A titkolózó maffia



Képzeljük el, mekkora fölháborodást keltene, ha egy szokásos pénteki interjújában Orbán Viktor férfias bátorsággal kijelentené: „Az adódat befizetted. Semmi közöd hozzá, mire költjük.” (Majd a többieket otthagyva beszállna páncélozott gépkocsijába, és távozna.) Mondani nem meri, de nap mint nap ezt teszi. Lassan megszokjuk, hogy a hatalmon lévők mindent titkosítanak, és már föl sem merül bennünk, hogy ennél nagyobb aljasságot egy kormány nem követhet el.


Itt van a legújabb, az atomerőmű építése körüli titkolózás. Tizenöt évig nem lehet megismerni a paksi bővítésről szóló döntést megalapozó adatokat, nem lehet megtudni, kikkel fognak szerződést kötni, kik végzik majd az atomerőmű munkálatait. Csak az új blokkok üzembe helyezésekor fogjuk megtudni, hogy az óriási hitel visszafizetése mekkora terheket jelent nekünk, egyszerű adófizetőknek. Az emberben óhatatlanul fölmerül a kérdés: miért ez a nagy titkolózás? A Paksról december 9-én rendezett konferencián fogalmazta meg Perger András, az Energiaklub szakértője azt a választ, amely mindenkinek rögtön eszébe jut: „mert ami kiderülne, az kellemetlen számukra.” Mondjuk, kiderülne, hogy ki lopja el azt az 500 milliárd forintot, amely a Corruption Research Center tanulmánya szerint egy ekkora beruházásnál kalkulálható korrupciós költség. Mondjuk kiderülne, hogy nem az ország érdekeit nézték, csak a sajátjukat, és a zsebükbe tervezett 500 milliárd forintért rendkívül előnytelen üzletet kötöttek, ami soha nem térül meg (csak nekik), ám terheit évtizedeken keresztül nyögni fogjuk, amikor ők már hetedhét határon túl járnak majd a pénzzel. Mert ócska kifogás az, hogy az atomerőmű veszélyes üzem, és ezért kell titkolózni. Egy atomerőművet nem titkolni kell (elég nagy ahhoz, hogy bárki észrevegye), hanem őrizni. Akkor is őrizni kell majd, ha soha nem tudjuk meg, ki és mennyiért építette valójában.


A maffia már-már mániákusan megpróbál mindent eltitkolni. Minthogy többen firtatták, mennyit költöttek az adónkból arra, hogy az FTC-stadion ünnepélyes avatásakor Grippeneket röptettek a pálya fölött, a hadügyminiszter hadgyakorlatnak minősítette a revüt, és adatait 30 évre titkosította. Csak nem lenne kellemetlen, ha kiderülne!?


A mi adóforintjainkból fönntartott Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átvilágításáról a mi pénzünkért készült jelentés számtalan hibát tárt föl. Hát ez bizony kellemetlen, hopp, tíz évre titkosították.


A kormány a mi adónkból megvett egy pozsonyi ingatlant, de hogy miért és mennyiért vették, ki és mennyiért fogja átépíteni, kitől és mennyiért vásárolják majd a berendezését, azt titkosították. Biztos kellemetlen lenne számukra, ha kiderülne, hogy nem is annyiért, amennyiért, és már megint a haverok.


A kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a hozzátartozó Campus építésére 24 milliárd forintot akar költeni a mi adónkból. Rögtön arról is döntöttek, hogy nem a szokásos közbeszerzési eljárással terveztetik és építtetik meg, ezért aztán titkosították az egész beruházást. Csak nem lenne kellemetlen, ha bármelyik állampolgár ellenőrizni tudná, hogy tényleg annyiból épült-e meg?


Ha azt hisszük, hogy a maffia titkosítási mániája csak a 2010 utáni fejlett közrabszolgatartó társadalomban kezdődött, akkor tévedünk. Már az első Orbán-kormány idején divatba hozták a titkolózást. Gondoljunk csak arra, hogy megszüntették azt a bevett gyakorlatot, amely szerint a kormányülésekről jegyzőkönyv készül. Nehogy utólag kiszivároghasson valami a maffia haditanácsáról. De volt igazi titkosítás is: 2001-ben Sepsey Tamás, a KEHI elnöke szolgálati titoknak minősítette az állami vezetők külföldi útjainak költségeit és hatékonyságát vizsgáló jelentést (Magyar Hírlap, 2001.január 3.). Már akkor tudták, hogy kellemetlen lenne, ha kiderülne, hogy az adóforintjainkból hol és mennyiért szálltak meg?


Már a Gripenek vételekor titkosították (aztán 2011-ben újabb tíz évre meghosszabbították) azt a nemzetbiztonsági kabinetülésen készült jegyzőkönyvet, amelyből kiderülne, hogy miért is svéd vadászgépeket vettek az adónkból. Még mindig kellemetlen lenne, ha kiderülne az, amit a svéd ügyész tud?


Amikor 2012-ben eladták mindössze 3,1 millió forintért a tokkal-vonóval (díszlet-, jelmez-, kellék- és bútorkészlet, hangosítási, fény, irodai eszközök és játszási jogok) együtt az 50–100 milliót érő Játékszínt, úgy, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. még pályázatot sem írt ki az eladásra, akkor az ügylet utáni érdeklődést azzal szerelték le, hogy 10 évre titkosították az adatokat. Csak nem volt valami suskus a dologban?


Amikor az Alkotmánybíróság 2013-ban meghallgatta Handó Tündét arról az ellene beterjesztett kifogásról, hogy jogorvoslati jog biztosítása nélkül döntött a BKV-per Budapestről való áthelyezéséről, és a Népszava megpróbálta közérdekű adatigénylés formájában kikérni a testülettől a felvételt, 10 évre titkosították.


Amikor 2012-ben Hoffmann Rózsa egy közpénzből végzett kutatás alapján kijelentette, hogy a Nemzeti Alaptantervet a válaszolók 90 százaléka támogatja, és Horn Dániel oktatáskutató szerette volna megnézni a vizsgálat anyagát, 10 évre titkosították. Valószínűleg kellemetlen lett volna, ha kiderül, hogy melyik cég csinálta, és hogy a kérdések nem feleltek meg a közvélemény-kutatás módszertani követelményeinek.


Amikor 2008-ban a fideszes vezetésű Kecskeméten pályázatot írtak ki a Katona József színház igazgatói posztjára, még azt is titkosították, hogy ki pályázott.



Orbán Viktor és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója 2012. november 30-án – MTI/Miniszterelnökség

Amikor Orbán megvette az E.On gáznagykereskedő és gáztároló céget, 10 évre titkosították az Orbán-Teyssen szándéknyilatkozatot. Csak nem lett volna kellemetlen, ha beigazolódik a szakértők gyanúja, miszerint irreálisan sokat adott érte a mi pénzünkből? Ne adj isten, még az a kérdés is felvetődött volna a jámbor állampolgárban, hová lett a reális piaci ár fölötti többlet.


2013-ban Orbán Viktor nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kormányrendeletben írta elő, hogy az elektronikus útdíj-tendert a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. Nem lehet tudni, hogy melyik cég építi és milyen föltételekkel. Csak nem attól kellett félni, hogy nehezen megmagyarázható dolgok derülnek ki?


Amikor a Magyar Nemzeti Bank most december elején bezáratta a Széchenyi Bankot, néhány jól értesült ügyfél még kimenekíthette a pénzét. Ki szólhatott nekik? – tehető föl a költői kérdés. Az MNB nem árulja el, hogy mennyi pénzt és hány ügyfélnek fizettek ki az utolsó két napon, azt meg pláne nem, hogy kinek. Csak nem lenne kellemetlen, ha a közvélemény találkozna néhány ismert névvel?


És a titkok egyre csak szaporodnak. Tíz évre titkosították a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát a Hortobágyi Nemzeti Park által lebonyolított állami földbérlet-pályázatról. Titkosították a Takarékbank privatizációját körülvevő ügylet dokumentumait. Először titkolni akarták a futballakadémiák vizsgálatáról szóló belga jelentést, de aztán meggondolták magukat. (Valószínűleg kellemetlen lehetett, hogy a Felcsúti Akadémia leszerepelt.)


De nem csak a pénz jár titkos utakon, hanem a bűnüldözés is. (Bár közvetett módon ez is a pénzről szól.) Az olajügyet 85 évre titkosították, és ennek feloldása eddig egyetlen belügyminiszternek sem jutott eszébe. Micsoda képtelenség, hogy egy bűnügyben a mi életünkben már nem lehet megtudni az igazságot! Csak nem lenne kellemetlen mindegyik eddig regnáló pártnak, ha elkezdenének jönni a nevek?


A titkosítás nemcsak arra jó, hogy a bűnözőket védjék. A kreatív Fidesz azt is kitalálta, hogyan lehet titkosítással koncepciós pereket gyártani. A recept: emelj vádat úgy, hogy rögtön nemzetbiztonsági ügynek nyilvánítod, és titkosítsd 2089-ig. Így aztán se a vádat nem kell aprólékosan kidolgozni és bizonyítani a nyilvánosság előtt, se a vádlottak nem tudnak védekezni a közvélemény előtt, mert titkot sértenének. És ha még ez lenne az egyetlen!


Váradi Csaba alezredes, az Nemzeti Nyomozó Iroda pécsi regionális vezetője 2007-ben a honi kriminalisztika történetében példa nélküli bűncselekmény-sorozatot leplezett le. 2011 januárjában fölfüggesztették, júniusban már gyanúsítottként hallgatták ki. Több tucat bűnnel gyanúsították. Furcsa mód szabadlábon védekezhetett, de az ügy aktáit 40 évre titkosították. Az újságíró kérdésére csak annyit válaszolt, hogy nem követett el semmit. Többet – a titkosítás miatt – nem mondhatott. Mi mindent tudhatnánk meg, ha nyíltan beszélhetne?


A rendszer még nem tökéletes, itt-ott ereszt. Ha időnként hazugsággal próbálják is leplezni (mint tette nemrégiben Czunyiné dr. Bertalan Judit államtitkár), a költségvetésből még megtudhatjuk, mire költi a pénzünket a maffia. Persze még bízhatnak abban, hogy nemcsak költségvetést, hanem újságot is kevesen olvasnak, ezért aztán propagandájuk hatásos lehet. Ideig-óráig. Eddig tüntetni is kevesen tüntettek, de ahogy egyre többen tüntetnek, lehet, hogy költségvetést és újságot is egyre többen fognak olvasni. Úgyhogy még egy nagy feladat vár rájuk: a költségvetést is titkosítani kell.





Andor Mihály, szociológus