Kossuth és Deák leértékelése

 

 

Ha Kossuthnak járt a mauzóleum, Deáknak nagy emlékmű, Makovecz kortársunk ugyan, de volt akkora, mint ők, nem kaphat inci-finci emlékművet”, mondja a Fidesz-hatalom mellett a kurzusművész szerepét beöltő Melocco Miklós (amivel a politikai-társadalmi szerepvállalását és nem a művészi kvalitásait minősítettem) a vadabbik kurzuslapnak, a Magyar Hírlapnak.

Aztán mondja tovább: „A Makovecz-emlékművet odaképzelem a Budavári Sikló alá, a füves részre. Borsos Miklós nulla kilométerkövét meg tegyék vissza az eredeti helyére, a mostani körforgalom közepi virágágyásba.”

Az 1988-ban Kossuth-díjjal kitüntetett neves művész beszél, aki úgy véli, nyugodtan kimondhatja képtelen elmeszüleményeit, mert hála hőn szeretett pártjának, kormányának, valamint kurzusintézményüknek, a Magyar Művészeti Akadémiának, 2014-től ő már a Nemzet Művésze, azaz anyagilag független, tehát nem érheti az a vád, hogy undorító haszonszerzési okokból akar óriási mennyiségű munkája mellett egy újabb köztériszobor-megrendeléshez jutni.

És azt állítja, hogy a magyar történelmet és a magyar közgondolkodást alapjaiban meghatározó Kossuthhoz és Deákhoz kell mérni Makovecz Imre nagyságát!

Természetesen mindenkinek joga van hülyének lenni – erre nem nagyon találok más szót –, de nem ugyanaz a súlya egy átlagértelmiségi hülyeségének, mint egy olyan kiemelkedő szobrászénak, aki azt is nyugodt szívvel bevallja: „Megterveztem [mármint a Makovecz-emlékművet a Siklóhoz], felállításáról már több politikussal egyeztettem.”

Melocco Miklós egyszemélyben eldönti, hogy Makovecz súlya akkora, mint Kossuthé vagy Deáké, nyomban munkához is lát, hogy a saját szakállára emlékművet tervezzen neki, majd politikusokkal megbeszéli, hogy fel is legyen építve az a mű. Legfeljebb majd utólag beszerzik a kedvező döntéseket a szakmai-városképvédő testületektől.

Arról nem beszélve, hogy Makovecz Imrének nincs középülete Budapesten. Steindl Imrének ezzel szemben van, és nemcsak az Országház. Köztéri szobra viszont nincs. Ybl Miklós, akinek Budapest számos emblematikus épületét és így részben az arculatát is köszönhetjük, jobban járt: ha nem is emlékművet, legalább egy egészalakos köztéri szobrot kapott – 1896-ban. Így aztán, budapesti épület híján, nem gondolhatok másra, mint arra, hogy Makovecznek az emberi nagysága miatt kell éppen Budapest egyik központi terén emlékművet állítani. Hiszen hírhedt nemzetvédő antiszemita volt, tényleg méltó rá, hogy a nemzetvédő és antiszemita „művészeket” a „nemzeti kánonba” konzekvensen beemelő kormánypolitikusok támogatásával Melocco Miklós elkészítse neki az őt megillető emlékművet.

A „Nemzeti Panteon” – MTI/Balaton József


A budapesti városképhez és a főváros történetének önkényes átírásához már tényleg csak az hiányzik, hogy a biztos ízlésű magyar kormány elrendelje a fentebb látható, a várost uraló szörnyetegnek, a Makovecz tervezte „Nemzeti Panteonnak” a felépítését is a Gellérthegyre, a Citadella meg a Szabadság-szobor helyére – „a jóisten szórakoztatására” meg persze a városlakók átnevelésére. Hátha még mindig túlságosan jelen van bennük Kossuth és Deák szelleme. Melocco biztosan támogatni fogja az ügyet, és ez a lényeg.

 

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal