„Nem mertem gyáva lenni!” – Emlékezés egy igaz emberre és hiteles lelkipásztorra



2014. október 25-én az Erdélyi Gyülekezet Reménység Szigete meghitt, családias légkörű és emelkedett hangulatú megemlékezésnek adott helyett. A család – az özvegy és a gyermekek –, a barátok és a tisztelők emlékeztek meg az embermentő Éliás József (1914–1995) református lelkipásztor születésének 100. évfordulójáról. Arról a rendkívül sokrétű és színes személyiségről (lelkipásztor, teológus, drámaíró, kitanulta a szívgyógyászatot, beledolgozta magát a pszichológiába, és tagja volt a debreceni Bokor-közösségnek), akinek az életútja – a lánya, Éliás Sára megfogalmazása szerint – „nehézre sikeredett”, és akit a mai magyar reformátusok sem lenyelni, sem kiköpni nem tudnak. Így tehát többnyire mélységesen hallgatnak róla. Mint ahogy hallgat róla az Új Magyar Lexikon (1960, 2. kötet), illetve Magyar Nagylexikon (1998, 7. kötet) is!



Éliás József – wiki.strandkonyvtar.hu

Éliás József soha semmiféle egyházi elismerésben nem részesült. Nyilvánosan először 2013. április 13-án emlékeztek meg róla a Terror Házánál szervezett emléknap keretében. Az eseményről szóló református tájékoztatóban azonban Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének beszéde teljesen háttérbe szorította Éliás Sára édesapjáról szóló visszaemlékezését.


Normális körülmények között, egy normális országban ezt a kerek évfordulós megemlékezést a Magyarországi Református Egyház (MRE) szervezi. De mint tudjuk: a mai Magyarország nem normális ország. A reformátusokat meg különben is az egyházi tisztújítás foglalja most le, hiszen a tét nem kicsi: a Fidesz vagy a Jobbik szerez meghatározó befolyást az egyházban? Ebben a helyzetben jobb nem foglalkozni azzal a zsidó származású és egész életében mély istenhittől, emberszeretettől és igazságérzettől áthatott, embermentő lelkipásztorral, aki mögé az 1944-es holokauszt kérdésében a teljes MRE be szokott bújni, akivel Ravasz László püspököt (†1975) mentegetni lehet, és aki az államszocializmus idején mindvégig zavaró tüske volt a hivatalosan ateista és egyházellenes politikai hatalommal igazi „bizánci harmóniában” együttműködő református egyház testében.


A megemlékezés Éliás József életét, tevékenységét, küzdelmeit, eredményeit, műveit és örömeit villantotta fel. Ezeken keresztül a hallgatóság gyakorlatilag képet kapott a magyarság teljes huszadik századi történetéről, és legalább részben megérthette mindannak az okait, ami ma vele történik. Sőt: a technikának köszönhetően magát Éliás Józsefet is hallhatta, és meggyőződhetett arról, hogy a 40 évvel ezelőtt elmondott igemagyarázatai ma is helytállóak; mondanivalót hordoznak; még ma is képesek megszólítani a hallgatóságot.


Éliás József egy vallását nem gyakorló zsidó családban született. Tizenhat-tizenhét évesen eljutott a krisztusi hithez, megkeresztelkedett, és lelkész lett abban a református egyházban, amelyben összekapcsolódott a fajmagyarság, a reformátusság és az antiszemitizmus. [1] „A protestánsság a maga teljes egészében lelke gyökeréig magyar, következésképpen tehát okvetlen és feltétlen antiszemita. Más igazmagyarság el sem képzelhető!”, hangoztatta nyíltan az óbudai református egyházközség korabeli lapja. [2]


Délelőtt Wintermantel Balázs mérnök-informatikus, levéltári forrásokra alapozott és történésznek is becsületére váló előadásában, a fiatal lelkipásztor Éliás József második világháborús tevékenységét mutatta be. Azt a Jó Pásztor Bizottság élén kifejtett tevékenységet, amelyet a református egyház, azóta is, a saját önigazolására használ, és amelyről Éliás József 40 éven keresztül hallgatott. Az előadásból azt is megtudhattuk, hogy Éliás József egyben tagja volt a Magyar Függetlenségi Mozgalomnak, és szoros kapcsolatban állt Soos Gézával. Ily módon összefonódott az „embermentő egyházi” és a „politikai antifasiszta” tevékenység. Meghatározó szerepe volt pl. az „Auschwitzi Jegyzőkönyv” lefordíttatásában. [3]


Arra, hogy a református egyház fajilag zsidónak minősített tagjai lelki gondozására és segélyezésére (ruha, élelem, lakás) létrehozott bizottság vezetését az akkor ceglédi segédlelkész Éliás miért vállalta el 1942-ben, maga sem tudott soha semmiféle racionális magyarázatot adni. Hiszen mindent átgondolva a 28 éves fiatalember erre a feladatra önmagát tartotta a legalkalmatlanabbnak. De ott munkált benne az evangélium (Mt 16,24-25), és Jeremiás próféta elhívásának története (Jer 1, 4-8) [4]; valamint az üldözöttek és kisemmizettek segélykiáltása: „Ments meg!”, „Mentsd meg az életünket!”


A szervezet adományokból tartotta fenn magát. A református egyház, mint intézmény, valójában nem támogatta, inkább megtűrte, hogy Éliás József azt tegye, amire lehetősége nyílik: megpróbálja lehetségessé tenni a lehetetlent; az embertelenség és a szenvedés mérhetetlen sós tengerébe belevegyítse az emberség és az együttérzés enyhítő és vigasztaló cseppjeit, azoknak a hivatalnokoknak a segítségével, akik – többnyire titokban – megmaradtak még kereszténynek és embernek. Amikor azonban a zsidóüldözés mind erőteljesebb eldurvulásakor Éliás József az egyházi vezetést arra próbálta ösztönözni, hogy az üldözésben részt vevő reformátusok számára helyezze kilátásba a keresztség és az úrvacsora megtagadását, akkor Ravasz püspök rendre utasította: ne akarja átvenni az egyház kormányzását!


A magyar történelem fintora és a sors iróniája, hogy a Jó Pásztor Bizottságnak kezdetben a Szabadság téri református egyházközség [5] biztosított ideiglenes székhelyet; illetve, hogy a második világháborút követő években éppen az egykori harcostárs, Bereczky Albert (†1966) büntette Éliás Józsefet. Miért is? Erről már a lánya, Éliás Sára számolt be délután a hallgatóságnak. Mert 1952-ben lelki és karitatív gondozásban kívánta részesíteni a kitelepített protestáns híveket. Felajánlkozását politikai provokációnak minősítették. Rendelkezési állományba került. 1955-ben, egyfajta álságos rehabilitációként, Szigetszentmiklóson lehetett újra lelkipásztor. Ez a korszak lélektanilag nehezebb, emberpróbálóbb volt – hangsúlyozta Éliás Sára –, mert most már nem egy személytelen hatalommal, hanem az egykori társakkal, barátokkal szemben folyt a küzdelem!


Az életben nem mindig lehet pontosan felmérni, mi miért történik. De mindennek van értelme és következménye. 1958-ban, egy csere eredményeképpen, Éliás József a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség lelkésze lett. Szinte mondhatni, azonnal elkezdődött a templom-ügy, amely egész további életére rányomta a bélyegét, és meghatározta a sorsát, és mondhatni az emlékét, az ahhoz való viszonyulást. A magyarországi református egyház szemében a korabeli korrupt és szolgalelkű egyházi vezetéssel tengelyt akasztó Éliás József „bűne” – hogy „nem tudott debreceniül!” (Éliás Sára) – szinte teljesen elmosta, háttérbe szorította a második világháború alatt kifejtett tevékenységét. Mivel álságos csak az egyikről beszélni, azért a legjobb magyar módszer a teljes körű elhallgatás! Annál is inkább, mivel a templom-ügyben a kádári államhatalom korrektebbnek bizonyult, mint a Bartha Tibor püspök (†1986) irányította református egyházi vezetés. [6]


Éliás József küzdelme azonban nem volt eredménytelen. 1975-ben felépült a nagyerdei gyülekezet új temploma. Az ekkor már nyugdíjazott Éliás Józsefet nem hívták meg az ünnepségre. Életében emberekben kellett csalódnia, ugyanakkor nagy meglepetésekben is volt része. Megtapasztalta mind a cserben hagyást, mind a szolidaritást, még akkor is, ha sokan ezt csak titokban, névtelenül merték kifejezni.


Éliás József már gyermekkorától ráedződött az életre. Ezért még azok a támadások sem voltak képesek megtörni, amelyek az 1980-as évek közepén Münchenből és az Egyesült Államokból érték őt. Ezeket „harcostársa”, emlékének ápolója és munkásságának gondozója, Sipos Tibor németországi református lelkész ecsetelte. Mivel nem találtak fogást rajta, ezért a hiteltelenítés eszközéhez folyamodtak. Mindent megtettek annak érdekében, hogy aláássák Éliás József szavahihetőségét. Sikertelenül. Mert ahogy azt maga Éliás József még egy 1967-es „Miatyánk”-értelmezésben megfogalmazta: becsületbeli ügynek tekintette, hogy rajta keresztül Isten üzenjen az embereknek. Ezt az isteni üzenetet azonban olyan szavakkal, amelyek mögött nincs életpélda, amelyeket nem hitelesít maga az élet, egyszerűen nem lehet közvetíteni. Mert teljesen hiteltelen, és úgy hívják, hogy képmutatás!


A Dr. Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet, és Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkészei által spirituális keretbe foglalt megemlékezés alaptanulsága, hogy „a múltat be kell fejezni”; szembe kell nézni vele, be kell vallani, fel kell dolgozni, meg kell bánni és el kell gyászolni. Ez nem egy jogi procedúra, hanem olyan folyamat, amelynek a lelkekben, a társadalom tudatában kell lezajlania. Mert e nélkül nincs új út; nincs elindulás rajta!


Éliás József élete kétséget kizáróan példaértékű. Benne a tényleg hívő ember rendszereken átívelő következetessége tükröződik: „hasonló helyzetekben hasonlóan cselekedett” (Éliás Sára). A magyarországi történész társadalom szánalmas mulasztása, hogy élete és tevékenysége feldolgozatlan: máig nem készült el Éliás József életrajzi monográfiája. Ideje lenne ezt a hiányt minél előbb pótolni!





[1] A korra vonatkozóan lásd Závada Pál, Idegen testünk (Magvető, Budapest, 2008) és a Természetes fény (Magvető, Budapest, 2014) című regényeit. Lásd még Jakab Attila, „Nyíltan vállalt zsidógyűlölet. Adalék a Magyarországi Református Egyház két világháború közötti történetéhez”, Egyházfórum Keresztény közéleti-kulturális folyóirat 29. (4. új) évf., 2014/2-3.


[2] Egyházi Élet IX. évf., 5. sz., 1937. május, 7. old.


[3] Szenes Sándor, Befejezetlen múlt. Keresztények és zsidók, sorsok. Beszélgetések. Dr. Nyíri Tamás előszavával. Bővített második kiadás, Budapest, 1994.


[4] Érdemes elolvasni Franz Werfel, Halljátok az igét! című regényét.


[5] Jelenleg a Hazatérés temploma néven ifj. Hegedűs Lóránt gyülekezete, a Horthy-kultusz és a Jobbik református egyházbeli fellegvára. A legutolsó hely a Magyarországi Református Egyházban, ahol Éliás Józsefre emlékezni kívánnának.


[6] Rendszervált(oz)ás ide vagy oda, a református egyházban a helyzet, mondhatni, változatlan. Lásd Jakab Attila, Hogyan számoljunk el 115 millió forint közpénzt?, Egyházfórum 28. (3. új) évf., 2013/3, 49-58. old.; Uő., Válasz a református egyház közleményére, Egyházfórum 2013/4, 52-55. old.





Jakab Attila, teológus