Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. január 12.
- Részletek
- 2010. január 14. csütörtök, 02:54
- Bolgár Gy. - Megbeszéljük
Bolgár György kérdései a 2010. január 12-ei műsorban
Mai műsorunkban megbeszéljük a BKV-sztrájkot, amely nemcsak ma okozott és okoz zűrzavarokat a budapesti közlekedésben, hanem holnap is fog. Délután ugyanis nem sikerült megegyezni a vitás kérdésekben. Ha még a vasutasok egy része is besegít, lesz itt nagy felfordulás. Mi a megoldás?
Másik témánk, hogy Orbán Viktor szerint még mindig Gyurcsány Ferenc Magyarország tényleges irányítója. A Fidesz elnöke ezt egy finn lapnak mondta. De vajon miért? Hiszen ez az üzenet nem elsősorban hazafelé szól, választási célokra. Gyurcsány-fóbia?
Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Fidesz pártigazgatója szerint nincs jelentősége annak, lesz-e miniszterelnökjelölti vita a választási kampányban, hiszen mindenki tudja, hogy csak a Fidesz képes kivezetni az országot a bajból. Kubatov Gábor az MTI-nek azt mondta, a jelöltvitához először azt kellene tisztázni, melyik a második erő Magyarországon. Tényleg? Ezt nem a választásokon döntik el? Mert addig a Fidesz a második erő, az első pedig az MSZP.
Aztán még egy figyelemre méltó kijelentés Kubatovtól. A kormányprogramot firtató kérdésre a Fidesz-igazgató azt mondta, a kormányprogramnak akkor jön el az ideje, ha bizalmat kaptak a választóktól. Igen? És akkor milyen programra fognak szavazni?
És végül mi a véleményük arról, hogy mintegy 150 ezren nézték meg eddig az APEH vagyonadó-kalkulátorát, többen, mint amennyien vagyonadót lesznek kénytelenek fizetni. Vajon miért?
- Előző
- Következő >>