Bíró D. Péter sajtószemléje - 2010. 12. 14.
- Részletek
- 2010. december 14. kedd, 00:23
- Bíró D. Péter
Válogatás az elmúlt hetek fontosabb írásaiból
FÓKUSZBAN:
2010. december 13.
Debreczeni József: Diktatúra!
168 óra online
„’Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága felett kétségbe nem esem. Vagy nyomtatási szabadság, vagy a szabadság elnyomása. Itt középút nincs, én a sajtó szabadságára voksolok.’ Egy ifjú jogász (később politikus: bizonyos Kossuth) mondta ezt a zempléni megyegyűlésben, az 1830-as évek elején.”
„Mai pályatársai, kik zömmel szintén jogászból lettek politikussá, vele ellentétben a nyomtatási (és minden más) szabadság elnyomására voksolnak hamarosan (bizonyos Rogán és társai beadványa nyomán, bizonyos Orbán akarata szerint). Elvettek már szinte mindent, ami a demokrácia működéséhez nélkülözhetetlen; most a szabad sajtót is elveszik: nemzetünk szabadsága s boldogsága felől nyugodtan kétségbe eshetünk tehát.
A szabad sajtót megfojtó törvényjavaslat durvaságait (finomságai nincsenek) nem részletezem. Azt sem érdemes már taglalni, hogy a szóban forgó törvény s a végrehajtására rendelt médiahatóság a regnáló hatalom működésének szerves és okszerű részét képezi – ez a hatalom e nélkül is néven nevezhető: diktatúra.”
„’A kormány gazdasági és politikai nyomással növelni akarja az állami részvételt a nyomtatott sajtóban... Az összehangolt pártkampányok... aláássák a nyilvánosság alkotmányos intézményrendszerét... a megfélemlítő kampányok szervezői a múltból túlságosan is jól ismert eszközök bevezetésével az egész társadalmat akarják megfélemlíteni.’
Ez a MÚOSZ állásfoglalása. Sajnos nem 2010 decemberéből, hanem 1992 februárjából való. A kiváltó oka akkor az volt, hogy a tulajdonos halála után csődbe ment Maxwell-birodalom részét képező Esti Hírlapot (a privatizációkor szerződésbe foglalt elővásárlási jogával élve) visszavásárolta az állami kézben lévő Hírlapkiadó. A HVG adatai szerint az állami tulajdonú napilapok példányszáma ezzel 38 ezerről 106 ezerre emelkedett (Pest Megyei Hírlap + Esti Hírlap) – a nem állami tulajdonúaké pedig 2 millió 428 ezerről 2 millió 360 ezerre csökkent.” „’A rádió és a televízió, valamint az MTI a kormány szócsöve... Az ellenzék nem tud a néphez szólni. A kormányon levő konzervatív párttal ellenkező minden hangot elnémítanak... Újra cenzúráznak... Európa segíts! Az információ rab, mint a kommunista időkben.’ Ezek a köztársasági elnök vészkiáltásai. Mondanom sem kell, ezek se 2010-ből valók: Göncz Árpád 1993 novemberében nyilatkozott így a La Stampa című olasz lapnak. A kormánynak fél éve volt hátra a biztos vereségig s a távozásig – a miniszterelnök haldoklott.”
„’A napi politikából már rég kivonultam. Amit kellett, megtettem, idejében. Ez nem jelenti azt, hogy a mai történésekről ne lenne véleményem. Demokráciáról, állampolgári jogokról, kötelességekről, politikusi jogokról, kisebbségről, többségről, toleranciáról, felelősségről ugyanazt gondolom, mint egész életemben.’ Ezek a volt elnök mai szavai.”
„… jobban örülnénk, ha a volt elnök úgy gondolná, ma is van mondani- s tennivalója. Amikor a rádió és a televízió, valamint az MTI valóban a kormány szócsöve, amikor az információ holnap valóban rabbá lesz, mint a kommunista időkben.
Örülnénk, ha Mádl Ferenc se hallgatna. Ha tanújelét adná, hogy legalább sejti, mi is történik azzal a köztársasággal, amelynek öt évig az elnöke volt. Ha a hivatalából szintén távozott Sólyom László kevésbé száraz jogászi terminológiával, óvatosan, kompenzálva nyilatkozna meg a demokratikus jogállam lerombolása és a sajtószabadság megfojtása idején. (Ha már egyszer nem ismerte föl a veszélyt akkor, mikor még hivatalban volt.) Örülnénk, ha mindhárman úgy gondolnák, hogy az elnökség – ’a demokratikus államszervezet működése feletti őrködés’ feladata – életfogytig szól, és közösen kiáltanák: ’Európa, segíts!’”
Örülnénk (örültünk volna), ha minden, létében fenyegetett újság egyazon napon jelenne (jelent volna) meg üres címoldallal, s ha ugyanekkor minden létében fenyegetett rádió és televízió órákon át szünetjelet sugározna. Örülnénk, ha a MÚOSZ elnöksége sem tudálékos leveleket irkálna a diktatúra parlamentjének, hanem rendkívüli kongresszust tartana… Hogy a demokratikus országokat magába foglaló Európai Unió egyik tagállamában diktatúra épül!”
„Ennek volna hatása.
Ezt értenék: Európában is – Magyarországon is.
Januárban már késő lesz.”
2010. december 13.
Tóth Ákos: Helyreigazításnak helye nincs
Népszabadság online
„A Szalai Annamária vezette médiatanács a múlt péntek délután helyreigazítási kérelmet juttatott el szerkesztőségünknek az aznap a lapban, illetve a Népszabadság online kiadásában megjelent Élve filézett közmédia: csak 48 dolgozójuk marad a vezéreknek című cikk Szalai Annamáriát érintő állítólagosan valótlan állításai miatt.”
„Ebben a cikkben lapunk munkatársai, Bednárik Imre és Nyusztay Máté” egyebek mellett „arról írtak, hogy
…1. a médiatanács elnöke (Szalai Annamária) a közmédiumok több ezer dolgozójának új ’főfőnöke’ lesz,
2. a közszolgálati médiaszolgáltatók vagyona a ’Szalai Annamária által felügyelt alaphoz kerül’
3. az alappal kapcsolatos összes vezetői jogosítványt is Szalai Annamária birtokolja.”
„A médiatanács helyreigazítási kérelme … épp ezt a három kitételt sérelmezi és kéri korrigálni. Így álláspontja szerint cikkünk hamis színben tüntette fel a valóságot, hiszen a médiatanács elnöke nem lehet ’főfőnök’, mivel a közmédiumok felett semmilyen közvetlen irányítási, utasítási jogkörrel sem rendelkezik. A közszolgálati médiaszolgáltatók vezérigazgatói felett a munkáltatói jogkört az Országgyűlés alá tartozó kuratórium, a közszolgálati médiaszolgáltató, vagyis a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap alkalmazottai felett pedig annak vezérigazgatója gyakorolja. Szalai Annamáriának – így a helyreigazítási kérelem – kizárólag az alap vezérigazgatója és a vezérigazgató-helyettesek tekintetében van kinevezési jogköre. Magyarul: Orbán Viktor nem ’főfőnöke’ például Hoffman Rózsának, mert ő a Réthelyi Miklós vezette minisztérium államtitkára. A helyreigazítási kérelem e pontjában megfogalmazottak ellentmondanak mindennek, amit az élet és a logika diktál.”
„A kérelem második pontjában a médiatanács azt kifogásolja, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatók vagyona a ’Szalai Annamária által felügyelt alaphoz kerül’. Hogyan is kerülhetne, hiszen a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap önálló jogi személy, amelynek kezelője – ismét a helyreigazítási kérelmet idézzük – ’nem a Médiatanács Elnöke, Szalai Annamária, hanem a Médiatanács’. Amelynek vezetője Szalai Annamária, tehetnénk hozzá, de minek is. Újabb kabinetpélda: az állampolgárok magánnyugdíjpénztári befizetései nem az Orbán Viktor felügyelte államhoz kerülnek majd, hanem a kormány által felügyelt államhoz.”
„Ilyen esetekben a jelenleg érvényes szabályozás szerint, ha a Népszabadság a kérelemnek nem tesz eleget, a Médiatanács elnöke bírósághoz fordulhat, amely helyreigazításra kötelezheti a Népszabadságot vagy elutasíthatja Szalai Annamária ez irányú kérelmét.”
„A jövőben ezt az új médiatörvény másként rendezné. A könnyebb érthetőség kedvéért, némi leegyszerűsítéssel: a Szalai Annamária vezette testület, mivel nem nyerték el tetszését lapunk cikkének fönt részletezett kitételei, annak ellenére sem (vagy talán épp ezért), hogy mindenféle jogi csűrés-csavarás ellenére éppen a lényeget rögzítik, bírságot róhat majd ki a szerkesztőségre, amelynek maximális tétele elérheti a 25 millió forintot, továbbá a lap vezetőjét kétmillió forint megfizetésére kötelezheti. A döntésnek a jelenlegi tervezet szerint nincs halasztó hatálya - a szerkesztőségnek azonnal fizetnie kell. Utána perelhet. (Most van olyan kormánypárti módosító, amelynek elfogadása esetén halasztó hatályú lesz a bírság kifizetése, csakhogy a bíróság nemigen tehet majd mást, mint hogy végül a valójában jogszabály-alkotási jogkörrel felruházott Szalaiék által elfogadottak szerint ítélkezik - vagyis csak alkalmazhatja a jogot. A vége tehát ugyanaz lesz.) Csakhogy ma Magyarországon, ha van egyáltalán, kevés az olyan szerkesztőség, amely folyamatosan képes ekkora összegeket nélkülözni a költségvetéséből. Ha a médiatanács valamely lapot tönkre akarja tenni, könnyedén megteheti.
„…a médiatanács helyreigazítási kérelme …mint az az előzőekből világossá válik, valójában nem tartalmi kifogásokra irányul - azokra ugyanis nemigen irányulhat, hiszen a cikkben foglaltak megfelelnek a valóságnak -, inkább csak a megfogalmazás mikéntje kellemetlen kissé számukra. És ha már kellemetlen, miért is ne próbálták volna tartalmi álcába rejteni helyreigazítási kérelmükben? Nos, a jövőben ezt nemcsak megpróbálhatják, hanem csak azért, mert nekik nem tetszik valami, végső soron megszüntethetik a lapot. Hihetnénk persze a médiatanács tagjai által említett önkorlátozásban, meg Európában, de bocsáttassék meg, ha a létünkről lévén szó, ennél konkrétabb garanciákban bízunk.”
„…A médiatanács elnökének kérelmét azonban addig is, a legnagyobb tisztelettel bár, visszautasítjuk, álláspontunk szerint az általuk megfogalmazott pontokban helyreigazításnak helye nincs.”
2010. december 13.
Bauer Tamás: A Fidesznek teljhatalom sem elég!
Népszabadság online
„A Fidesznek kétharmados többsége van az Országgyűlésben, ezzel átalakította a közjogi rendszert, kiiktatta belőle a fékeket és ellensúlyokat, korlátozta az Alkotmánybíróság hatáskörét, saját emberének kinevezésével maga alá rendelte a számvevőszéket, felszámolja a Költségvetési Tanácsot. A választásokon szerzett kormányzati pozíciót tehát teljhatalommá szélesítette: mindenről maga dönt, senkire sem kell döntéseiben tekintettel lennie. December 6-án kiderült, hogy ez sem elég.”
„Napirend előtti felszólalásában Pálffy István megemlékezett a 2004. december 5-i népszavazás évfordulójáról, és a nemmel szavazókat azzal vádolta, hogy ’a sajátjai ellen’ szavaztak. Ahogy a jobboldalon szokás, elhallgatta, hogy a magyar választók többsége nem követte a Fideszt és szövetségeseit a kettős állampolgárság ügyében.”
„A nemmel szavazók álláspontját, …mindjárt 1956 leverésével állította párhuzamba: ez ’olyan nemzetellenes politika…, amilyenre ötvenhatban volt példa, amikor magyarok eresztették rá a szovjet tankokat a magyar forradalmárokra, és a pufajkásokat eresztették rá a magyar emberekre’. Ezt a hangot is megszoktuk már. Navracsics Tibor a kormány nevében válaszolva azonban tovább megy.”
„Navracsics úgy tesz, mintha Gyurcsány Ferenc akadályozta, akadályozhatta volna meg valamiféle széles körű népakarat érvényesülését. Azt állítja, hogy Gyurcsány ezzel ’sok becsületes, nemzetben gondolkodó baloldali ember számára tette hazátlanná a Magyar Szocialista Pártot, olyan párttá, amely nem volt hajlandó elfogadni a határon túli magyarság segélykérését, és visszautasította a határon túli magyarság kinyújtott kezét’. Majd kifejezi reményét: ’a Magyar Szocialista Párt talán jelentős részben felülbírálta már ezt az álláspontját.’ Csakhogy Vadai Ágnes közbeszól, mire Navracsics így folytatja: „…nem, Vadai Ágnes azt jelzi, hogy nem bírálta felül…’”
„’Én azt mondom, hogy én viszont egy kicsit szégyellem, hogy ilyen képviselőtársaim vannak az Országgyűlésben. Hogy olyan képviselőtársaim vannak, akik a határon túli magyarokra azt mondják, hogy ők nem magyarok… Sajnálom, hogy itt ülnek a magyar parlamentben’.”
„A kijelentés súlyának megértéséhez el kell ismételni: több mint másfél évtizede két álláspont van jelen mind a magyarországi, mind a határon túli magyar politikában. Az egyik a szomszéd országok demokratáival való együttműködés, a másik a „határokon átívelő nemzetegyesítés” politikája, az egyik a szomszéd országokban elérhető integráció és emancipáció, a másik a konfrontáció politikája… ez jut kifejezésre a határon túli magyar politika belső konfliktusaiban is és az itthoni konfliktusokban is.”
„Az ottani választási eredmények nem azt mutatják, hogy Duray Miklós vagy Tőkés László álláspontjának a kisebbségi magyarok körében többsége lenne. Most azonban Navracsics azt az igényt fogalmazza meg, hogy a másik álláspont …jelen se legyen a magyar politikában, a magyar Országgyűlésben. (Ahogy a MÁÉRT-re a Híd pártot még megfigyelőként sem hívta meg a Fidesz-kormány.) Azok, akik mást képviselnek, mint a Fidesz, még ellenzékként sem legyenek ott.”
2010. december 10.
Kovács Zoltán: Vállunkra helyezi jóságos tenyerét
Élet és Irodalom online
„L. Simon László kormánypárti parlamenti képviselő egyik múlt heti nyilatkozatában reagált néhány lap médiatörvény-tervezettel kapcsolatos tiltakozására. A tiltakozás röviden megfogalmazva arról szólt, hogy a tervezet szellemisége nyilvánosságellenes, a kilenc évre választott, az elektronikus és nyomtatott sajtóra kiterjesztett hatáskörű médiahatóság a hazai sajtóviszonyokhoz képest aránytalan nagyságú bírságot szabhat ki homályosan megfogalmazott esetekben, ezt haladéktalanul be kell fizetni.”
„L. Simon a törvényjavaslat védelmében egy kérdést tett föl tiltakozó mindnyájunknak, de pláne az egész nemzetnek: ’Ha valaki tisztességesen írja az újságot, mitől tart?’ (Magyar Hírlap, december 3.)”
„Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert húsz év alatt erősen elszoktunk a Kádár-kor tipikus okoskodásaitól, az idióta atyáskodástól, például éppen az idézetthez hasonló tartalmú kérdésektől, amit hajdanán jóságos párttitkárok szoktak folyosószegletekben meg-megállva mondani, hogy tudniillik a mi országunk a tisztességes embereket védi: „Aki tisztességes, mitől tart?" És innét már csak egy gondolat, hogy aki nem kér ebből a védelemből, az nem tisztességes. Ennél rosszabb már csak az volt, amikor két vagy több párttitkár jött szembe a folyosón (valamennyi jóságos), el sem lehetett férni mellettük. Ez volt a Kádár-rendszer lelke. Mindenhol, az élet minden szegletében rendet akart, mégpedig a saját rendjét, és aki nem kért belőle, az előbb-utóbb ellenség lett. Pontosan ez ellen lázadtak, akik lázadtak, és lám, nem telt el húsz év, fölnőtt a szemünk előtt egy generáció, amelyik ugyanazt a színvonaltalan szöveget mondja, ugyanúgy gondolkodik, mint Kádár János és pártidiótái.”
„’Engem vagy bármelyik képviselőtársamat bármelyik főszerkesztő megkeresheti, ahogy néhányan meg is tették ezt – fejezte be a kulturális és sajtóbizottság elnöke. – Meghallgatunk minden javaslatot.’"
„Ahogy régen is: a jó párttitkárnak mindig nyitva volt az ajtaja, és többes szám első személyben beszélt. Nyilván, mert valamennyiőnk nevében beszélt. És az ajtó mindenki előtt nyitva volt, meghallgattak ők mindenkit. A végeredmény szempontjából persze ezeknek a végletekig kitárt ajtóknak semmi jelentőségük nem volt se akkor, se most, mert miután jól meghallgatták az embereket, ment minden tovább úgy, mintha nem mondtak volna semmit.”
2010. december 9.
Ara-Kovács Attila: A lopott tükör - A WikiLeaks-botrányról
Magyar Narancs online
„Pár hónappal ezelőtt, amikor az első anyagok megjelentek a WikiLeaks honlapján, némi elégtétellel állapította meg mindenki, hogy a közhelyeik gyakorlatilag semmivel sem gyarapítják az ismereteinket. Ma már más a helyzet. A most fokozatosan hozzáférhetővé váló mintegy negyedmilliónyi diplomáciai iratban gyakorlatilag minden számottevő állam talál magára vonatkozót, gyakorta igazán meglepőeket.
Ez „elbizonytalaníthatja a kormánytisztviselőket, akik a jövőben kétszer is meggondolják majd, mit írnak le számjeltávirataikban, ennélfogva kormányuk nem vagy csak megkésve értesülhet fontos fejleményekről. Másrészt rendkívül óvatossá válhatnak azok is, akiktől a diplomaták eddig értesüléseiket szerezték, s akik nem szeretnék nevüket forrásként viszontlátni olyan dokumentumokban, amelyekhez bárki hozzáférhet.”
„A WikiLeaks működtetőinek motivációit sokan nem értik. Ennek az az oka, hogy nem egy adott kormányzat politikájával szembeni lázadás mozgatja őket, hanem a mindenkori amerikai adminisztrációval szembeni. Pedig nem először történik ilyesmi, a 60-as évek ellenkultúráját is valamelyest hasonló törekvések jellemezték. A WikiLeaks ugyanakkor közel sincs abban a szerencsés helyzetben, amely az ellenkultúrát egykor oly népszerűvé tette, elvégre az utóbbinak rendelkezésére állt még az újmarxista ideológia, amit az Amerikába exportált Frankfurti Iskola tanárai, diákjai és óvodásai – a hitelesség végett – nem csak megtisztogattak az orosz, a kelet-európai és a kínai valóság nyomasztó terheitől, de intellektuális mélységet is kölcsönöztek neki.”
„Assange próbálkozásainak nincs efféle mélysége. …Nincs esélyük rá, mert képtelenek utópiákkal vagy gyermekded ábrándokkal rálicitálni a valóságra, amelyben ma élnek. Túl józanok – szerencsére –, és túl fantáziátlanok.”
„…inkább hasonlítanak a '70-es évek olasz és német baloldali terroristáira, akiket letaglózott a kapitalizmus sikere és nem kevésbé az a tudat, hogy képtelenek felnőni koruk feladataihoz…”
„Ám Assange-t Ulrike Meinhofhoz, Antonio Negrihez vagy a szánalmasan ostoba véget ért Giangiacomo Feltrinellihez hasonlítani mégis méltánytalan. Nemcsak azért, mert a WikiLeaks alapítóját sohasem jellemezte olyan intellektuális erőfeszítés és morális elkeseredettség, mint Meinhofot vagy Negrit, de azért is, mert Assange szellemi kontribúciója sokkal inkább visszaigazolja a nyugati (kapitalista) demokráciák önbizalmának jogosságát, mint az előbb említettek véres és reménytelen lázadása.”
„A titkos anyagok feltárta tényekre ismét az a civil szféra mozdult rá, amelyik oly erőteljes a nyugati demokráciákban, és jószerével nem is létezik azokban a rendszerekben, amelyek most egyáltalán nem szeretnének a WikiLeaks által lopott tükörben magukra ismerni. Nem kell túl nagy jóstehetség annak feltételezéséhez, hogy e negyedmilliós adathalmaz komoly forrásanyaga lesz eljövendő stúdiumoknak, amelyek majd tisztázni lesznek hivatottak a 21. század első évtizedének diplomáciatörténeti realitásait.”
2010. december 7.
Jacek Zakowski: Kettészakadó harmadik köztársaság
Metazin, Polityka
„’Radoslaw Markowski szociológus egy konferencián felvetette, majd aztán a Gazeta Wyborczában is megírta, hogy Lengyelország problémáira a szekértáborok elválasztása lehet a megoldás. Miért is kellene minden részletkérdésről vitát rendezni? Miért kellene minden kérdésben egyetértenie a világi, nyugatias értékeket valló lengyeleknek és a nemzeti, katolikus oldalnak?’ – teszi fel a kérdést Jacek Zakowski publicista a Polityka hasábjain.
Az 1989-es rendszerváltás, a harmadik köztársaság megalapítása különleges történelmi lehetőséget teremtett Lengyelországban. A rendszerváltás eufóriájában sikerült legalább az alapvető kérdésekben – az euroatlanti integráció ügyében, az alkotmány dolgában, sőt még az abortusszal kapcsolatban is – konszenzust kialakítani.
A helyzet mára megváltozott, a lengyel társadalom a rendszerváltás óta rendkívül megosztottá vált...”
„Zakowski szerint a megosztottság oka az, hogy a demokratikus kultúra és a polgári erények megerősítésével senki sem törődött. Csakhogy ezek nélkül egy fiatal demokráciában a jogállamiság és a társadalmi szolidaritás szép lassan meggyengül. A demokratikus intézmények fenntartása lehetetlen aktív polgárok nélkül. A Kaczyński-fivérek vezette jobboldal sikerének titka az a felismerés volt, hogy a harmadik köztársaság demokratikus kultúrája helyett inkább történelmi értékekre kell alapozni a politikát, hiszen az emberek ez utóbbiakkal könnyebben azonosulnak.”
„…a két oldal csak arra törekszik, hogy saját táborát minél inkább mobilizálja, a másik oldal meggyőzése szóba sem jön. Az ideológiai törésvonalak mentén kialakult kétpártrendszer pedig a szekértáborok radikalizálódásához vezet.
Markowski szerint a meddő ideológiai viták helyett el kellene ismerni, hogy nincs remény a kettészakadt lengyel társadalom egyesítésére. …inkább hermetikusan el kellene különíteni a két tábort. Így mindenki számára lehetővé válna, hogy a neki tetsző liberális avagy konzervatív-katolikus szellemiséget kövesse. A nacionalisták nyugodtan ápolhatnák orosz- és németellenes sérelmeik emlékét, míg a nyugatiasabbak a történelmi kiegyezésre összpontosíthatnának. …legalább nem-területi ideológiai autonómiára van szükség.”
„A lengyel szociológus hivatkozik is Arendt Lijphart tekintélyes holland politológus konszenzuális demokrácia-elméletére. Lijphart könyveiben azt igyekszik bizonyítani, hogy a megosztott társadalmak sikeresebben és hatékonyabban működnek, ha a különböző etnikai, nemzeti vagy ideológiai táborok valamilyen autonómiával rendelkeznek. Egy kvázi-föderális berendezkedés csak a legszükségesebb kérdésekre korlátozza a táborok közötti egyetértés szükségességét, lehetőséget teremtve ezzel a különböző csoportok közötti békés egymás mellett élésre, és párhuzamos oktatási, egészségügyi, szociális intézményrendszerek kialakítására.”
„Zakowski elismeri, hogy a javaslat megfontolandó, …Markowski javaslata azonban mégsem kielégítő – teszi gyorsan hozzá a publicista. A társadalmi szakadék intézményesítése végképp megszüntetné az egységes lengyel nyilvánosság lehetőségét. Az évek óta a felbomlás határán álló Belgium intő példa arra, hogy a konszenzuális demokrácia nem stabil.”
„Mi lenne hát a megoldás? Zakowski szerint mindenekelőtt a demokratikus kultúra erősítésére, független médiára és a kétpártrendszer felszámolására lenne szükség.
A kérdés már csak az, hogy ha tényleg kihaltak a lengyel demokratikus tyúkok, akkor vajon ki fogja megtojni a demokratikus kultúra tojását.”
2002. március 1.
dr. Kiss Daisy: Bírónak lenni…Függetlennek lenni ?
Fundamentum, 2002. évi 1. szám
„Régen is voltak, ma is vannak jó és rossz bírák. Voltak és vannak jó, és rossz ítéletek. Talán ma egy kicsit több, mint régen. S lesznek is. Hogy több, vagy kevesebb, mint most, az rajtunk múlik.”
„Az igazi gond ugyanis − véleményem szerint − abban van, hogy eltűnt vagy tűnőfélben van a bírói hivatás, a bírói hivatás tisztelete.”
„A hatalmi ágak résztvevői (és maguk a bírák sem) tisztelik eléggé a bírói tevékenységet, nem érzékelik, hogy bírónak lenni nemcsak munka, hanem életforma.”
„A bíró egy elkötelezett, értelmiségi, közszolgálati funkciót ellátó jogalkalmazó, aki az anyagi igazság megismerésére, az előtte felmerülő emberi problémák megoldására törekszik. Aki elhárítja magától az előítéleteket, a kedvező és kedvezőtlen benyomásokat. Aki elfogulatlan, megközelíthetetlen és tisztában van azzal, hogy e tulajdonságaival az igazságszolgáltatás tekintélyét óvja. Akit tevékenységében hivatástudat, lelkiismeretesség, az igazságra és igazságosságra törekvés, a pontosság, alaposság, nagyfokú önuralom és szakadatlan önellenőrzés vezérli. Akinek magatartása példamutató, bizalomra méltó és tekintélyt parancsoló. Aki tisztában van azzal, hogy politikai és szakmai ismereteinek állandó fejlesztése, általános műveltségének szűntelen gyarapítása nélkül nem lesz képes tartósan jól ellátni hivatását, amely nagy élet- és emberismeretet igényel…. Aki tudja, hogy a bírói hatalom nem az ő személyes hatalma, aki megfelelő alázattal műveli tudományát, és tudja, hogy tevékenysége alkotó munka, tudatos jogfejlesztő tevékenység.”
„Az igazi függetlenséget a bírónak ez adja. Valamint a széleskörű jogi ismeretanyag és gyakorlati tapasztalatok birtoklása. Nehezen befolyásolható az olyan bíró, aki pontosan ismeri az általa tárgyalt ügyet, kellő mélységben ismeri és betartja az anyagi jogi és eljárási szabályokat. Nehezen befolyásolható az olyan bíró, akinek van meggyőződése és lelkiismerete, ami szerint döntést kell hoznia. Aki tiszteli az embert, akkor is, ha bajban van. És aki tiszteli azt a hivatást, amit gyakorol. Ugyanis ’azzal szemben, amivel nem törődünk, nem vagyunk se nagyon válogatósak, sem pedig igen jó bírák.’ (Proust)”
„…. vélhetően − mind a bírói szervezeten belül, mind azon kívül, mind a bíróságok intézményi jellege, mind az ítélkezés szakmaisága körében − azonnali szemléletváltásra van szükség.”