Példa az országnak: A Tettye Forrásház



Rövid hírecske jelent meg jelent meg december 16-án arról, hogy január elsejétől nyolc százalékkal nő a vízdíj Pécsett. Eddig a vízért köbméterenként 676 forintot kellett fizetni. Mostantól fogva pedig 730 forint lesz az ára. Meg kell adni, hogy a hír mellbevágott. Nem azért, mert az áremelés engem személyesen érint, hanem mivel nagyon jól emlékszem, mi és miért történt 2009. október 5-én.

Az új fideszes pécsi polgármester, Páva Zsolt utasítására biztonsági őrök reggel fél négykor lefoglalták a Pécsi Vízmű Zrt. épületét. A cég vezérigazgatóját és vezetőit, akik később érkeztek, nem engedték be az épületbe. Mindehhez még hozzátartozik, hogy a Pécsi Vízmű Pécs városának (52%) és a francia Suez Environnementnek (48%) a tulajdonában volt. A város állítólag már hónapokkal korábban meg akarta vásárolni a francia cég részesedését, de Sueznek nem volt túlságosan sietős a dolog. Így aztán Páva türelmetlen lett, különösen azért, mert már október elején a város létrehozott egy másik vízszolgáltatót, Tettye Forrásház Zrt. néven. És ki lett az új vízmű vezérigazgatója? Winkler Tamás, a Fidesz egyik alapító tagja, az első Orbán-kormány idején a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezetője.

Mindezt állítólag Páva és a fideszes városatyák azért csinálták, mert szerintük a Suez túl drágán szolgáltatott ivóvizet a város lakóinak. Arról természetesen nem beszéltek, hogy a víz árát a város vezetése határozta meg. A város szerint a francia cég nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. De most, hogy kidobták a franciákat minden rendben lesz. Az új Tettye Forrásház jogi képviselője szerint „a város … történelmet írt a vízközművek birtokbavételével, az ezzel kapcsolatos jogi lépéseket pedig több egyetemen oktatják.” Azt nem tudom, hogy mit oktatnak és mit nem magyar egyetemeken, de az biztos, hogy nemzetközi ügy lett a dologból. Legutoljára Orbán Viktor párizsi látogatásán, Nicolas Sarkozyvel való beszélgetése alkalmával esett egy-két keresetlen szó arról, hogy mi történt a francia céggel Pécsett.*

Nem sokkal az új kormány beiktatása után Winkler Tamás felfelé bukott. Kinevezték a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatójának. És miért Winklert választották az új posztra? Azért, mert vezetése alatt a Tettye Forrásház csodálatos eredményeket ért el. A polgármesteri kabinetiroda közleménye szerint „Pécs példa Magyarország számára, mert az elmúlt időszak bizonyította, hogy a lakossági igényeket, a fogyasztóbarát magatartást és a gazdaságos, hatékony cégműködést össze lehet hangolni”. Tettye állítólag három hónap alatt 60 millió forintos nyereséget termelt a város számár, annak ellenére, hogy a vízdíjak csökkentek. Mint egy helyi blogból kiderül, ez a csökkentés igen szerény volt. Mint ahogy a „Talicskázzuk a vizet” szerzője írta: „A székházfoglalás után csökkent valamit a fizetendő összeg. Egy játék- vagy lego-talicskányit. Mindenesetre nem annyit, mint amennyit a Suez talicskázhatott. Úgy uszkve 7 forintos talicskára tellett.”[5]

Winkler Tamás szerint a Tettye Forrásház ragyogóan működik „A vállalat... három hónap alatt 1,2 milliárd forint árbevétel mellett 63,6 millió forint adózott eredményt ért el, az idén 4,6 milliárd forint bevétellel és 195 millió forint nyereséggel számol.” Így aztán igazán meglepett a hír, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott a Tettye Forrásház Zrt-nél, mivel hónapok óta senki nem szállítja el a pellérdi szennyvíztisztító telepről a víziszapot, amely már a környezetet is veszélyezteti. Az iszap komposztálását a Délkomp Kft. végezte, de mivel a Tettye Forrásház Zrt. majdnem 30 millió forinttal tartozik a cégnek, kénytelenek voltak leállítani a szolgáltatást. 1,2 milliárd bevétel, és nem tudnak kifizetni 30 millió forintot a Délkompnak? Szép kis vircsaft folyhat ennél a vállalatnál: valóban példa az egész országnak.

(Balogh S. Éva)



* „…az Elysée tájékoztatása szerint Sarkozy a megbeszélésen egyebek mellett felvetette, hogy Magyarországon jelentős befektetéssel jelenlévő francia nagy nagyvállalatok aggódnak az üzleti hangulat alakulása miatt, ’nevezetesen az egyes önkormányzatokkal kialakult kapcsolatokat illetően’. A francia elnök fontosnak tartja, hogy a francia és az európai cégeket meghallgassák, és hogy azok ne érezzék magukat diszkriminálva. A két ország vezetője megegyezett, hogy az érintett szakemberek konstruktív hangulatban folytatják az egyeztetéseket - fogalmazott az elnöki hivatal.”



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!