Osztrák katolikus portál: Erdő Péter az állam világnézeti semlegességének elvét védi




A kathweb osztrák katolikus hírügynökség Magyarország: Erdő beleszólási jogot akar az egyházügyi törvény kijavításába címmel közölt jelentést. Az esztergomi érsek óva inti a kormányt attól, hogy most teljesen új jogi struktúrát akarjon bevezetni.


A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság által kifogásolt egyházügyi törvény megosztja a budapesti Orbán-kormányt és a püspöki kart. Erdő Péter bíboros prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke elfogadhatatlannak tekinti a Trócsányi László (Fidesz) által választott utat, hogy a német tartományi szabályozásokra támaszkodik, de magukat az egyházakat messzemenően kizárja a vitából. Erdő pénteken, az MKPK szokásos téli ülésszaka után tartott sajtóértekezleten fejtette ki a véleményét.


Az esztergomi érsek óvta a kormányt attól, hogy teljesen új jogi struktúrát akarjon bevezetni. Mint mondta, ez összevisszasághoz vezetne. Világos, hogy az egyházügyi törvényt a strasbourgi bírósági ítélet miatt módosítani kell, de ez nem vezethet teljesen új struktúra kialakításához – tette hozzá.


Strasbourg azért emelt kifogást a két évvel ezelőtt elfogadott egyházügyi törvény ellen, mert néhány kisebb egyháztól és vallási közösségtől megvonták az egyházi státust. Ez a gyülekezési és vallásszabadság terén a jogaik csorbításához vezetett.


A bíboros prímás a sajtóértekezleten megemlítette, hogy a magyarországi történelmi egyházak képviselői november 20-án találkoztak Balog Zoltánnal (Fidesz), az egyházi ügyekben illetékes miniszterrel. Elmondta: ott megtudták, hogy a kormány új törvényt tervez a vallásszabadságról és az egyházakról. Eszerint mintegy másfél-két hónapja a magyar kormány „német állami hivataloknál” érdeklődött az állam és az egyházak közötti viszony ottani szabályozásról. A németek pedig – Erdő szerint – felhívták a magyarok figyelmét arra, hogy vonják be a gondolkodásba az egyházakat is.


Ennek ellenére csak jóval később, és már az új törvény kidolgozásának megkezdése után került sor találkozóra Trócsányi igazságügyi miniszterrel – bírálta Erdő.


A Püspöki Konferencia elnöke a továbbiakban bírálta a 2015-re szóló költségvetési tervezetet. Mint mondta, nem találják benne például a 2016. évi Szent Márton év előkészítésére már elfogadott támogatást.


Noha nőtt a céltámogatások száma, amelyeket az adófizetők utalhatnak adójukból az egyházaknak (az adó 1 százaléka), az egyházak kevesebbet kaptak belőle, mert a kormány alacsonyabb kulccsal számol. Ezzel szemben a Vatikánnal tavaly kötött megállapodásban jóval magasabb kulcsot állapítottak meg – mondta.


Erdő emlékeztetett arra, hogy az államnak nagy szüksége van az egyházakra, és nekik akarja átadni a települési szociális intézmények oroszlánrészét. Fel kell tenni a kérdést, hogy az állam ezzel megőrzi-e a világnézeti semlegesség alapelvét.*


A bíboros prímás alapvetően állást foglalt minden intézmény egységes, átlátható finanszírozása mellett, függetlenül attól, hogy ezeket az intézményeket ki tartja fenn. De köz érdekében kell tevékenykedniük – tette hozzá.





A szerk. megj.: „ellenkezik az állam világnézeti semlegességével, ha a kormány vagy az önkormányzatok szabadon, általuk meghatározott egyháznak adják át intézményeiket, ez esetben ugyanis az ő döntésük szabja meg, milyen vallási környezetben kénytelenek az emberek igénybe venni valamilyen szociális szolgáltatást”, mondta az MTI tudósítása szerint Erdő Péter. Vagyis az a sajátos helyzet állt elő, hogy a magyar katolikus egyház vezetője védi az állam világnézeti semlegességének elvét a magyar állammal szemben.