NYRB–Soros: Ukrajna megsegítését az uniós országok védelmi kiadásának és értékvédelemnek kell tekinteni




A The New York Review of Books február 5-ei számában jelenik majd meg Soros György írása – Új politika Ukrajna megmentésére –, amelyet január 7-én feltettek a NYRB online változatára. A cikket némileg rövidítve közöljük.

A szankciók, amelyekkel az Egyesült Államok és Európa sújtotta Oroszországot ukrajnai intervenciói miatt, sokkal gyorsabban fejtették ki a hatásukat és sokkal nagyobb kárt okoztak az orosz gazdaságban, mint azt bárki is várhatta volna. A szankciók célja az volt, hogy megtagadják az orosz bankoktól és cégektől a hozzáférést a nemzetközi tőkepiacokhoz. A növekvő károk mögött főleg az áll, hogy erősen zuhant az olaj ára; enélkül a szankciók sokkal kevésbé lettek volna hatékonyak. Oroszországnak a kiegyensúlyozott költségvetéshez arra van szüksége, hogy az olajárak (amelyek jelenleg 55 dollár körül járnak), hordónként 100 dollár körül legyenek. Az alacsonyabb olajárak és a szankciók együttesen olyan pénzügyi válságba taszították Oroszországot, amely bizonyos mutatók tekintetében már az 1998-as válsághoz hasonlítható.

Oroszország 1998-ban oda jutott, hogy kifogyóban volt a keményvaluta-tartalékból, és nem tudta fizetni az adósságait, ami zűrzavarhoz vezetett a globális pénzügyi rendszerben. Ezúttal a rubel több mint 50 százalékkal esett, az infláció gyorsul és a kamatok olyan szintekre emelkedtek, amelyek recesszióba taszítják az orosz gazdaságot. Oroszország nagy előnye ma 1998-hoz képest az, hogy még vannak devizatartalékai. Ez lehetővé tette az orosz központi bank számára, hogy 30 százalékkal erősítse a rubelt a mélypontról úgy, hogy elköltött mintegy 100 milliárd dollárt, és mintegy 24 milliárd dolláros swap-line megállapodást kötött a kínai People’s Bankkal. A megmaradt tartalékokból azonban csupán mintegy 200 milliárd dollárnyi likvid, és a válság még csak a kezdetén jár.

A tőke folytatódó menekülése mellett 2015-ben mintegy 120 milliárd dollár külföldi adósság visszafizetése esedékes. Noha az 1998-as helyzettel szemben az orosz adósság legnagyobb része a magánszektorban van, nem lenne meglepő, ha ez a válság Oroszország fizetésképtelenségével végződne. Ez több lenne, mint amit az amerikai és az európai hatóságok akarnak. Oroszország fizetésképtelensége a világméretű, de az euróövezetben különösen akut deflációs nyomás, illetve a fokozódó katonai konfliktusok, például az Iszlám Állammal fennálló konfliktus tetejébe érkezne, és így jelentős zavart okozhat a globális pénzügyi rendszerben, amelyben az euróövezet különösen sérülékeny.

Ezért sürgősen szükséges, hogy az Európai Unió átdolgozza Oroszország- és Ukrajna-politikáját. Kétirányú megközelítés mellett érveltem, amely az Oroszországgal szembeni szankciókat kiegyensúlyozza Ukrajna eddiginél sokkal jelentősebb léptékű segítésével. Ezt a kiegyensúlyozást feltétlenül 2015 első negyedében kell véghezvinni, olyan okokból, amelyeket az alábbiakban igyekszem megmagyarázni.

A szankciók a szükséges rosszat jelentik. Szükségesek, mert sem az EU, sem az Egyesült Államok nem akarja megkockáztatni a háborút Oroszországgal, és így a gazdasági szankciók foganatosítása marad az egyedüli út az orosz agresszióval való szembeszállásra. Rosszak a szankciók, mert nemcsak azt az országot károsítják, amelyekre kivetették, hanem azokat is, amelyek kivetették őket. A kár lényegesen nagyobbnak bizonyult, mint bárki gondolta volna. Oroszország egy pénzügyi válság kellős közepén van, ami elősegíti, hogy az euróövezetben a defláció veszélye valósággá váljon.

Ezzel szemben Ukrajna megsegítésének minden következménye pozitív lenne. Ha Európa képessé tenné Ukrajnát az önvédelemre, közvetve magát is védené. Mi több, egy pénzügyi injekció segítene stabilizálni Ukrajna gazdaságát, és közvetve biztosítaná az európai gazdaságnak is az igencsak szükséges serkentő hatást az ukrajnai export és befektetés bátorításával. Remélhetőleg Oroszország gondjai és Ukrajna fejlődése rábírná Vlagyimir Putyin elnököt, hogy veszett ügyként feladja az Ukrajna destabilizálására irányuló próbálkozásait.

Sajnos úgy tűnik, hogy mind az európai közönség, mind a vezetés érzéketlen ezekre a megfontolásokra. Úgy látszik, Európa vészesen nincs tudatában annak, hogy közvetve orosz katonai támadás alatt áll, és folytatja a „business as usual”-t. Ukrajnát úgy kezeli, mint egyik országot a sok közül, amelynek pénzügyi segítségre van szüksége, és még csak nem is úgy, mintha ugyanolyan fontos volna az euró stabilitása szempontjából, mint Görögország vagy Írország.

A jelenlegi felfogás szerint Ukrajna többé-kevésbé klasszikus fizetésiegyensúly-válságban szenved, amely államadóssági és bankválsággá alakult. Vannak nemzetközi intézmények, amelyek az ilyen válságok kezelésére jöttek létre, de ezek nincsenek megfelelően felkészülve az ukrajnai helyzet politikai aspektusainak kezelésére. Az ukrán gazdaság megsegítése érdekében az Európai Unió 2007-ben hozzálátott egy társulási szerződés kidolgozásához, és ez 2012-ben készült el, amikor az EU-nak Viktor Janukovics kormányával kellett tárgyalnia. Az EU részletes menetrendet dolgozott ki arra, milyen lépéseket kell megtennie az ukrán kormánynak ahhoz, hogy az unió kiterjessze a segítséget. Ukrajna azóta forradalmi változáson esett át. A menetrendet ehhez kellene igazítani, de az EU Bizottságának nehézkes bürokratikus eljárásai ezt nem teszik lehetővé.

Ennek megfelelően Ukrajna problémáit hagyományos terminusokban fogalmazták meg:

– Ukrajnának nemzetközi segítségre van szüksége, mert olyan megrázkódtatásokat állt ki, amelyek pénzügyi válságot eredményeztek. A megrázkódtatások átmenetiek; amint Ukrajna kiheveri őket, várhatóan képes lesz kifizetni a hitelezőit. Ez magyarázza azt, hogy miért az IMF-et bízták meg azzal, hogy pénzügyi segélyt nyújtson Ukrajnának.

– Mivel Ukrajna még nem tagja az EU-nak, az európai intézmények – a Bizottság és az Európai Központi Bank – csak másodlagos szerepet töltenek be a segítség biztosításában. Az IMF üdvözölte a lehetőséget, hogy elkerülheti azokat a bonyodalmakat, amelyek az EU-ból, a központi bankjából és a Görögország és mások kezeléséhez szokott IMF-ből álló trojka felügyeletével együtt járnak. Ez az új elrendezés magyarázza azt is, hogy az IMF vezette csomag miért épült túlságosan derűlátó előrejelzésekre, és hogy az IMF mintegy 17 milliárd dolláros készpénz-hozzájárulása Ukrajna megsegítéséhez miért jóval nagyobb, mint az EU-hoz kötődő többi kötelezettségvállalás mintegy 10 milliárdos nagyságrendje és a még kisebb amerikai összegek.

– Mivel Ukrajnának az előző IMF-programokkal kapcsolatos bizonyítványa eléggé rossz, a hivatalos vezetők ragaszkodtak ahhoz, hogy Ukrajna kizárólag a mélyreható strukturális reformokról szóló egyértelmű bizonyítékok elismeréseként kapjon segítséget, nem pedig a reformok beindításához.

– Ebből a konvencionális perspektívából szemlélve a korábbi sikeres ellenállás a Majdanon a Janukovics-kormánnyal szemben, illetve később a Krím orosz annektálása, valamit a szeparatista enklávék berendezkedése Kelet-Ukrajnában mind esetleges. Ezeket az eseményeket egyszerűen kívülről érkező, átmeneti megrázkódtatásnak tekintik.

Ezen a nézőponton változtatni kell. Az új Ukrajna megszületése és az orosz agresszió nem pusztán átmeneti sokk, hanem történelmi esemény. Az Európai Unió a haldokló Szovjetunió helyett egy újjáéledő Oroszországgal áll szemben, amely stratégiai partnerből stratégiai riválissá lett. A kommunizmus helyettesítésére Putyin etnikai alapokon, társadalmi konzervativizmuson és vallásos hiten – a szláv testvériségen, homofóbián és a szent Oroszországon – nyugvó nacionalista ideológiát fejlesztett ki. Kidolgozta azt, amit ő Oroszország és a világ többi része ellen irányuló angolszász világuralomnak nevez. Putyin sokat tanult a Miheil Szaakasvili elnök Grúziája ellen 2008-ban folyó háborúból. Katonai értelemben Oroszország azt a háborút megnyerte, de propaganda-erőfeszítéseiben kevésbé volt sikeres. Putyin teljesen új stratégiát fejlesztett ki, amely erősen támaszkodik mind a különleges erőkre, mind a propagandára.

Putyin ambíciója, hogy újra orosz birodalmat hozzon létre, akaratlanul életre segített egy új Ukrajnát, amely szemben áll Oroszországgal, és amely azon van, hogy a korrupció által járványszerűen sújtott és kevéssé hatékony kormányzattal rendelkező Ukrajna ellentétévé váljon. Az új Ukrajnát a civil társadalom krémje vezeti: fiatal emberek, akik közül sokan külföldön tanultak, és akik nem vállaltak munkát a kormánynál és a gazdaságban hazatérésük után, mert mindkét lehetőséget visszataszítónak találták. Sokan közülük tudományos intézetekben, agytrösztökben és nem kormányzati (civil) szervezetekben találták meg a helyüket. Ukrajnát egy más országokban sohasem tapasztalt, példátlan kiterjedésű és hatalmú önkéntes mozgalom segítette abban, hogy erős legyen az orosz agresszióval szemben. Ennek a mozgalomnak a tagjai készek voltak kockáztatni az életüket a Majdanon a jobb jövőért, és eltökéltek abban, hogy nem akarják megismételni a múlt hibáit, beleértve azt a politikai belviszályt, amely aláásta a narancsos forradalmat. Egy politikailag elkötelezett civil társadalom a legjobb biztosíték a régi Ukrajna visszatérése ellen: az aktivisták visszatérnének a Majdanra, ha a politikusok olyan kicsinyes viszálykodásba és korrupcióba keverednének, mint amely tönkretette a régi Ukrajnát.

Az új ukrán kormány reformerei egy radikális „big bang” reformprogram mellett állnak ki, amelynek épp az a célja, hogy drámai hatású legyen. Ez a program úgy akarja megtörni a fojtogató korrupciót, hogy lecsökkenti a bürokráciát, míg a helyükön maradó tisztviselőket jobban megfizeti, és feldarabolja a Naftogazt, a gázmonopóliumot, amely a korrupció és a költségvetési hiányok fő forrása Ukrajnában.

Ám a régi Ukrajna még korántsem halott. Uralkodik a közalkalmazotti szférában és az igazságszolgáltatásban, és továbbra is erősen jelen van a gazdaság (oligarchikus és kleptokratikus) magánszektorában. Miért dolgoznának az állami alkalmazottak gyakorlatilag semmi fizetésért, hacsak nem használhatják fel pozíciójukat megvesztegetések kizsarolására? És hogyan tud működni egy olyan üzleti szektor édesítőszerek nélkül, amelyet a korrupció és a visszacsorgatások rendszere táplált? Ezek a retrográd elemek állnak harcban a reformistákkal.

Az új kormány előtt az a nehéz feladat áll: radikálisan csökkentenie kell a közalkalmazottak számát és növelnie a bérüket. A radikális reform mellett állók azt mondják, lehetséges és kívánatos lenne a minisztériumok karcsúsítása a jelenlegi nagyságuk töredékére, feltéve ha a lakosságot nem tennék ki jelenlegi életszínvonaluk jelentős megnyirbálásának. Ez lehetővé tenné az elbocsátott közalkalmazottak számára, hogy munkát találjanak a magánszektorban, míg a helyükön maradók magasabb fizetést kaphatnának. Az ületi életet nehezítő sok akadályt felszámolnák, de ehhez az EU jelentős pénzügyi és technikai segítségére lenne szükség. E nélkül nem lehetnek sikeresek azok a „big bang” típusú radikális reformok, amelyekre Ukrajnának szüksége van. Valójában a kudarc kilátása még attól is visszatarthatja a kormányt, hogy egyáltalán javasolja ezeket a reformokat.

Az európai segítség nagysága és az új Ukrajna reform-lelkesedése egymást kölcsönösen erősíti. Az európaiak mindeddig rövid pórázon tartották Ukrajnát, és Aszenyij Jacenyuk kormánya nem mert belekezdeni a radikális strukturális reformokba. Pavlo Seremeta volt gazdasági miniszter, aki radikális reformpárti, javasolta, hogy minisztériumának létszámát 1200 főről 300 főre csökkenti, de a bürokráciánál olyan ellenállásba ütközött, hogy lemondott. Az adminisztratív reformra nem történt újabb kísérlet, de a lakosság követeli ezt a reformot.

Ez az a pont, ahol az európai hatóságok döntő szerepet játszhatnának. A reformok léptékéhez szabott pénzügyi és technikai segítség felajánlásával befolyást gyakorolhatnának az ukrán kormányra, hogy kezdjen hozzá a radikális reformokhoz, és egyben esélyt adhatnának arra, hogy ezek a reformok sikeresek legyenek. Sajnos az európai hatóságokat akadályozzák azok a költségvetési szabályok, amelyek korlátozzák az EU-t és tagállamait. Ez az oka annak, hogy a nemzetközi erőfeszítések nagy része Oroszországgal szembeni szankciókban öltött testet, és az Ukrajnának nyújtandó segítséget a minimumon tartották.

Ahhoz, hogy a hangsúlyt az Ukrajnának nyújtandó segítségre lehessen helyezni, a tárgyalásokat a bürokratikus szintről politikai szintre kell emelni. Az európai pénzügyi bürokráciáknak nehezére esik összerakni még azt a 15 milliárd dollárt is, amelyet az IMF az abszolút minimumnak tekint. Úgy néz ki, hogy az Európai Unió mindössze kétmilliárd dollárt talált pénzügyi makro-segélyprogramjában, és az egyes tagállamok vonakodnak a közvetlen hozzájárulástól. Ez késztette Ukrajnát arra, hogy december 30-án átmeneti költségvetést fogadjon el 2015-re, irreális bevételi célszámokkal és csak szerény reformokkal. Ez a nyitó tét a tárgyalásokban. A törvény február 15-ig tesz lehetővé módosításokat, a tárgyalások eredményétől függően.

Az európai politikai vezetőknek bele kell nyúlniuk magának az EU használaton kívüli, de nagy hitelező kapacitásába, és más unortodox forrásokat kell találniuk, hogy a jelenleg tervezettnél nagyobb pénzügyi segítséget tudjanak nyújtani Ukrajnának. Ez lehetővé tenné az ukrán kormány számára, hogy hozzálásson a radikális reformhoz.

Ezt követően Soros György részletesen felsorolja azokat a lehetséges forrásokat, amelyeket az EU-nál, annak alapján az IMF-nél, az Európai Befektetési Banknál, a Világbanknál, az Európai Fejlesztési és Befektetési Banknál (EBRD) és az ukrán államadósság átstrukturálásában, továbbá egy Ukrajna számára kibocsátott, és hamarosan esedékessé váló orosz kötvénnyel kapcsolatos lehetőségekben lát. Majd így folytatja:

Talán a felsorolt források közül nem mindegyiket sikerül mobilizálni, de ahol van politikai akarat, ott megtalálják a megoldást. A kulcs Angela Merkel német kancellár kezében van, aki igazi európai vezetőnek bizonyult Oroszország és Ukrajna ügyében. A felsorolt kiegészítő pénzügyi források elegendőek lennének egy 50 milliárd dolláros vagy még nagyobb új csomag összeállításához. Mondanunk sem kell, hogy az IMF lenne továbbra is a felelős az aktuális kifizetésekért, így nem csökkenne az ellenőrzés. Ám a hivatalos vezetők a minimum összekaparása helyett a maximum ígéretét nyújtanák. Ez alapvetően megváltoztatná a helyzetet. Ukrajna hozzákezdene a radikális reformokhoz, és ahelyett, hogy a csőd szélén lebegne, az ígéret földjévé válna, amely vonzaná a magánbefektetéseket.

Európának fel kell ébrednie, és fel kell ismernie, hogy orosz támadás alatt áll. Az Ukrajnának nyújtott segítséget egyben az uniós országok védelmi kiadásának is kell tekinteni. Ebben az értelmezési keretben a jelenleg tervezett összegek jelentéktelenné válnak. Amennyiben a nemzetközi szervezetek nem tudnak jelentős segélyprogrammal válaszolni egy agresszív ukrán reformprogramra, az új Ukrajna valószínűleg kudarcot vall, és Európára marad, hogy megvédje magát az orosz agresszióval szemben. Európa egyben elveszti azokat az értékeket és elveket is, amelyekre az Európai Uniót építették. Ez helyrehozhatatlan veszteség lenne.

Az Oroszország elleni szankciókat fenn kellene tartani azt követően is, hogy 2015 áprilisában kifutnak, egészen addig, amíg Putyin elnök felhagy Ukrajna destabilizálásával, és meggyőző bizonyítékkal szolgál arra, hogy kész tiszteletben tartanai az általánosan elfogadott magatartási szabályokat. A pénzügyi válság és az Ukrajnából érkező koporsók Putyin elnököt politikailag sebezhetővé tették. Az ukrán kormány nemrég kihívást intézett hozzá azzal, hogy felmondta a kelet-ukrajnai szeparatista enklávékkal szemben a minszki fegyverszüneti megállapodásban vállalt kötelezettségeit, azzal az indokkal, hogy Oroszország kezdettől nem tartotta be a megállapodást. A kihívás nyomán Putyin beadat a derekát és tűzszünetre kötelezte a közvetlenül az ő irányítása alatt álló csapatokat. Arra lehet számítani, hogy a legközelebbi jövőben kivonják a csapatokat ukrán területről, és teljes mértékben betartják a tűszünetet. Nagy kár lenne engedni, hogy a szankciók idő előtt kifussanak, amikor olyan közel állnak a sikerhez.

Alapvető azonban, hogy 2015 áprilisára Ukrajnában radikális reformprogram legyen, amelynek van esélye a sikerre. Ellenkező esetben Putyin elnök meggyőzően érvelhet azzal, hogy Oroszország problémáit a nyugati hatalmak ellenségessége okozza. És még ha kibukna is a hatalomból, olyan még keményvonalasabb ember követné, mint Igor Szecsin vagy valami nacionalista demagóg.

Viszont ha Európa eleget tenne a kihívásnak, és segítene Ukrajnának, nem csak azért, hogy önmagát védje, hanem hogy Ukrajna az ígéret földjévé váljon, akkor Putyin nem háríthatná át a felelősséget Oroszország problémáiért a nyugati hatalmakra. Egyértelműen ő lenne a felelős, és vagy kénytelen lenne irányt váltani, vagy brutális elnyomással kellene megpróbálnia hatalmon maradni, engedelmességre kényszerítve az embereket. De Putyin mindenképpen megszűnne fenyegetést jelenteni Európának. Nem csak Oroszország jövője és Európához való viszonya, hanem maga az Európai Unió jövője szempontjából is döntő lesz, hogy melyik alternatíva valósul meg. Ukrajna megsegítésével Európa képessé válhat arra, hogy visszafoglalja azokat az értékeket és elveket, amelyekre az Európai Unió eredetileg épült. Ezért érvelek olyan szenvedélyesen amellett, hogy Európának változtatni kell az alapállásán. Éppen most van itt az ideje annak, hogy ezt megtegye. Az IMF igazgatótanácsának ülését, amelyen meghozza életbevágó döntését Ukrajnáról, január 18-ára tűzték ki.