rss      tw      fb
Keres

A közállapotok megváltoztatásáért tüntettek az Operánál


MTI 2015. január 2., péntek 20:34

A közállapotok megváltoztatásáért tüntettek a fővárosban az Operánál péntek este, a résztvevők a Nagymező utcáig töltötték meg az Andrássy utat - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.

A Facebookon MostMi! - Új országot építünk! mottóval meghirdetett demonstrációt a három évvel ezelőtti tüntetés évfordulójára szervezték az operaház elé.

Várady Zsolt, a MostMi társadalmi kezdeményezés egyik elindítója arról beszélt: nem magát a képviseleti demokráciát utasítják el, hanem az elmúlt 25 év pártjait vonják kérdőre, mert nem tettek valós lépéseket azért, hogy a társadalom igazi részévé váljon a közügyek formálásának. Kijelentette, egyelőre nincsenek pártpolitikai ambíciói és a MostMi mozgalom sem pártalapítási szándékkal jött létre, mert nincs itt az ideje, nincs hozzá szervezet, sem anyagi lehetőség.

Szerinte ma a politikusok nem a köz ügyeit képviselik, hanem a saját világukat építik. Fontosnak nevezte, hogy a társadalom öntudatra ébredjen, úgy fogalmazott „az államnak nem feladata helyettünk gondolkodni”. Öntudatos társadalom kialakítása a legfontosabb feladat a jövőre nézve - mondta Várady Zsolt.

Somody Bernadette, az Eötvös Károly Intézet igazgatója azt mondta, bár a három éve hatályos alaptörvény azt állítja, hogy Magyarország köztársaság, ez szerinte nem igaz. Hozzátette: „újra meg kell alapítanunk” a magyar köztársaságot, és meg kell alkotni új alkotmányát.

Hangsúlyozta: a köztársaság mindenkié, a köztársaság adja a legnagyobb szabadságot és biztonságot mindenkinek. Azt is kiemelte, hogy „az alkotmány mindannyiunké kell legyen”. Egyúttal szorgalmazta, hogy az állam működése legyen teljesen átlátható.

A rendezett körülmények között felnövő és élő Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolája egyik alapítója, valamint a miskolci állását elvesztő és egy fővárosi kunyhóba, majd önkormányzati bérlakásba kényszerülő Csizi Zsolt, A Város Mindenkié csoport aktivistája eltérő sorsukat hasonlították össze. Utóbbi azt mondta: a meglévő szakadékot nem a Fidesz, hanem a kapitalista gazdasági rendszer teremtette, de a kormány mindent megtesz azért, hogy a különbségeket ne csökkentse, hanem növelje. Udvarhelyi Tessza kijelentette: ennek a kormánynak mennie kell, a jövőben pedig hiteles, felelős, valóban baloldali értéket valló politikusokra lesz szükség.

Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő, akit „magyar állampolgárként” konferáltak fel, azt mondta: a Fidesz rendszere bukásra van ítélve, de hogy ez holnap, idén, 2018-ban történik-e meg, vagy évtizedeket kell várni rá, a tudatos állampolgárokon múlik. Hangsúlyozta: demokratikus európai alternatívát kell felmutatniuk, és ennek megteremtésére időt, energiát és pénzt kell áldozniuk. Arra is kitért, hogy nem egy új pártot, hanem mindenki számára nyitott alternatívát kell felépíteniük, a céljuk pedig a szélsőségektől ódzkodó, demokratikus, középre tartó európai ország megteremtése.

Kálmán László nyelvész decentralizálásról, az állam működésének teljes nyilvánossá tételéről és a nyomor felszámolásáról beszélt. Hangsúlyozta: a civilek szabadok és európaiak szeretnének lenni. Azt is kiemelte: nem tesznek egyenlőségjelet az eddigi magyar kormányok közé, mert a 2010 előttiek nem tudtak és talán nem is akartak úgy visszaélni a hatalommal, mint a jelenlegi. Hozzátette: de egyik kabinet sem akarta helyrehozni a súlyos rendszerhibákat, ezért nem kérnek a 2010 előtti állapotok egyszerű visszaállításából sem.

Takács Bori, a MostMi társadalmi kezdeményezés egyik elindítója azt mondta: Orbánnak és vele együtt a rendszernek is mennie kell, és helyette egy új, jobb rendszerre van szükség, abban még meg kell egyezniük, hogy milyen legyen.

Elmondta: Angela Merkel német kancellár egy hónap múlva esedékes látogatása idejére szervezik a következő tüntetést, hogy megmutassák: Európához akarnak tartozni. Szerinte a gyülekezési törvény tervezett módosítása azt jelzi, hogy van értelme tüntetniük.

A demonstráció előtt Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc korábbi beszédeiből, valamint A tanú című filmből játszottak be részleteket, miközben egy épület falára klipet, illetve a film egyik jelenetét vetítették. A tömegben körülbelül tucatnyi közmunkás- szakszervezet feliratú, illetve több uniós zászlót is lehetett látni, de volt, aki Che Guevarát ábrázoló, illetve magyar nemzetiszínű lobogóval érkezett. A feltartott táblákon többi között a következő feliratokat lehetett olvasni: „Támogassuk a Rolex-kormányt!", „Ne higgyetek a szemeteknek!", „Torkig vagyunk", „Delete Viktor", illetve „Stadionos Viktor, ebből elég volt”.

A rendezvény végén, a Himnusz elhangzása közben a színpad előtt dulakodás alakult ki, amikor a demonstráció egyik résztvevője uniós zászlót tartott a magasba, rajta „Nem” felirattal, és egy ember ki akarta csavarni a kezéből. Az MTI tudósítói azt látták, hogy két embert rendőrök gyűrűjében az operaház oldalához kísértek, ott igazoltatták őket.

Este nyolc órakor már a színpadot szedték szét a rendezők, a forgalom az Oktogon felé fokozatosan elindulhatott.

A rendőrség az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a demonstrációhoz kötődően senki ellen nem indult eljárás.