Kötelező egység
- Részletek
- Fleck Zoltán
- 2010. december 12. vasárnap, 04:02
A kormány hirtelen, ahogy szokta, jó nagy adag szabállyal fogja megváltoztatni az igazságszolgáltatás működésének néhány vonását. Persze ismét egyetlen dolog motiválja a sürgős tárgyalást: ne legyen lehetőség a szakmai és politikai vitára. Jelen esetben azonban a szövegből nagyon is látszik, hogy a bíróság néhány vezetője erős befolyással volt a koncepcióra. A módosítás számos elemében az OIT által összeállított tervezetre hasonlít. A szakmai előkészítés tehát legfeljebb valamilyen háttéralku lehetett, most még talán ne találgassunk, hogy mi lehetett még egy ilyen deal része! Mindenestre könnyen eladható, hogy az igazságszolgáltatás hatékonyságán javítani kell. Ez a toposz azért használható jól politikai célokra, mert a hatékonyság gyorsítást, egyszerűsítést – és így az eljárási garanciák leépítését is jelenti. Ebben a tervezetben bőven vannak ilyen egyszerűsítések, de most a bíróság szervezetére vonatkozó módosításoknak csak egyetlen elemét emelném ki. Ez pedig az egységes jogértelmezés előállításának szándéka. Az az igény, hogy a bíróságok lehetőleg azonos vagy hasonló módon értelmezzék a jogszabályokat a kiszámíthatósággal, tehát egy alapvető jogállami elvvel van kapcsolatban.
Ezzel valóban számos gond van a tapasztalatok szerint, de legalább ennyi a félreértés is. Önmagában nem gond ugyanis, ha az első és másodfokú bírói döntés eltér egymástól, hiszen éppen azért tartunk több szintű fórumrendszert, hogy a szükséges korrekciók lehetségesek legyenek. Egy bizonyos mérték fölött persze felmerülhet, hogy valami baj van az első fokú döntésekkel, vagy éppen az is, hogy a felsőbíróságok gyakorlatával van gond. Ezt csak a bírói gyakorlat alapos elemzése tudná eldönteni. Ez azért fontos logika, mert az ilyen elemzésekből jutna információhoz a jogalkalmazó is a saját apparátusa gyakorlatáról. És éppen ez rövid mondandóm lényege: a jog egységes értelmezését nem autoritatív, kötelező értelmező szövegek felsőbírósági előállításával kellene elérni. Jelenleg a Legfelsőbb Bíróság szakmai kollégiumai jogegységi döntéseket fogalmaznak meg, amelyek a bírókra nézve kötelezőek, tehát a bennük megfogalmazott jogértelmezés a jogszabály erejével bír és mint ilyen, közvetve az állampolgárok jogait is érinti. Ezért állapította meg a jogegységi döntésekkel kapcsolatban hatáskörét az Alkotmánybíróság: ha norma, akkor annak alkotmányossága vizsgálandó. Erre fel az LB elkezdte gyártani a formátlanabb (szabályozatlan) véleményeit. (A kollégiumok elnevezései alapján BKV, PKV stb. – Büntető, Polgári Kollégiumi Vélemény)
A mostani javaslat kötelezővé teszi a Legfelsőbb Bíróság számára a bírói gyakorlat tudományos elemzését. (Tisztelet a nem kevés, de kisebbségben levő írástudó kivételnek, mégis az jutott eszembe erről, amikor egy barátom felesége arra "kötelezte" bölcsész férjét, hogy maga szerelje meg a ház körül elromlott készülékeket. Nem lett jó vége.) Az elemzés persze jó irány lenne, mert valóban hiányzik a szisztematikus elemzés az alsóbb bíróságok gyakorlatáról, hiszen az ügyek túlnyomó többsége első fokon jogerőssé válik. Ezek tartalmáról senki nem tud semmit, hiszen ezekre vonatkozóan nincs nyilvánosságra hozatali kötelezettség. Tudományos elemzést persze elsősorban nem a bírák végeznek. A legtöbb fejlett államban gyakori és nagy elismertségű az a tudományos tevékenység, amely a jogalkalmazói gyakorlatot veszi górcső alá. De legalábbis valamilyen kommunikáció működik a tudományos kritika és a felsőbíróság között. Ilyen hagyomány az elmúlt félszáz évben nem alakulhatott ki. A törvény most elő fogja írni, hogy a valamilyen, meglehetősen átláthatatlan kritériumok alapján a Legfelsőbb Bíróságra került jogalkalmazók tudományos elemzéseket végezzenek. Attól félek azonban, hogy az elemzésekből leszűrt következtetések a normatív természetű (kötelező) jogegységi döntések alapjául szolgálnak majd. Tehát nem maradnak tudományos megállapítások, mert azokat ugye vitatni lehet és csak nyilvános, racionális érvrendszerként képesek befolyást gyakorolni, nem normaként.
decaying facade – flickr/seriykotik
Szóval szerintem az lenne a cél, hogy a bírói gyakorlat kiszámíthatóságát ne úgy fejlesszék, hogy kötelező értelmezésekkel korlátozzák a bíró értelmezési autonómiáját. Elemzünk, véleményt mondunk, nyilvánosságra hozzuk, de nem normaként. Mi kellene ehhez? Kell az elemzés, de kell a befogadásra nyitott jogalkalmazói kar is, amely nyilván úgy jön létre, hogy az erre legalkalmasabbakat választják ki, erre képzik őket, ezt várják el tőlük, ez válik a normális működésmóddá.
Olyasmiről beszélek, ami nagyon távol van a mostani keleti szél által érintett hazai szellemi légkörtől: a szabadság által teremtett rendről, az informáltságon, tudáson, kreativitáson, bátorságon felépülő spontán rendezettségről. A gyakorlatot ismerő jogalkalmazó egyedi döntésével hozzájárul a jog koherens gyakorlatának építményéhez. Az az érzésem, hogy a bíráknak a jogegységi döntés olyan, mint a pedagógusoknak a tartalmilag részletes tanterv: zavaró a hiánya, mert a szabadság felelősséggel jár, és tanulási kényszerrel.
A mondott törvényjavaslat kötelezővé teszi a bírák számára a továbbképzéseken való részvételt. Ez már régen esedékes volt, és jó irányt jelez, néhány más új intézménnyel (alkalmassági vizsgálatok szigorítása, vezetői alkalmasság vizsgálata) együtt. A bírósági szervezeti rendszer azonban más súlyos aránytalanságokban is szenved, amelyekről egy ilyen írásban nem lehet egyszerre értekezni. Megspórolni sem lehet azonban, úgyhogy foglalkozni fogunk a többi kérdéssel is. Az viszont bizonyos, hogy autonóm, tájékozott, felelős, szakmailag kikezdhetetlen jogalkalmazói kar képes csak előállítani kiszámítható joggyakorlatot. Egyébként is a kiszámíthatatlanságnál csak egy rosszabb van: a következetesen hibás, egy irányban torzult értelmezés.
