Köztársasági menet, Párizs

 

Hömpölyög a tömeg a Párizs utcáin. A helyi sajtóból tudjuk, talán másfélmillónyian is lehetünk. Francia középosztálybeliek, jól öltözöttek, rengeteg fiatal és középkorú nő és férfi. Sok kisgyereket babakocsiban tolnak szüleik. Az úttesten és a járdákon szinte mozdulni se lehet, emberek ülnek a buszmegállók tetején, felkapaszkodnak közlekedési táblákra és onnan integetnek, dobolnak, énekelnek. A házak ablakaiból, az erkélyekről biztatják a vonulókat.

Lassan haladunk. Megyünk pár métert, majd állunk negyed órát. Öt óra alatt, ha egy kilométert haladunk. De senki sem türelmetlen. A tömeg hol tapssal bíztatja önmagát, hol felharsan a Charlie, Charlie rigmus. Majd rákezdünk a francia himnuszra, a Marseillaise-re. És minden kezdődik elölről. Az emberek kezében nemzeti és EU lobogó, otthon készített táblák, mindenkin kitűző, rajta: Je suis Charlie.

Facebook, a szerző felvétele
 

Nyoma sincs a gyásznak, a megvertségnek. Mi tagadás, kicsit meglep a hangulat. Több gyászra számítottam. De azon mintha már túllennének, vagy most nem ezért jöttek. Inkább büszkék, erősek, magabiztosak. A köztársaságot éltetik, újra és újra felhangzik: Liberté, Égalité, Fraternité – Szabadság, Egyenlőség, Testvériség.

Erős és egységes politikai közösségként mutatja magát Franciaország. Persze ezer dolgon vitáznak, a pártok nyilván éppen úgy ütik-vágják egymást, mint máshol, a gazdaság évek óta gyengélkedik, a köztársasági elnök támogatottsága történelmi mélységben van, de egy dologból nem akarnak engedni: a szabadságból. A szólás szabadságából, a sajtó szabadságából, a lelkiismeret szabadságából, de nem folytatom. Nekik, franciáknak mindez a Köztársaságot jelenti. Ha vannak is gondjaik, azt nem rendszerváltással, fülkeforradalommal akarják orvosolni. Nem a szabadság rovására.

Bizonyára vannak együttélési, kulturális konfliktusok ebben a nagyon színes országban, ahol többek között közel ötmillió muszlim is él. A katolikusok mögött ők alkotják a második legnépesebb felekezetet. És bár az elkövetők muszlimok voltak, a felvonulóknak eszükbe sem jut, hogy az egész muszlim közösséget bűnbaknak tegyék meg. Láttuk, ahogy a menetre érkező muzulmán vallási vezetőket hatalmas ovációval fogadja a tömeg. A felvonuláson sokan hagyományos muszlim ruhában jelennek meg, a férfiak fezt, a nők fejkendőt viselnek. És nem félnek, hogy bántani fogják őket. És nem is bántják, hanem egymásba karolva, ölelkezve vonulnak, hogy megmutassák: bár más a vallásuk, a származásuk, ezer ponton különbözik a kultúrájuk, de ők egyformán francia polgárok. Keresztényként, muzulmánként vagy éppen zsidóként.

Stoltenberg, az egykori norvég miniszterelnök – a mostani NATO-főtitkár – néhány évvel ezelőtt a vagy hetven gyermek halálát okozó rettenetes oslói terrorakció után azt mondta, hogy mindezek után Norvégiának több demokráciára lesz szüksége. Mert ez, nem pedig a bosszú, a bezárkózás, a polgárok korlátozása menthet meg bennünket a rettenettől, előzhet meg egy újabb tragédiát. Azt hiszem, hogy a Párizs utcáin vonulók is valami ilyesmit gondolhatnak a teendőkről.

A hétfői Financial Times szerkesztőségi cikke írja: „Franciaország üzenete önmagának és a világnak félreérthetetlen. Nem lehet feladni az alapvető értékeket, az önkifejezés szabadságát, a toleranciát, mert ezek jelentik a köztársaság alapjait.” Igen, így gondoljuk.

Talán férfiatlan dolognak tűnik, de leírom: meghatott tömeg kiállása, ereje, optimizmusa, egysége. Nincs kétségem afelől, hogy ebből a pokoli drámából Franciaország, a francia polgárok erőt fognak meríteni. És ha értjük a vasárnapi felvonulás üzenetét, akkor erősebb lehet az európai demokrácia és több lehet a bennünket felszabadító és megtartó szabadság.

Párizs, place de la République, 2015. január 11. – MTI/AP/Peter Dejong


Nem tudom megállni, hogy ne térjek ki Orbán miniszterelnöknek a párizsi felvonulás után mondott otromba szavaira. Nem szó szerint idézve, azt mondta, hogy nincs szükségünk gazdasági menekültekre, a miénktől eltérő kultúrájú kisebbségekre, Magyarország maradjon Magyarország. Azt hiszem, a miniszterelnök rossz repülőre szállt fel. Ha így gondolkodik, akkor a jelenlétével megbecstelenítette a felvonulást. Mert a párizsi utca üzenete ezzel gyökeresen ellentétes volt. Az a különböző nemzetiségű, vallású polgárok toleráns, egymást tiszteletben tartó, egymásra is vigyázó nyitott közösségéről szólt.

Nem tudom, tudja-e a miniszterelnök, hogy például a nálunk élő sváb származású magyarok felmenői annak idején szintén gazdasági menekültek voltak. Eljöttek szülőföldjükről, és új hazát választottak, hogy boldoguljanak és gyarapítsák új közösségüket, Magyarországot. És ezek a családok, az ő leszármazottaik, akik ma is itt élnek közöttünk, jelentős szerepet játszottak abban, hogy Magyarország történelmi értelemben sikeres ország lett. Ez akkor is igaz, ha mostanában nehezebben megy a sorunk, de legyen világos: ők hoztak, és nem vittek. Általuk gazdagabbak és nem szegényebbek lettünk. És ugye tudja a miniszterelnök, hogy a neki állítólag nagyon kedves határon túlról érkező magyar nemzetiségű emigránsok jelentős része is gazdasági menekültként indult el? Mert nehezebb volt élni a Partiumban, Székelyföldön, Kárpátalján vagy éppen a Vajdaságban, mint nálunk.

Ezekben a percekben hallgatom a brit szélsőjobboldali politikus, Nigel Farage, a Brit Függetlenségi Párt, a UKIP vezetőjének, EU parlamenti képviselőjének felszólalását a strasbourgi Európai Parlamentben. Farage szavai Orbán Viktor szavai, és fordítva. Az európai szélsőjobb szavai. A gyávaságé, az önzésé, az embertelenségé. Nincs kétségem afelől, hogy sokan meghallják majd Orbán szavait Európában.* Vasárnap még csak a Le Monde tiltakozott Orbán párizsi meghívása miatt.** Lassan mindenki kerülni fogja, mint valami súlyos politikai betegségben szenvedő embert. De nincs mindennek vége, mondhatom némi cinizmussal. Marad neki Farage vagy éppen Marine Le Pen, a francia szélsőséges Nemzeti Front elnöke. Szép kis társaság...



* A szerk. megj.: Beszámolt párizsi nyilatkozatáról beszámolt a Reuters, de a német és az osztrák hírügynökség, illetve több német nyelvű lap is.

** Lásd: Le Monde: A sajtószabadságot sértő vezetők a köztársasági menetben, például Orbán (de cikk jelent meg erről a Libérationban vagy a Metronews című, napi tízmillió olvasóval rendelkező ingyenes lapban is).

 

 

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke


Írásai a Galamusban:
Angyalok és ördögök?
Pásztor Albert jelöléséről
Alkotmányos kérdésekben nincs kompromisszum

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal