rss      tw      fb
Keres

Merkel segítséget ígért a menekülteknek újévi beszédében


MTI 2014. december 31., szerda 15:30

Németország segítségét ígérte a menekülteknek Angela Merkel kancellár újévi köszöntőjében, amelyet kivonatosan már előzetesen, szerdán ismertettek a német tömegtájékoztatási eszközök.

Merkel a köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a szerte a világban dúló fegyveres konfliktusok miatt több a menekült, mint bármikor korábban a második világháború óta. Sokan „szó szerint a halál elől menekültek el” - mondta.

„Magától értetődő, hogy segítünk, és befogadjuk azokat, akik menedéket keresnek nálunk” - fogalmazott a kancellár. Úgy vélekedett, Németországnak bóknak kell tekintenie, hogy az üldözöttek gyerekei biztonságban nőhetnek fel határai között.

Angela Merkel egyértelműen bírálta a Németországban megjelent iszlámellenes mozgalmat, a Pegidát. A Pegida tüntetéseinek a részvevőit felszólította, ne hagyják, hogy a megmozdulások szervezői eszközként használják fel őket. Noha a Pegida-tüntetéseken ugyanaz a „Mi vagyunk a nép” mottó tűnik fel, mint 25 évvel ezelőtt, a németországi rendszerváltás előtt, ezúttal a jelszó valójában bőrszín, illetve vallás alapján való kirekesztést jelent.

Az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű, drezdai központú mozgalom legutóbbi, karácsony előtt tartott megmozdulásán több mint 15 ezren vettek részt.

Becslések szerint 2014-ben több mint 200 ezren adtak be menekült jogállás iránti kérelmet Németországban, mintegy egyötöd részben a szíriai polgárháború elől menekülők.

Merkel az ukrajnai válsággal kapcsolatban Európa egységét hangsúlyozta. „Minden kétségen felül áll, hogy Oroszországgal együtt, és nem Oroszország ellen akarunk biztonságot Európában” - mondta. Hozzátette, az is kétségen felül áll, hogy „Európa nem fogadhatja és nem fogadja el egy, a nemzetközi jogot figyelmen kívül hagyó erősebb fél állítólagos jogát”.