Petíció a tized visszaállításáért



Csoportunk a hét elején fogalmazta meg petícióját, és arra számítunk, hogy néhány hét múlva már több mint százezren fogják aláírni. Azt szeretnénk kikényszeríteni, hogy az országgyűlés tűzze napirendre és másfél évszázadnyi várakozás után végre ismét vezesse be a nemzet szellemi iránymutatóit méltán megillető adónemet, a tizedet. Ez legnemesebb történelmi hagyományaink felélesztését jelentené, hiszen köztudomású, hogy a tizedet maga államalapító királyunk, Szent István iktatta törvénybe, s a magyar országgyűlés csak 1848-ban törölte el, miután külföldi agitátorok lázadást szítottak apostoli királyunk ellen. Ami az ellenséges ügynökök kilétét illeti, elég talán annyit megemlítenünk, hogy a Kommunista Kiáltványt is ugyanebben az évben jelentették meg, nem beszélve egy bizonyos Kossuth Lajosról, aki a lázadás leverése után egyenesen megbízóihoz, az Egyesült Államokba menekült. Azt még vizsgálják, hogy az amerikai ügyvivő segédkezet nyújtott-e ebben, de lapértesülések szerint a hatóságok Gyurcsány Ferenc érintettségére vonatkozóan máris megdönthetetlen bizonyítékokkal rendelkeznek.



„Külföldi agitátorok” lázadást szítanak 1848. március 15-én

Felesleges részleteznünk, milyen kiegyensúlyozó hatással lenne a tized visszaállítása országunkra, különös tekintettel a nagy kormányzó pártra, amely, mint tudjuk, a maga természetességével képviseli a nemzeti ügyeket. Nevezetesen az egyre feszítőbb, helyenként elemi erővel feltörő villa-, terepjáró- és jachtéhségre, amelyre előbb-utóbb amúgy is megoldást kellett volna találnunk. Ismét megindulhatnának a zarándokutak távoli kontinenseken zajló Beach Boys-koncertek irányába. S nem utolsósorban gondolnunk kell a következő generációra is, amely a hatéves kort átlépve már félő, hogy nem fogja beérni néhányszáz hektáros, összevissza toldozott-foltozott birtoktestekkel és a hozzájuk tartozó pár tízmilliós földtámogatással.


Nem kevesebbet állítunk, mint hogy kisközösségeink életét jótékonyan formálná át a jogaiba ismét visszahelyezett tized. Mert valljuk be, előfordulhat, hogy nem mindegyik önkormányzat tud majd élni a magyar törvényhozás által most oly nagyvonalúan biztosított, szabad adókivetés lehetőségével. Olyan különleges kreativitást igénylő szellemi alkotásokra, mint például a szappanra kivetett chipsadó, nem feltétlenül képesek az ország elmaradottabb régiói, a tized viszont egyszerű, nagy múltra visszatekintő adónem. Örömmel konstatáljuk azt is, hogy hagyományainkat felelevenítve sok helyütt bevezették a robotot, sőt a régi idők jobbágylázadásaira rácáfolva ma már szabályos közelharc folyik azért, ki dolgozhat a földesúri birtokokon. A fejlődésben nincs megállás.


Magunk mögött hagyhatnánk a kínzó bizonytalanság időszakát, amit legjobban talán műtéti várószobákban érezhet az egyszerű halandó: eleget tettem-e a borítékba, nem értettem-e félre a főnővér célzásait. Áruházláncok vezetőinek a jövőben nem kellene éjszakákon keresztül azon morfondírozniuk, vajon a szűk másfél milliárdért megrendelt tanulmány nem bizonyul-e kontraproduktívnak, s az ilyen szembeötlő szűkmarkúság nem váltja-e ki a magas instancia rosszallását ahelyett, hogy előremozdítaná az ügyet.


Ami a technikai kivitelezést illeti, az tényleg gyerekjáték. A hajnali négykor körbeküldött kétszáz oldalas törvényjavaslat már másnap reggel a törvényalkotó bizottság napirendjére kerülhetne, akár az úriszéknek a magyar jogrendszerbe való beillesztésével párhuzamosan. Morgolódás persze lenne, mint minden előremutató, nagyszabású társadalom-átalakító terv esetében. A parlamenti ellenzék egész biztosan nem tudja majd megtagadni önmagát, és ellenezni fogja a tervet. Ha minden kötél szakad, a frakció később benyújthatna egy módosító javaslatot, mely szerint a tizedre mégsem kell áfát fizetni. S hogy nehogy az ellenség lobbistáinak nézzenek bennünket, már most leszögezzük: a reklámadó maradna, ha másképp nem, hát hadisarcként vagy háborús jóvátételként. Egy percig ne gondoljuk, hogy a változás olyan drámai mértékű lenne, ahogy a sajtó próbálja beállítani: sok cég már ma is fizeti a tizedet, anélkül, hogy tudna róla.


Szilárdan meg vagyunk győződve róla, hogy Európa követni fog bennünket a hagyományos értékek helyreállításának útján. Félreértés ne essék: nemcsak a monarchiák, hanem azok a köztársaságoknak nevezett valamik is, ahol a csőcselék immár két évszázada megbontotta a társadalom természetes rendjét.






Endrődi Gábor közgazdász, cégvezető