rss      tw      fb
Keres

Féktelenül és ellensúlytalanul




Orbán Viktor a következőket mondta a Bloombergnek adott interjújában: „A fékeknek és ellensúlyoknak csak az Egyesült Államokban van jelentőségük, vagy olyan elnöki rendszerekben, ahol két azonos súlyú szuverén van, a megválasztott elnök és a törvényhozás. Európában nem ez a helyzet, ott csak egy szuverén van, nincs hol ’fékezni vagy ellensúlyozni’, mert minden hatalmat a parlament delegál. Ezeknél az instanciáknál sokkal helyesebb együttműködésről beszélni, mint fékekről és ellensúlyokról. A fékek és ellensúlyok rendszere amerikai találmány, amelyet Európa valamiféle intellektuális kisszerűségből elfogadott és használ az európai politikában.”


A „checks and balances” (fékek és ellensúlyok) kifejezést John Adams használta először Defense of the Constitutions of the United States című művében (1787). A kifejezés értelme az, hogy a különböző hatalmi ágak egymást ellenőrzik. Például a törvényhozásnak olyan törvényeket kell alkotnia, amelyek megfelelnek az alkotmánynak, s ezt az alkotmánybíróság ellenőrzi.


Ezek a kérdések sok ember számára jogászok, filozófusok és történészek elmejátékának tűnhetnek. Valójában azonban (mint a legtöbb ilyen „elmejáték) a véres valóságról szólnak.


A hatalmat más hatalmi ágaknak és a társadalomnak is ellenőriznie kell. Az európai filozófiai és politikai hagyomány, amelyből az amerikai is eredeztethető (hiszen Montesquieu, Locke, a whigek stb. inspirálták) úgy véli, hogy a politikai közösség létéhez hozzátartozik a szabadság biztosítása, ehhez pedig a hatalom korlátozása és ellenőrzése.


Orbán álláspontja a szuverenitás európai és amerikai különbségéről is nehezen értelmezhető. Először is a fékek és ellensúlyok rendszerének nincs köze a szuverenitás kérdéséhez. A szuverenitás, azaz a hatalom teljessége és függetlensége a demokráciákban mindenkor a néphez tartozik, illetve a nép által alkotott államhoz. A szuverenitás lényege az, hogy a politikai közösség független és abszolút hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy önmagát kormányozza.


Másodszor pedig tévedés az, hogy az amerikai rendszerben „két egyforma szuverén van: a közvetlenül megválasztott elnök és a törvényhozás.” Az elnök vagy a kongresszus nem lehet szuverén. Az elnök csak a végrehajtó hatalom birtokosa, a szuverenitás az amerikai államot illeti meg. „Mi, a nép” – így kezdődik az amerikai alkotmány is. Arthur Lovejoy ezt így foglalja össze: „Az egész népnek van joga rá, hogy uralkodjon, de egyetlen egyszerű többségnek sincs, bármekkora legyen is.”*


De mit akart Orbán mondani? Valószínűleg azt, hogy a mi politikai rendszerünk olyan, hogy nem kell vesződnünk a fékek és egyensúlyok rendszerével. Illik ez az elmélet abba a fideszes elképzelésbe, hogy a kétharmad egyenlő a nemzeti érdekkel, hogy a jelenlegi kormány történelmileg páratlan támogatást tudhat maga mögött, hogy a „nemzet összefogott”.


Valójában azonban a parlamenti kétharmad nem fedi le az ország népességének kétharmadát, és a „nemzeti érdek” sem azonosítható semmilyen többség akaratával. A nemzet mindig a háromharmad, száz százalék, amelybe beletartoznak a „drogos” újságírók és a „balliberálisok” is. Arról ne is beszéljünk, hogy a választók a felhatalmazásukat nem egy kormányprogramra adták (mert az nem volt!), hanem tulajdonképpen a semmire (azaz a Fidesz szerint a mindenre), ilyesminek pedig nem volna szabad előfordulnia egy demokráciában. A mostani kormánypárt önmagában éppúgy nem képviseli a nemzet érdekét, ahogy az előző kormányok sem képviselték: a nemzet a pártok felett áll.


Egyszóval nem Amerika találmánya a fékek és ellensúlyok politikai doktrínája, de ha az lenne, akkor is a legüdvösebb találmányok közé tartozna: afféle politikai antibiotikum.


Aki önmagát a „nemzet szószólójának”, politikai érdekét, ideológiáját és véleményét a nemzet érdekének jelenti ki, valóban a fasizmus vagy a bolsevizmus felé halad. A politikai verseny, a jó esetben a társadalom különböző érdekeit és a különböző politikai ideológiákat képviselő pártok parlamenti harca és a hatalmi ágak egymástól elválasztott működése biztosítja a demokráciát, nem valami elvont „nemzeti érdek” uralma, ami csak egy önmagát mindenre feljogosító csapat eszmei álarca.


Ahol nincsenek fékek és ellensúlyok, mint Kínában, Oroszországban, Észak-Koreában és a különféle diktatúrákban, ott minden lehetséges. Erre Észak-Korea a legnyilvánvalóbb példa, vagy a múltból Hitler és Sztálin uralma. A régi európaiak és amerikaiak nem akartak kitöltetlen csekkeket és csőre töltött, fejükhöz szorított fegyvereket adni vezetőik kezébe: kövessük a példájukat mi is!


„De most nincs mit tenni [a fékek és ellensúlyok ellen], ez így marad, amíg csak itt vagyunk”, mondta Orbán az interjúban.


Hála az égnek!





* A. Lovejoy: Reflections on Human Nature, John Hopkins Press, Baltimore, 56. o.