rss      tw      fb
Keres

Nagyszabású koncerttel köszönti az új évet a Hagyományok Háza


MTI 2015. január 3., szombat 7:32

A Kárpát-medencei hagyományőrző művészek színe-java lép színpadra a Hagyományok Háza keddi Újévköszöntő koncertjén, amelynek a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme ad otthont. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

A nagyszabású műsor célja, hogy a bécsi újévi Strauss-koncertekhez hasonló hagyományt teremtsenek - mondta el az MTI-nek Kelemen László, az intézmény főigazgatója, hozzátéve, hogy a „magyar változatban” a teljes Kárpát-medence területéről származó újévköszöntő hagyományok jelennek meg a színpadon.

A néphagyományban a karácsony és a vízkereszt közötti időszak „a magunkba mélyedés, az ünneplés, az újév- és a tavaszvárás időszaka” - mondta az igazgató. Az ünnepkörben lényegesek a termékenységvarázsláshoz kapcsolódó szokások, és jelen vannak a keresztény ünnepkör szokásai is, úgy mint a karácsonyhoz, a Szent Istvánhoz és Szent Jánoshoz kötődő köszöntések, valamint az aprószentek ünnepe és az újév.

„Ebből a gazdag hagyományból merítve állítottuk össze a majdnem háromórás koncert programját, amelyben egyebek közt a dunántúli regölés, a moldvai csángó urálás és a sötétség elűzésére szolgáló népszokások is megjelennek” - mondta Kelemen László. Hozzátette, hogy az este folyamán megidézik a már kitelepedett szepességi németség újévváró hagyományait, valamint Zoboralját is megjelenítik egy feleselős-párválasztós összeállítással, amely a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének karzatáról csendül fel.

Az igazgató szerint mindezt a legkiemelkedőbb magyarországi és Kárpát-medencei hagyományőrző művészek előadásában láthatja majd a közönség. A Kárpát-medencei magyarság egységét bemutatni kívánó koncerten három korosztály lesz jelen a színpadon. A meghívott nagymesterek névsorát gazdagítja Eke Péterné Simon Mária Buzából, Jámbor István „Dumnezeu” Szászcsávásról, Kodoba Florin Magyarpalatkáról, a técsői Cherniavec testvérek és a királyhelmeci Dobcsák testvérek Felvidékről.

A kétfelvonásos előadásban közreműködik továbbá Sebestyén Márta, Herczku Ágnes, Berecz András és Agócs Gergely, valamint a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő évadainak résztvevői, győztesei, többek között Kacsó Hanga Borbála, a Tokos zenekar, a Cirkalom együttes és zenekara, továbbá Vaszi Levente is. Az este folyamán ugyancsak színpadra lép a Prima Primissima közönségdíjas Magyar Állami Népi Együttes és a Jászság Népi Együttes, valamint Pál István „Szalonna", a Magyar Állami Népi Együttes prímása és zenekara. A koncert háttérvetítését Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművész válogatta saját képeiből.

Kelemen László reményei szerint a koncerttel sikerül hagyományt teremteniük, és a következő évben újabb kiváló előadók közreműködésével tudják megrendezni a gálát.