rss      tw      fb
Keres

Nem jön a gondozó

 

Az országban egyre több idős ember él magányosan vagy hasonló korú betegeskedő, nehezen mozgó társával. Az ő számukra igazi áldás volt az úgynevezett „házi segítségnyújtás”. Naponta vagy kétnaponta, ahogy kérték, megjelentek náluk a szakképzett gondozók, akik segítettek nekik a mosakodásban, a lakás rendbentartásában, a főzésben, ha szükség volt rá, bevásároltak nekik vagy kiváltották a gyógyszereiket. Ezért a szolgáltatásért mérsékelt díjat kellett fizetniük, a többit, állami normatíva alapján, az önkormányzat pótolta. A nagyon kis jövedelműek ingyen kapták a segítséget. 2013-ban országosan mintegy százharmincezer emberhez jártak ki a segítők, ez a 65 évnél idősebb korosztály egytizede.

Ezek a segítők nemcsak a háztartás vezetésében, az egészségi állapot ellenőrzésében játszanak fontos szerepet, hanem fontos társadalmi kapcsolatot jelentenek az elmagányosodott idős embereknek. Sokszor nem is azért várták a „Katikát, Marikát”, mert összegyűlt a mosatlan edény a konyhában vagy a vasalnivaló a szobában, hanem azért, hogy mesélhessenek nekik a távol lévő gyerekről, unokáról, megoszthassák velük a félelmeiket, aggodalmaikat, apró örömeiket. Ezek a kedves emberek a magas korúaknak is segítettek megőrizni a független létezés lehetőségét, a mindennél értékesebb emberi méltóságot.

Ez a szolgálat társadalmi méretben roppant takarékos is volt, hiszen olyanok számára tette lehetővé az önálló életvitelt, akik ennek híján a kórházak ápolási osztályain tengették volna a napjaikat, vagy egyre rosszabb egészségi és mentális állapotban vártak volna az öregek otthonának kihalásos alapon megürülő helyeinek egyikére.

Nos, a jövőben jóval kevesebben vehetik igénybe ezt a humánus segítséget. Egy új salátatörvénybe bújtatva csaknem duplájára, tizenegyről húszra emelték a szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges pontok számát. A korlátozottan mozgásképes, a gyógyszereit bevenni nem mindig elfelejtő, mosakodni még üggyel-bajjal tudó öreg ember várjon a sorára. Majd ha elhanyagoltsága, testi-lelki leromlottsága már szemet szúr a háziorvosnak, és még képes az igénylő lapot kitölteni, akkor reménykedhet abban, hogy becsönget hozzá is a gondozó.

Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége 2015. január 16-án. Elmondta, hogy „régóta vannak anomáliák a rendszerben”, a változtatásra azért van szükség, mert egyesek nem megfelelően vették igénybe ezt a szolgáltatást, nyúlketrecet tisztíttattak, kutyát sétáltattak a gondozóval. Ezért változtatták meg a rászorultság mérésére szolgáló pontrendszert.

„A módosítás célja – mint Rétvári Bence államtitkár írta egy hozzá intézett kérdésre – a legrászorultabb idősek ellátáshoz való hozzájárulásának segítése a jogosultsági feltételek módosításával, ezáltal a célzottság növelése a közpénzek jobb felhasználásának érdekében.”

Az egyetlen jó hír az, hogy a szigorúbb elbírálás csak az újonnan jelentkezőkre vonatkozik. Aki már „benne van a rendszerben”, annak nem kell rettegnie jogosultságának felülvizsgálatától. Hozzájuk a törvény életbe lépése, 2015. január 17. után is becsönget a gondozó, hogy nehéz életükbe tisztaságot, rendet és emberi szót vigyen.

Van irgalom a szívében – Forrás: Facebook 


Persze értjük mi azt, mit is jelent az Orbán-kormány szóhasználatában „a közpénzek jobb felhasználása”. A szociális szférából, az egészségügyből kivont pénzeknek már régen találtak jobb helyet. Ennek érdekében szűnik meg 2015. március 1-jétől a rendszeres szociális segély is, ezt eddig 38 ezren kapták. Nem lesz lakásfenntartási támogatás, ezt eddig 455 ezren vették igénybe. Megszűnik az adósságcsökkentési támogatás, erre tíz és fél ezren voltak jogosultak. Az önkormányzatok persze adhatnak segélyt és támogatást is, már amennyit a maguk kivéreztetett állapotában el tudnak ezekre a célokra különíteni.

Teszi ezt velük az a kormány, amelynek feje éppen most nyilatkozta a rádióban, hogy nekik keresztényként „van irgalom a szívünkben”. Képzeljük el, ha nem volna.

 

Huszár Ágnes, nyelvész

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal