rss      tw      fb
Keres

Le Monde: Charlie, Dieudonné – hol a határa a szólásszabadságnak?

 

 

A fenti címmel megjelent cikkben, amelyet összefoglalóan közlünk, a Le Monde című francia liberális napilap két újságírója, Damien Leloup és Samuel Laurent összefoglalta mindazt, amit a véleménynyilvánítás szabadságának francia szabályozásáról tudni kell. Mi az oka annak, hogy Dieudonnét támadják, miközben a Charlie Hebdo címlapokon támadhatja a vallást? Azaz: mit jelent a véleménynyilvánítás szabadsága, és hol ér véget?(Dieudonnéról lásd korábbi hírösszefoglalónkat: Betiltotta az antiszemitának tartott humorista fellépését a francia Államtanács, illetve az MTI január 14-ei hírét: Letartóztatták Dieudonné humoristát terrorizmus dicsőítésének gyanújával.


1. A véleménynyilvánítás szabadsága behatárolt

Franciaországban és Európában a véleménynyilvánítás szabadsága abszolút elv, amelynek több alapszöveget is szenteltek. Az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata 11. szakaszában ez szerepel: „A gondolatok és vélemények szabad közlése az embernek egyik legértékesebb joga; ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki bármit, felelősséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a törvény által meghatározott esetekben.”

Ugyanezt az elvet idézi fel az európai Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről: „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vélemény alkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson.”

Ugyanakkor az egyezmény megjegyzi: „E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.”

A véleménynyilvánítás szabadsága tehát nem totális és korlátlan, törvény korlátozhatja.

Franciaországban ennek a korlátozásnak két alapesete van: a becsületsértés és a rágalmazás egyfelől, a gyűlöletre uszító beszéd másfelől, amelynek része az emberiség elleni bűntettek apológiája, az antiszemita, rasszista, homofób beszéd is.

Ezek a korlátozások éppúgy vonatkoznak az internetre, mint a sajtóra vagy egy könyvre. És felelős a könyv kiadója vagy a webhely szolgáltatója. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a YouTube, a Facebook, a Tumblr vagy a Twitter is elmarasztalható, ha nem távolítja el a törvénnyel ellentétes tartalmakat ésszerű határidőn belül.

Franciaországban a véleménynyilvánítási szabadság referenciaszövege az 1881. július 29-ei törvény a sajtószabadságról. Első paragrafusa világos: „A nyomdák és a könyvkiadók szabadok”, mindenki azt ad és nyomtat ki, amit akar. De itt is, az alapelv után, jönnek a kivételek. Az első a rágalmazás és a becsületsértés, azaz ha valakit olyan cselekményekkel vádolnak meg, amelyeket nem követett el, abból a célból, hogy lejárassák az illetőt.

A törvény 23. és 24. szakasza azt mondja, hogy bűnsegédként kell felelősségre vonni azokat, akik bűncselekménynek vagy vétségnek minősülő cselekményeket nyilvános helyen vagy nyilvános gyűléseken beszéddel vagy fenyegetéssel terjesztenek, és itt egy lista következik az olyan szövegekről, amelyek elmarasztalás tárgyát képezhetik, például:

– szándékos támadás az emberi élet, a személyes integritás ellen, a nemi erőszak (a büntetőjogi tényállásnak megfelelően)

– nemzeti érdekeket sértő bűncselekmények vagy vétségek

– a háborús bűncselekmények, az emberiség elleni bűncselekmények vagy az ellenséggel való együttműködés apológiája

– terrorista cselekményekre való felbujtás vagy az ilyen cselekmények apológiája

– diszkrimináció, gyűlölet vagy erőszak provokálása személyek ellen, ezek származása, meghatározott etnikumhoz, nemzethez, fajhoz vagy valláshoz való tartozása vagy nem tartozása miatt.

Összefoglalva: a véleménynyilvánítás szabadsága nem engedi meg a mások megölésére való nyilvános felhívást, a háborús bűncselekmények vagy az emberiség elleni bűncselekmények apológiáját, sem a gyűlöletre uszítást egy adott etnikum vagy egy nemzet ellen. A véleménynyilvánítás szabadságát arra sem lehet felhasználni, hogy valaki gyűlöletre vagy erőszakra uszítson egy nem, a nemi irányultság vagy valamely hátrányos helyzetű csoport ellen.

A véleménynyilvánítás szabadsága represszív rendben működik, azaz a bizonyított visszaélést lehet megtorolni, de nem lehet elvi okokból megtiltani a véleménynyilvánítást azt megelőzően, hogy az megtörtént volna. De ha egy személy, egy egyesülés vagy az állam úgy ítéli meg, hogy valaki túllépte a véleménynyilvánítás határait és a törvényben szabályozott esetek hatálya alá esik, bíróság elé állítható. Azaz a bírónak kell eldöntenie, mi az, ami a véleménynyilvánítás szabadságán belül marad, és mi az, amit ez a szabadságjog nem igazol. Nincs tehát rendszerszerű megítélés, a bírónak esetről esetre kell döntenie.


2. A közösségi hálózatok sajátossága

A francia jog arra a beszédre is kiterjed, amellyel a franciák a Facebookon vagy a Twitteren megnyilvánulnak. Ám mivel ezeet a szolgáltatásokat amerikai vállalatok nyújtják, a megítélés is sokszor a véleménynyilvánítás amerikai modellje szerint történik, amely sokkal liberálisabb, mint a francia jog. Az Egyesült Államokban az Alkotmány első kiegészítése, amely a véleménynyilvánítás szabadságát védi, igen széles: számos olyan beszédfajta, amelyet Franciaország elítélt, törvényes az Egyesült Államokban.

Az amerikai szolgáltatók tehát hagyományosan vonakodnak a megszorító modelleket alkalmazni, de az utóbbi években alkalmazkodtak a francia joghoz. A Twitter például hosszú időn át nem volt hajlandó blokkolni vagy cenzúrázni az antiszemita vagy homofób kulcsszavak alapján, de aztán partnermegállapodást kötött egyesületekkel, és megpróbálja jobban ellenőrizni az ilyen beszédet.

A Facebook ezzel szemben szigorúbb moderációs szabályzatot használ, de az ezzel ellentétes szövegeket csak akkor törlik, ha az internetezők jelzik, és miután moderátorok egy csoportja megvizsgálja a kérdéses tartalmat.


3. A humor bonyolult eset

A véleménynyilvánítás szabadsága tehát nem engedi meg a rasszizmus hirdetését, mert ez bűncselekmény, ahogy az antiszemitizmus is. Egy újság címlapján tehát nem jelenhet meg az, hogy „meg kell ölni ezt és ezt”, vagy az, hogy „halál erre és erre az etnikai csoportra”, és az ilyesfajta beszéd sem lehet nyilvános. Ezzel együtt is Dieudonné vagy a Charlie Hebdo esetét más szempontból kell nézni, ez a szempont pedig a humor és határai.

Az igazságszolgáltatás szerint humorisztikus célból jogunk van a túlzáshoz, a szélsőségességhez és a paródiához. Így például a párizsi fellebbviteli bíróság 1992-ben úgy ítélte meg, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága felhatalmazza a szerzőt hogy eltúlozza vagy megváltoztassa egy olyan személy vonásait, akit ábrázolni akar, és hogy jogunk van a tiszteletlenséghez és a pimaszsághoz is.

Ezzel együtt is gyakran a bírók dolga eldönteni, hogy a karikatúra vagy a szatíra szabadsága illeszkedik-e a véleménynyilvánítás szabadságához. Megvilágítja a dolgot egy friss eset: „Húzz innen, te szerencsétlen barom!” A mondatot Nicolas Sarkozy mondta valakinek, aki nem volt hajlandó kezet fogni vele. Később egy férfi olyan táblával fogadta a volt államelnököt, amelyen ugyanez a mondat szerepelt.

Letartóztatták és elítélték „a köztársasági elnök megsértéséért” (ezt a tényállást azóta törölték). Az ügy egészen az Emberi Jogok Európai Bíróságáig jutott el. 2013 márciusában a bíróság elítélte Franciaországot, mert a büntetést aránytalannak találta, és úgy látta, hogy elrettentő hatással van a szatirikus megnyilatkozásokra, noha ezek hozzájárulhatnak közérdeklődésre számot tartó kérdések megvitatásához.

2007-ben a Charlie Hebdónak a Mohamed-karikatúrák miatt kellett bíróság elé állnia. A nagy médiaérdeklődéstől kísért perben, ahol neves személyiségek jelentek meg a bíróság előtt a Charlie Hebdo védőjeként, a bíróság úgy ítélte meg, hogy a hetilapnak joga volt közzétenni ezeket a karikatúrákat.

„Tekintve hogy a karikatúra mint irodalmi műfaj, még akkor is, ha szándékosan provokatív, e minőségében része a véleménynyilvánítás szabadságának és a gondolatok és vélemények szabad közlésének; tekintve, hogy a muzulmánok érzékenységét sokkoló, sőt sértő jellege ellenére a karikatúra közlésének kontextusa és körülményei arra utalnak, hogy nem volt meg benne a muzulmánok közösségének közvetlen és ok nélküli megsértésre irányuló akarat, így a véleménynyilvánítás elfogadott határait nem lépte túl a Charlie Hebdo.

Tehát a szatirikus és karikaturisztikus hangnem bizonyos határok között használható. A határok egyike, hogy nem támadhat speciálisan egy adott csoportot ok nélkül és ismétlődően.

Egy másik per: 2005-ben Dieudonné botrányt keltett, amikor a France 3 televízió műsorában ultraortodox vallásos zsidóként jelent meg, és így intézett gyalázkodó támadást az antiszemita kipárolgások ellen. Több egyesület is feljelentette, de a bíróság úgy ítélte meg, hogy Dieudonné a humor keretein belül maradt.

Egyszóval a törvény nem tiltja a gúnyolódást egy valláson, ezzel szemben azt tiltja a gyűlöletre uszítást egy vallás hívei ellen, vagy emberiségellenes bűncselekményeket dicséretét – ez utóbbiak miatt ítélik el rendszeresen Dieudonnét, és sokkal ritkábban a Charlie Hebdót.

A Charlie Hebdo ellen indított perek számának alakulása

4. A Charlie már hozzászokott a perekhez

Emlékeztetnünk kell rá, hogy a Charlie Hebdo vagy elődje, a Hara-Kiri már elszenvedte a cenzúra villámcsapásait. 1970. november 16-án, de Gaulle tábornok halálát követően a Hara-Kiri ezzel a főcímmel jelent meg: „Tragikus bál Colombeyben: egy halott”, kettős utalással a tábornok városára és arra a tűzvészre, amely előző héten 146 ember halálát okozta egy diszkóban. Néhány nappal később a hetilapot betiltotta a belügyminiszter, hivatalosan egy olyan eljárás nyomán, amely egy ideje már folyt. Így született meg a Charlie Hebdo, ugyanazzal a társulattal.

A szatirikus hetilap rendszeresen áll bíróság előtt olyan panaszok nyomán, amelyek a címlapját vagy a rajzait érintik: 1992 és 2014 között mintegy 50 pert indítottak ellene, azaz évente kettőt. Közülük némelyeket elveszített.


5. Dieudonné: humorista vagy militarista?

A bíróság Dieudonné esetében is több ízben volt kénytelen dönteni. És nem marasztalta el rendszeresen a humoristát. Több alkalommal is elítélte őt becsületsértés, rágalmazás vagy faji gyűlöletkeltés miatt vagy „emberiség elleni bűncselekmények vitatása, faji becsületsértés, fajgyűlöletre uszítás vagy nyilvánosság előtti rágalmazás miatt”.

Amikor 2009-ben meghívta a negacionista Robert Faurissont a színpadára, és egy koncentrációs táborbeli fogoly öltözékét viselő férfival adatott át neki egy díjat, elítélték antiszemita sértegetések miatt. Ám egy másik esetben felmentették: 2004-ben a terrorizmus apológiájának vádja alól, 2007-ben egy jelenet miatt, amelynek ezt a címet adta: „Izra-Heil”. 2012-ben a bíróság elutasította egy komikus film betiltását, noha a Rasszizmus és Antiszemitizmus elleni Liga (Licra) panaszt emelt ellene.

 

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal