkívül veszélyes kérdés”. Annak idején, 2000-ben az euró bevezetése mellett volt, „de most örülök, hogy akkor nem hallgattak rám”. És a külföldi vállalatok megadóztatásának, meg a minimálbérnek a témájánál is hamar világossá válik, hogy Orbán nem barátja a vitának. Ilyenkor aztán olyan fogalmak jönnek, mint a „szuverenitás” és az „államosítási politika”, azzal az üzenettel: „A magyarországi befektetéseknek bele kell illeszkedniük a mi érdekhálónkba”.


És hogy a teremben a legutolsó ember is megértse, Orbán ezt hogyan érti, az energiafordulat példáján magyarázza el, hogy mennyire magára gondol az állam: a megújuló energiák az olyan gazdagabb országokban is fontos ügy, mint Németország. „Mi nem fogunk jegyet váltani erre a kalandra.” Erre nincs pénze az országnak – mondja. „Szívesen részt veszünk, ha Önök kifejlesztették a szükséges technológiát. Addig sok sikert kívánok Önöknek az erre költendő fejlesztési milliárdokhoz.” Mondja, és távozik a színpadról. Ami marad, az udvarias taps. És néhány vállalkozó, aki kicsit zavarba esve hagyja el a termet.