rss      tw      fb
Keres

Német portál Orbán sajtópolitikájáról és az Origo–Lázár-konfliktus történetéről

 

 

A Krautreporter című német portál közölte Keno Verseck cikkét: Hogyan fojtogatja a magyar kormány az újságírókat. Először dühös telefonhívások érkeztek. Aztán elbocsátották a főszerkesztőt. Végül a legtöbb szerkesztő távozott, tiltakozásul, az Origo független hírportáltól. Hogyan reagál az Orbán-kormány a neki nem tetsző sajtóbeszámolókra – és mi a köze ehhez a Deutsche Telekomnak.

Standard kérdés volt. Pethő András semmi olyasmit nem várt tőle, ami feltűnést keltene, még kevésbé számított arra, hogy az újabb kori magyar sajtótörténet egyik legnagyobb botrányát váltja ki.

Pethő, akkoriban az origo.hu, a második legnagyobb független magyar hírportál helyettes főszerkesztője 2013 decemberében Orbán Viktor magyar miniszterelnök hivatalától tájékoztatást kért a kancellári hivatal magas rangú tisztségviselőinek 2012/13-ben tett külföldi útjairól. Az adatbázisú újságírás kis ujjgyakorlatának szánta.

Pethő összehasonlította a tisztviselők utazási költségeit, és egy figyelemre méltó dologra bukkant: Lázár János, a miniszterelnöki hivatal vezetője három rövid külföldi útjának szállodai költségei kívül estek minden kereten – hét napra 6500 euróba kerültek, vagyis nagyjából háromszor annyiba, mint egy magyar munkavállaló egész évi átlagos nettó keresete. Pethő úgy találta, hogy az adópénzekből származó ilyen kiadás magyarázatra szorul, és újra kérdéssel fordult a kormányhoz, amelyben részleteket kért a három utazásról és ezek költségeiről: Mi volt az utazások célja? És: Hány személyre oszlottak el a szállodai költségek? „Kezdetben puszta rutin volt. Nem tudtam, hogy az egész ügy mögött rejlik-e valamilyen történet. Egyszerűen kíváncsi voltam” – mondja Pethő visszatekintve.

Ezzel egy olyan kutatás vette kezdetét, amelynek a végén valóban volt egy történet, mégpedig olyan, amely nagy feltűnést keltett Magyarországon. Ám Pethő a kíváncsiságáért a munkahelyével fizetett. A kritikus hangok Magyarországon abból indulnak ki, hogy Pethő Lázár János magas szállodaköltségeivel kapcsolatos kutakodása miatt váltották le 2014 júniusában Sáling Gergő főszerkesztőt, és úgy sejtik, hogy ez éppen Lázár János nyomására következett be. Tiltakozásul a legtöbb szerkesztő ugyancsak elhagyta a portált, köztük Pethő is.

A posztkommunista Magyarországon egészen addig nem volt példa rá, hogy egy magántulajdonban lévő tömegtájékoztatási eszköz főszerkesztőjének mennie kelljen azért, mert vezetése alatt olyan cikkek jelentek meg, amelyek legálisan hozzáférhető információk alapján rákérdeztek az adópénzek elköltésére.

Pedig az eset simán illeszkedik az Orbán-kormány médiapolitikájába. Azt követően, hogy Orbán és pártja, a Fidesz 2010-ben kétharmados többséggel hatalomra került, egy restriktív médiatörvény és az átszervezés segítségével először a közszolgálati médiumokban vitt véghez tisztogatást, és gleichschaltolta őket. Aztán Orbán kormánya elővette a magántulajdonban lévő sajtóorgánumokat is. A módszerek: az állami reklámmegrendelések megvonása, nyomásgyakorlás a magán reklámmegrendelőkre, különadók, a frekvenciaengedélyek megvonása, a forgalmazás akadályozása.

Az Origó esete volt azonban az első, amikor a kormány nyilvánvalóan céltudatosan a főszerkesztő elbocsátását szorgalmazta. Különösen súlyos körülmény, hogy az Origo cég mögött nem kisebb tulajdonos áll, mint a Deutsche Telekom. Az Origo Zrt. a többségi részben a Deutsche Telekom tulajdonában lévő Magyar Telekom leányvállalata. És a Deutsche Telekom nagyra van azzal, ahogyan a média- és sajtószabadságot támogatja, sőt, a Deutsche Telekom alapítvány útján még újságíró-díjakat is ad ki.

De mi is történt pontosan az Origó esetében? Azt követően, hogy Pethő rákérdezett Lázár János utazási költségeinek a részleteire, több hónapig tartó kötélhúzás kezdődött a magyar miniszterelnök hivatala és az Origo szerkesztősége között. A miniszterelnöki hivatal először megtagadta a választ, azzal az indoklással, hogy olyan utazásokról van szó, amelyekről nemzetbiztonsági érdekből nem szabad részleteket nyilvánosságra hozni. Pethő erre pert indított, és két tárgyalási nap után sikerrel járt: a hivatalt kényszerítették rá, hogy közöljön néhány szűkszavú részletet. Ezekben az állt, hogy Lázár János titkos tárgyalásokat folytatott a magyar vagyon svájci transzferjéről, valamint magyar-orosz üzleti kapcsolatokról. És: Lázárral együtt csak egyetlen további személy utazott. Más szóval: Lázár és meg nem nevezett útitársa elképesztően drága szállodákban lakott, és éjszakánként mintegy 750 eurót adott ki.

Amikor Pethő erről 2014 májusában két cikket közölt, más sajtóorgánumok természetesen azonnal felkapták a témát. Az egész országban nagy volt a felháborodás. Érhető okból: az egyetlen éjszakára kiadott 750 eurós szállodai költség egy átlagos havi nettó magyar bér másfélszeresének felel meg. De Magyarországon sokan még ilyen bérről is csak álmodhatnak: a tízmillió magyar több mint egyharmada, köztük különösen sok nyugdíjas és a mintegy 800 ezer roma többsége szegénységben él, különösen az ország szegényebb keleti részében élnek sokan úgy, hogy havi 200 eurónál kevesebből kell kijönniük. Ezzel szemben a kormányzó Fidesz sok vezető tagja luxus életmódot folytat. Úrias attitűdjük régen téma a magyar közvéleményben, és a párton belül is egyre nyíltabb bírálatok hangzanak el miatta.

Lázár János híres a főúri-arrogáns magatartásáról. Különösen szívesen vesz részt költséges vadászatokon európai főnemesekkel, és tőle származik a mondat: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér.” A hírek szerint Lázár, akit a beosztottaival való bánásmódban rendkívül autoriternek és kíméletlennek tartanak, állítólag valóságos dührohamot kapott, amikor az origo.hu oldalon 2014. május 14-én megjelent az első cikk a hatalmas szállodaszámláiról. A cikk mindössze felsorolta Lázár utazásainak szállodai költségeit, és leírta az üggyel kapcsolatos bírósági huzavonát. „A cikk kirakása után szinte azonnal felhívta Vaszily Miklóst, az Origo vezérigazgatóját, és felszólított minket, hogy azonnal vegyük le a cikket. Feltehetően őt is felhívta valaki a kormány köreiből. Nem volt semmiféle kérdés a tartalommal kapcsolatban, nem bírálta a tartalmat, hanem csak hogy a cikk tűnjön el. Mi ezt elutasítottuk, és a cikk az oldalon maradt” – emlékszik vissza Pethő András.

Pethő két héttel később, 2014. május 27-én további cikket közölt az origo.hu oldalán – miután a miniszterelnöki hivatal egy újabb bírósági tárgyalás nyomán kénytelen volt részleteket közölni Lázár utazásairól. Ezúttal nem érkeztek telefonhívások a szerkesztőségbe, nem voltak felszólítások, hogy vegyük le a cikket. Helyette másnap érkezett egy szűkszavú írásos nyilatkozat Lázártól. Tudatta, hogy az utazások összes költségét visszafizeti az államkasszába, noha ezek törvényesen járnak neki. Indoklás? Nem volt.

Öt nappal később Sáling Gergő főszerkesztő számára beköszöntött az utolsó munkanapja az origo.hu-nál.

Sáling nyilvánosan nem beszélhet a felmondás részleteiről, és nem is akar, nem nevezheti elbocsátásnak vagy leváltásnak sem – erre a korábbi munkaszerződésének záradékai kötelezik. Annyit mondott: „Az Origo és én kölcsönös megállapodással váltunk meg egymástól.”

A Magyar Telekom, az Origo tulajdonosa energikusan cáfolta, hogy az elbocsátásnak politikai okai lennének. Állásfoglalásában azt írta, hogy az ok az Origo cég új stratégiai iránya és átszervezése. A Deutsche Telekom viszont homályosan tudatta: „Konszernünk egyik unoka-társaságában személyi változások voltak. Erre a társaság belső átszervezésével kapcsolatban került sor. A véleménynyilvánítási és a sajtószabadság alapvető jog, amelyről nem mondhatunk le, és amelyet nem lehet megkérdőjelezni. Ez érvényes azokra a hírportálokra és szerkesztőségekre is, amelyek hozzánk tartoznak – akár Németországban, akár Magyarországon.”

Pethő András beszélhet, és akar is beszélni – őt nem kötik szerződéses záradékok. Azt mondja, a kormány részéről már régen egyre erősebb nyomás nehezedett az Origóra, és ez a szerkesztőségen belül nagyjából ismert volt: a kormányhoz közelálló PR-cég munkatársai egy időben szinte naponta hívták telefonon a szerkesztőséget. „Azt mondták, segítenek nekünk a kormányhoz fűződő kapcsolatokban. Ötleteket adtak, hogy mely témák lennének érdekesek, és hogy miről kellene írnunk. Idővel egyre agresszívabbak lettek. Néha azt mondták, nem jó bizonyos kényes témákról írni vagy velük foglalkozni. Ez történt akkor is, amikor Lázár János utazásainak szállodai költségeit vizsgáltam. 2014 márciusában például megkértek, hogy tekintettel az áprilisi parlamenti választásokra, halasszak el egy bírósági tárgyalást. Ezt persze nem tettem meg, és a szerkesztőségben abban sem tettünk engedményt, hogy ne foglalkozzunk kényes témákkal”.

Csak a cégtől októberben megvált Vaszily Miklós volt Origo-vezérigazgatóval folytatott beszélgetés sejtet valamit. „Sáling távozása nem Pethő néhány cikkével függ össze, hanem jóval komplexebb összefüggésekről van szó, az Origo stratégiaváltásáról, amely 2013-ban zajlott le” – mondja Vaszily. Azt nem akarja elárulni, hogy pontosan miben állt ez a stratégiaváltás. Csak annyit mond, hogy az Origo stratégiaváltásánál már rá sem volt szükség, és hogy ő maga sem akarta azt a stratégiát megvalósítani. „Ilyen értelemben ha nem is közvetlen, de közvetett összefüggés van az Origónál nyáron történtek és a távozásom között” – mondja Vaszily.

Nemcsak Pethő András számol be ilyen eseményekről. Hasonlóan írja le a szerkesztőség hétköznapjait Gazda Albert, az Origo volt főszerkesztője is. Gazda a főszerkesztői tisztséget 2011-ben vette át, de aztán 2013 őszén meglepetésszerűen felmondott. Később egy cikkben leírta a távozása okait: a magyar kormány hozzá közelálló személyek, a Magyar Telekom alkalmazottai vagy az Origo vállalati vezetése útján újra és újra beavatkozott az Origo szerkesztőségi ügyeibe. Ezt aztán ő már nem akarta tovább vállalni.

Hasonló módon sok más magyar újságíró is be tud számolni arról, milyen sorsuk volt az utóbbi években az Orbán-kormány alatt. Különösen a közszolgálati média újságíróit érintette ez keményen. Az Orbán-kormány 2010 végén elfogadott médiatörvénye, amely akkor Európa-szerte nagy figyelmet keltett a sajtóban, a közszolgálati területen dolgozó újságírókat szélesen értelmezhető előírásaival „kiegyensúlyozott tájékoztatásra” és „a nemzeti identitás erősítésére” kötelezi.

Az EU-Bizottság ugyan példátlanul élesen tiltakozott a törvény miatt, azzal, hogy a törvény sérti az Európai Unió alapvető értékeit, ám az Orbán-kormány mindössze kozmetikai jellegű módosításokat hajtatott végre. Például a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége már nem vonatkozik a magánkézben lévő nyomtatott és internetes média újságíróira, javítottak az újságírók forrásainak a védelmén, és enyhítettek a magánszféra megsértése esetén kiszabható szankciókon.

A törvénnyel párhozamosan 2010-ben létrehoztak egy hatalmas médiafelügyeleti hatóságot, amelyben mindenekelőtt Orbánhoz hű funkcionáriusok foglalnak helyet. Ezzel egyidejűleg távoznia kellett az akkor a rádiónál, tévénél és az MTI hírügynökségnél foglalkoztatott 3400 alkalmazott harmadának – a leépítés az újságírók közül mindenekelőtt a független koponyákat érintette. Most éppen a közszolgálati média újabb átépítése készül: a rádió- és tévéadókat, valamint az MTI-t egy új, feszes személyzeti struktúrájú társaságban fogják össze, az eddig médiaholding mintegy 200 további munkatársát elbocsátják, a közszolgálati tévéadók teljesen új profilt kapnak.

A közszolgálati média újabb totális átépítésének hátterében az Orbán és néhány, befolyásos médiatröszttel rendelkező oligarcha közötti harc áll. Az oligarchák között van Simicska Lajos, Orbán egykori iskolai és kebelbarátja, ma Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozója. Simicska birodalmához tartozik a Magyar Nemzet, a magyarországi nemzeti-konzervatív sajtó zászlóshajója, továbbá a Hír TV és a Lánchíd rádió. Néhány hónapja ezek, valamint más, eddig kormányhű magánorgánumok a kormánnyal szemben egyre inkább kritikus hangot ütnek meg, egyebek között azért, mert az Orbán-kormány egy sor olyan törvényt hozott, amely sérti a Simicskához hasonló oligarchák érdekeit. Orbán állítólag erre reagálva döntött úgy, hogy a kormány iránt eddig lojális magánmédia elől elzárja a reklámmegrendelések útján folyósított állami támogatást, ezzel szemben a közszolgálati médiát még az eddiginél is inkább a kormány szócsövévé teszi.

A magánkézben lévő ellenzéki sajtót Magyarországon már régebben ilyen és hasonló módokon kezelik. Állami reklámmegrendelés gyakorlatilag már alig kapnak, és azok a magáncégek, amelyek állami megrendelésektől függnek, kerülik, hogy ezekben az orgánumokban közöljenek reklámokat. Az egyébként sem nagy magyar piacon ezért a magánkézben lévő ellenzéki sajtóorgánumok egyre nagyobb nyomás alatt vannak. A budapesti Klubrádió például, amely bíróság előtt vívott többéves és végül sikeres harcot a frekvenciaengedélyének törvénysértő megvonása ellen, már hosszú ideje alig vagy egyáltalán nem fizet a munkatársainak.

Mintha ez nem lenne elég, az Orbán-kormány 2014 júniusában különadót vetett ki a médiavállalatok reklámbevételeire. Azóta a bevételek – nem a nyereség! – 40 százalékig terjedő részét kell leadni az államnak. A törvény mindenekelőtt „Lex RTL”. A különadó a legnagyobb mértékben a luxemburgi RTL csoport magyar RTL Klub tévéadóját sújtja, amely az ország legnézettebb magán tévécsatornája. Médiaelemzők szerint a kormány célja az, hogy a lehető legnagyobb mértékben rontsa a magánmédia számára az üzleti keretfeltételeket, és hogy ezzel arra késztesse a független média nemzetközi tulajdonosait, mint a Ringier, a Funke vagy a Bertelsmann, hogy kivonuljanak Magyarországról. A Funke esetében a magyar kormány már sikert aratott: tavaly októberben a Funke eladta a Der Spiegelhez hasonlítható HVG magazinban tartott többségi tulajdonrészét. A ProSiebenSat1 csoport már 2013 végén kivonult, és a TV2 tévéadóban tartott többségi részét eladta kormánybarát menedzsereknek. Köszönetként a ráfizetéses TV2-t felmentették a reklámadó fizetése alól.

Nem csoda, hogy Magyarország ilyen viszonyok mellett az utóbbi években erősen lecsúszott az olyan szervezetek sajtószabadság-ranglistáin, mint a Riporterek Határok Nélkül vagy a Freedom House. Tavaly Magyarország volt az egyetlen közép-európai ország a csak részben szabad sajtóval rendelkező országok kategóriájában. Az Európai Unióban a média helyzete csak Horvátországban, Görögországban és Bulgáriában rosszabb még Magyarországnál is.

Az Origo-botrány alighanem azzal jár majd, hogy a sajtószabadság őrei a jövőben még rosszabb minősítést adnak Magyarországnak – Sáling tavalyi leváltása Európa-szerte tiltakozásokat váltott ki az újságírók szervezeteiből. A kormánnyal szemben kritikus vagy egyenesen tényfeltáró cikkek azóta már nem jelennek meg az origo.hu-n. Lehetséges, hogy éppen ebben merült ki az Origo stratégiaváltása – egyéb változások mindenesetre nemigen észlelhetők az origo.hu oldalán.

Pethő András számára azonban még nemért véget a Lázár János hatalmas külföldi szállodaköltségeiről szóló történet. A magyar miniszterelnök hivatala megfellebbezte azt a bírósági döntést, amelynek értelmében Lázárnak közölnie kell, hogy kivel találkozott és konkrétan milyen tárgyalásokat folytatott. A következő tárgyalás előreláthatólag februárban lesz. Akkor eldőlhet, hogy nyilvánosságra kell-e hozni a Lázár külföldi útjainak a részleteit, amelyeknek állítólag nemzetbiztonsági okból titokban kell maradniuk.


Keno Verseck tagja az n-ost újságíró hálózatnak, amely támogatja a direkt36 közösségi finanszírozását célzó akcióját. Az n-ost ostpol.de című online magazinjában Pethő András ír az újságírók magyarországi helyzetéről.

 

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal