rss      tw      fb
Keres

A DK mégsem visz pártzászlókat a pénteki tüntetésre


MTI 2014. december 30., kedd 14:53

A Demokratikus Koalíció (DK) az aktivistáit ért fenyegetések hatására mégsem kéri szimpatizánsaitól, hogy pártzászlókkal és -jelvényekkel vegyenek részt a pénteki, civil szervezésű kormányellenes fővárosi tüntetésen.

Ezt Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja jelentette be újságíróknak kedden Budapesten. Hangsúlyozta, nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a fenyegetéseknek, de szeretnék megelőzni az erőszakot, ezért döntöttek úgy, hogy visszavonják a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megfogalmazott kérést.

A DK elnökségi tagja kiemelte, továbbra is úgy gondolják, hogy igazuk volt, amikor azt kérték a civil politikai tüntetés részvevőitől, hogy például pártzászlók használatával mutassák meg a „demokratikus tömeg sokarcúságukat", így azt, hogy mely politikai pártokkal szimpatizálnak.

Az ellenzéki politikus mindenkit arra buzdított, hogy vegyen részt a pénteki kormányellenes megmozduláson, kimutatva, hogy békére, stabilitásra és kiszámítható körülményekre van szükség a „folyamatos háborús retorika” helyett.

Kerék-Bárczy Szabolcs hangsúlyozta: a pártok és civil szervezetek nem lehetnek egymás ellenségei, a pénteki tüntetés részvevőinek pedig együtt kell megmutatniuk, hogy az „Orbán-rendszer” árt az országnak. Megerősítette a DK azon álláspontját is, hogy a demonstrációkon megfogalmazott célok elérését csak előre hozott választásokkal tartják elérhetőnek.

A DK-s politikus egy kérdésre azt mondta, Magyarországon a kormány jelenti az egyetlen nemzetbiztonsági kockázatot, az ország pedig legfeljebb a kabinet antidemokratikus intézkedései miatt vált műveleti területté, nem pedig a Fidesz „paranoiás elképzelései alapján”.