rss      tw      fb
Keres

McCain-kijelentés - Elhatárolódott McCain szenátor több kijelentésétől az amerikai külügyi szóvivő


MTI 2014. december 3., szerda 23:47

Elhatárolódott szerdán az amerikai külügyminisztérium szóvivője több olyan kijelentéstől, amit John McCain republikánus szenátor Magyarországgal kapcsolatban tett a Colleen Bradley Bell új budapesti nagyköveti kinevezéséről szóló felsőházi szavazás megelőzően.

Marie Harf szóvivő szerint „nem meglepő", hogy a diplomáciai tárca nem oszt több olyan nézetet, amelyet McCain szenátor a magáénak vall. Harf egy pontosító kérdésre válaszolva „természetesen” ebbe a kategóriába sorolta a magyar kormányfőre vonatkozó „újfasiszta diktátor” minősítést is.

A szóvivő a sajtótájékoztatója során még nem tudott beszámolni arról, hogy mi volt a magyar kormány reakciója az ügyre.

„Hisszük, hogy (Bell) nagyon jó nagykövet lesz, és örülünk a megerősítésének” - jelentette ki ugyanakkor Harf, aki szerint az új nagykövet nagyon megfelel az általa betöltendő poszt követelményeinek.

A szóvivő kitért annak a felvetésnek a megválaszolása elől, amely szerint noha a washingtoni külügyminisztérium nem ért egyet a McCain által használt nyelvezettel és durva leírással, korábban aggályait fejezte ki a magyarországi helyzettel kapcsolatban, amelyben „úgy tűnik, növekszik a tekintélyelvűség”. Harf annyit mondott, hogy a szenátor azt a „színes” nyelvezetet használta, amelyről ismert, és az ígérte, hogy később további részleteket közöl majd.

McCain szenátor az új magyarországi nagykövet kinevezéséről tartott keddi washingtoni szenátusi szavazás alkalmával „totálisan alkalmatlannak” nevezte a jelöltet, Colleen Bellt arra, hogy Magyarországon legyen nagykövet, amely egy „nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek”.

A többi között azt mondta: „nem vagyok ellene a politikai kinevezetteknek, mert tudom, hogy miként játsszák ezt a játékot, de így állunk: egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal, és mi a Gazdagok és szépek (televíziós szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek”.

Brian Rogers, a szenátor kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésre megerősítette, hogy John McCain Orbán Viktor magyar miniszterelnökre utalt, amikor az „újfasiszta” kifejezést használta.

A szenátor kijelentései miatt szerdán Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) bekérették André Goodfriendet, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét. Közölték vele: a kormány elfogadhatatlannak tartja a szenátornak a magyar miniszterelnököt, illetve Magyarország és Oroszország viszonyát illetően elhangzott szavait.

A tárcavezető, Szijjártó Péter Brüsszelben úgy reagált: a magyar polgárok idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania.