A diktatúra bőre – 1



Elfogadták a költségvetést. A diktatúra új bőrt ölthet január elsején. Kicsit feszesebbet, kicsit csúnyábbat, de az a bőr is a miénk lesz.


Az Orbán-rendszer urai nem hagynak kétséget afelől, hogy felszámolnak, megszüntetnek minden önálló cselekvést, központosítanak minden önállóságot tápláló jövedelmet. Ezt kétféle módon lehet elérni: 1. a befizetési kötelezettség teljesítése után megmaradó, rendelkezésre álló jövedelem nagyságának a korlátozásával; 2. a befizetési kötelezettségek „személyre szabásának” drámai növelésével. Ez utóbbi érzékelteti az adózókkal, a gazdálkodókkal, hogy minden lépésüket ellenőrzi a hatalom, jövedelemszerzésük eredményessége nem a piacon mutatott teljesítményük függvénye, mert legalább ennyire számít az is, hogy ki tudnak-e vívni maguknak valamiféle kedvező megítélést, míg a versenytársaik – éppen ellenkezőleg – súlyosabb befizetési kötelezettséget kell hogy viseljenek.


Ha a szokásos elemzési eszközöket használjuk, akkor a 2015-ben várható változás nem drámai, de tény, hogy a keletkező jövedelmek befizettetése a költségvetésbe azt jelenti, hogy a centralizáció mértéke most éppen enyhül, kb. a GDP 1 százalékos mértékével. Legalább egy évre: 2015-ben megfordul az Orbán-rendszer hatalomra jutása óta érvényesülő tendencia – világosan mutatva „az adócsökkentés kormánya” című hazugság tényleges tartalmát –, a jövedelmek állami központosítása nem növekszik tovább. Igaz, ezt az enyhülő centralizációt jó néhány új (15-féle) elvonási csatorna hadrendbe állításával érik el, ami viszont megfelel a „Folytatjuk” kormányprogramnak. A „jobbkéz” (Matolcsy György) 2010-ben, hatalomra kerülésükkor az akkor 52 féle adónem egyharmaddal való csökkentését ígérte, ami 2014 júliusáig a NAV által közzétett befizetésnemek és számlaszámok jegyzéke szerint 73 darabra hízott. Ehhez hozzáadva a 2015. évi költségvetésben bejelentett új elvonásnemeket, közel megduplázódni látszik az elvonási csatornák száma.


Jól jelzi a folytatást, hogy a gazdálkodó szervezetek 1350 milliárdnyi befizetéséből a nyereség alapján számított általános befizetés csak 350 milliárd Ft. Ez az összes befizetésüknek csak 26 százaléka. Ha az általános profitadóhoz hozzáadjuk a kisvállalkozók eváját, tételes adóját és a kisvállalati adót is, ami együtt kb. 500 milliárd Ft-ot tesz ki, akkor is a gazdálkodók befizetéseinek csak kisebb része, 37 százalék a „tervezhető”, mert ekkora a kiszámítható általános és normatív jellegű befizetés hányada. A gazdálkodói befizetések többségét, 63 százalékát az egyes cégekre, vállalatcsoportokra – azaz „pofára” – szabott sarc teszi ki. Nem kell sokat papolnom arról, hogy a kiszámítható általános feltételekkel szemben kiszabott „pofapénz” célja nem lehet más, mint az önkény korlátlan érvényesítése, éppúgy, mint könnyítés vagy elengedés is az általános befizetési kötelezettségek alól (lásd az országgyűlési képviselők mentesítési kísérletét a városkörnyéki autópálya-használat utáni díjak megfizetése alól).


A reformált szocializmus nem arról volt híres, hogy a piacon nyújtott és ott elismert valóságos teljesítményt érvényesítette a jövedelmekben. Szegény sok éve halott barátom, Antal László negyedszázadon át elemezte a „szabályozólebontás” rendszerét, ami tönkretette a magyar gazdaság szereplőinek versenyképességét, a gazdasági növekedés hajtóerőit lefékezte, a’zemberek várakozásait saját teljesítményük növelésétől függő megélhetésük helyett a farokcsóválásra, a seggnyalásra koncentrálta. A „folytatjuk” kormányprogramjának éppen ez a veleje: szétverni az önállóságot, leszerelni az autonómiát, a függőséget állítani a teljesítménnyel elért jólét helyébe. Persze a szocializmusban az önállóság szétverése sem jelentette automatikusan mindenki számára a garanciát a rosszlétre, ahogy az adók „pofapénzként” való kivetése sem jelenti azt. Más és más adót fizet a felcsúti gázszerelő és a büntetőadóra kötelezett bankár, a lovashajtó közértes és a bevásárlóközpontot üzemeltető cég, és nem kérdés, hogy ki „felejti el”, kinek is adta milliárdos osztalékát.


A költségvetést olvasgatva az se kérdés, hogy a begyűjtött és központosított jövedelmek újraelosztása is mérséklődik valamelyest, nagyjából itt is a GDP 1–1,5 százalékával lesz kisebb az állam közvetlen újraelosztó szerepe. Ettől azonban nem lesz kisebb az állam ráterpeszkedése a gazdaságra, hiszen ha megszüntetik a szegények számára eddig hozzáférhető támogatásokat, attól az igény nem lesz kisebb. A költségvetési törvény általános indoklása így fogalmaz: „A helyi ismeretek kiaknázása, a költségvetési felelősség és a közpénzek védelme érdekében a rendszeres szociális segély, a lakásfenntartási támogatás, az adósságkezelési támogatás jelenlegi formájában nem működik tovább, ezek a jövőben az önkormányzati segélyezésbe épülnek bele. Az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek, és ez a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben az ő költségvetési felelősségük lesz. Ennek érdekében nő az önkormányzatok költségvetési mozgástere is, a helyi bevételeiket terheli.”


Az ilyen segélyezési fajták megszüntetése és a segélyek fedezetéül szolgáló pénzek elvonása miatt látszólag csökken állami újraelosztás, de nyilván az önkormányzatoknak – ha van egyáltalán adófizetőjük – elő kell teremteni a szegénység feltartóztatásának a fedezetét, így a diktatúra pürrhoszi győzelmet ünnepelhet az újraelosztás mérséklése miatt.


A kiadási oldalt tételei között feltűnő a közmunkára fordított milliárdok növelése mintegy 30 milliárddal, ami az álláskeresési támogatás (leánykori nevén munkanélküli segély) távlatos megszüntetésével együtt jelzi az irányt: a normál munkapiacon az elhelyezkedés esélye a nullára redukálódik, hiszen munkanélküli csak közmunkával lesz képes gondoskodni a megélhetéséről, viszont a közmunkából nem maradhat távol akkor sem, ha éppen állást keres, ennek érdekében interjúra megy vagy személyesen érdeklődne. Jól látszik, hogy az önálló jövedelem szerzésének piaci rendszere éppúgy megszűnőben van, mint a munkavállalás szabadságáé, a munkahelyválasztás és munkahelyváltás szabad döntéséé.


A diktatúra új bőre egyre jobban ránk feszül. A költségvetés éppen hogy a szabadságnélküliség vízióját hordozza. És ahogy a ránk feszülő szabadsághiány már fojtogatóvá válik, úgy lesznek még aktuálisabbak Bokros Lajosnak az Alkotmányt váltó Alaptörvény kapcsán elhangzott szavai. Ő ugyanis azt találta mondani, hogy „szabadság nélkül nincs kenyér”. Látszik, hogy minél kevésbé szabadon kereshetik meg a vállalkozók, a munkavállalók, a cégek a jövedelmeiket, minél jobban csökken a szabadságuk a legoptimálisabb vállalati szerkezet és tevékenység vagy éppen a munkahely és a munkafajta megválasztásában, annál kisebb lesz a torta is, amelyet feloszthatnak a diktatúra urai.


A torta, akarom mondani a jövőbeli kenyér zsugorodását a költségvetés maga is elismeri, amikor a 2014-es várható gazdasági növekedésnél (3–3,2%) jóval szerényebb növekedésre (2,5%) számít mind 2015-ben, mind 2016-ban. Pedig minden rózsás és sokat ígérő: több pénz lesz a’zembereknél a rezsicsökkentés és a devizahitelek „kedvező” kivezetése miatt, amelyet elkölthetnek. Ettől nőnie kellene a fogyasztásnak. Igaz, hogy a közmunkások számának a bővülése miatt nőnie kellene foglalkoztatásnak is, ami megint a gazdasági növekedés ütemének a meglódulásával kecsegtet. A „beruházások is újra növekedésnek indultak” – festi kékre az eget a költségvetés. „Az exportpiacainkon is élénkülés mutatkozik” – fokozzák a dolgot, s ezt csak pillanatnyi borulásként árnyékolja be az orosz-ukrán konfliktus miatti embargó. „Minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve” – mondja péntekenként a Vezér, pedig csak percekre vagyunk a nagy barát, az atomerőműépítő és -finanszírozó totális pénzügyi válságától.


Látjuk a ránk váró hajótörést,
Mégsem tehetünk semmit ellene,
Mert eddig gyáván eltűrtük okát
.


Shakespeare: II. Richárd (II. felvonás 1. szín)




Csillag István közgazdász


Írásai a Galamusban:


G-7
Demján szerint a világ, avagy igény volna rá…
Az argentin tangó – első rész
Argentin tangó és görög saláta – második rész
Az Orbán-rendszer öröksége


Könyvéről:


DEFICIT = a szándékon túli eredmény


Írásai a 2015-ös költségvetésről:


Háború a szegények ellen
A harmadik jobbágyság
Ha fogy a rabolnivaló
A kolozsvári bíró