rss      tw      fb
Keres

Zeit: Az Oroszország elleni szankciókkal nem szabad felhagyni

 

 

A Die Zeit című német lapban jelent meg Alice Bota írása: A szankciókkal nem szabad felhagyni. Az EU nem adhatja fel az orosz eljárás elleni egyetlen eszközét, amíg nincs előrelépés vagy enyhülés, mert ebben a háborúban a szavak nem számítanak.

Semmi olyan nem történt, amitől az Ukrajna keleti részén élő emberek derűlátással kezdhetnék ezt az évet: a szeptember elején elfogadott tűzszünet nem ér semmit; még mindig emberek halnak meg Luhanszkban, Donyeck közelében, vagy az ukránok ellenőrzése alatt álló Volnovaha kisvárosban, ahol kedden téptek szét gránátok egy buszt egy ellenőrző ponton. Megint civilek haltak meg, megint mindkét oldal egymásra igyekszik hárítani a felelősséget a tragédiáért, amely szinte mindennapossá vált. Ugyanilyen keveset érnek a politikusok fogadkozásai, hogy az ukránokkal és az oroszokkal folytatott tárgyalásokon hamarosan előrelépés lesz, mert lennie kell, mert ez a háború mindkét országnak kimondhatatlanul sokba kerül.

Persze, lehet kegyesebb időket remélni, és kell tárgyalni a békésebb idők érdekében. De mindaddig, amíg semmi javulás nincs, amíg mindkét fél mozgósít, fatális lenne, ha az EU feladná az egyetlen eszközt, amelyet be tud vetni az orosz eljárás ellen: a szankciókat. Pedig most úgy néz ki.

A szankciókat hamarosan meg kell újítani, és megint mind a 28 uniós tagállam megegyezése szükséges, ami már néhány hónapja is nehézkes volt: úgy tűnt, Olaszország nem nagyon akarja. Eleinte Magyarország sem, Bulgária habozott, Csehország úgyszintén – úgy tűnt, hogy a költségek különösen a kis országok számára túlságosan nagyok. De nem minden esetben a gazdasági összefonódás és az Oroszországtól való energiafüggés volt a döntő: a balti államok és Lengyelország a függőségeik és Oroszországgal való összefonódásaik ellenére kezdettől fogva támogatták a kemény szankciókat, félelemből, amelyet a történelemmel indokoltak. Néha a nemzeti emlékezet többet nyom a latban, mint a nemzeti érdekek.

Végül az értékek kerekedtek a gazdasági megfontolások fölé, a 28 tagállam megállapodott, határozottságot mutatott az EU, amelyet nehézkessége miatt sokszor kinevettek. Ezt a határozottságot kérdőjelezik most meg, például François Hollande francia államfő. Ezzel nem áll egyedül, Putyin hamarosan meglátogatja Magyarországot, és csodálóját, Orbán Viktor, aki soha nem támogatta igazán a szankciókat. Hollande a szankciók feloldása mellett foglal állást arra az esetre, ha Vlagyimir Putyin felhagy a Donbasz szeparatistáinak támogatásával – amit Hollande logikája szerint hamarosan meg kell tennie a nagy politikai és gazdasági ár miatt. Oroszország ugyanis nem akarja annektálni Ukrajna keleti részét – ezt mondta Hollande a Putyinnal folytatott megbeszélése után: „Biztos vagyok benne, ő maga mondta nekem.”

Vlagyimir Putyin azt is mondta, hogy nem küldött katonákat a Krímbe, és nem küldött fegyvereket Kelet-Ukrajnába, és mindkét állításról bebizonyosodott, hogy nem volt igaz. A szavak ebben a háborúban nem számítanak, láthatólag papíron sem, de akkor aztán egyáltalán nem, ha egy üzleti megbeszélésen egyenesen Hollande fülébe súgták őket, hiszen ő végre szeretné megkötni a maga Mistral-üzletét Oroszországgal.

A szankciókat azért vetették ki, mert Oroszország annektálta Ukrajna részeit – a Krímet –, és legalábbis támogat egy háborút, amely az ország keleti részén folyik. A szankciók a cégek és bankok mellett főleg személyeket sújtanak, akik támogatják az ukrajnai háborút. Ebben semmi sem változott, a háború az ország keleti részén ugyan már nem dúl olyan hevesen, mint nyáron, de még mindig elég heves ahhoz, hogy szinte naponta emberéleteket oltson ki, és hogy destabilizálja Ukrajnát. Ha tehát az orosz fél nem enged, ha nincs előrelépés, akkor miért kellene most letenni a szankciókról?

Amikor a szankciókat meghirdették, a bírálók azzal vészmadárkodtak, hogy nincs is hatásuk. Vagy hogy csak hosszú távon hoznak valamit. Aztán azt mondták, hogy romba döntik az orosz gazdaságot. Aligha lehet pontosan megállapítani, hogy az olajárak mellett a szankcióknak milyen része van ténylegesen az oroszországi recesszióban – mindenesetre nem hatástalanok, az európai befektetések csökkennek.

Senkinek sem állhat komolyan érdekében Oroszország elszigetelése, pláne a destabilizálása, de nem is ez a szankciók célja. Nem egy országot vagy egy népet büntetnek, hanem egy bizonyos politikát, amely megkérdőjelezi az egész európai rendet. Ez a politika nem megmásíthatatlan, és éppen itt kell a szankcióknak hatni, befolyást gyakorolni. Az a feladatuk, hogy jó magasra felverjék az ilyen politika árát. A szankciók gyengéje abban van, hogy nem lehetnek a jó kormányzás eszközei. Nem konstruktívak, nem alkotnak – legjobb esetben megakadályoznak vagy feltartóztatnak valamit. Többnyire politikai tehetetlenségből fakadnak: az utolsó lehetőség, mert a háború nem opció, de egy agresszív politika elfogadása sem az. Erről az eszközről lemondani – ha politikailag most nem is mozdul semmi – éppen azt jelentené, hogy némán berendezkedünk egy újonnan létrehozott rendetlenségben.

 

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal