Csak a büntetés
- Részletek
- Fleck Zoltán
- 2010. december 20. hétfő, 06:03
Már a Fidesz-kormány első napjaiban lehetett látni, hogy a domináns, sőt tulajdonképpen az egyetlen stratégia a büntetőjogi szigorítás, az elrettentés. A teljesen eszement három csapásról már akkor tudtuk, hogy csak a jéghegy csúcsa: még nem volt arra példa a világban, hogy a zéró tolerancia és a mértéktelen szigorítás, a büntetési tételek emelése, új tényállások kitalálása magától megállt volna. Ha egyszer ráéreznek az ízére, nem tudnak majd leállni róla, olyan mint a kábítószer: gyorsan kialakul a függőség. Különösen olyan társadalmi közegben, amely a rendet nem is annyira szereti, mint a rendcsinálást.
Van néhány olyan társadalmi probléma, vagy problémás társadalmi jelenség, amelyet csak differenciált eszközrendszerrel lehet kezelni. Civilizált államok kiterjedt megelőzési, kárenyhítési, kompenzációs és szocializációs mechanizmusokat tartanak fenn a kezelésre. A represszió, a büntetőjog gyakran jelentős károkat tud okozni, különösen a fiatalkorúak esetében, akikről ezek a civilizált államok nem szívesen mondanak le. Ezért a kisebb jelentőségű normasértések esetében alternatívákat intézményesítenek, amelyek megspórolják a fiatalok bűnözővé formálásának nagy valószínűségű eredményét.
A szigorítás, büntetés, elrettentés, fenyegetés, stigmatizálás újabb eleme lépett hatályba: 2011. január 1-jétől egy évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntetni azt a falfirkálót, közkeletű nevén graffitist, aki alkotásával a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okoz – vagyis az értékhatártól függetlenül a Btk-ba ütközik a falra írás. Hogy egészen pontosak legyünk, mostantól a graffitinek jogi fogalma is létezik: „E § alkalmazásában falfirka: festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus, vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges.” Ezen túl a „hüje Pisti” örülhet, rosszakaróját simán dutyiba küldhetik. A Btk. rongálás tényállásának ilyen tartalmú kiegészítését a törvényhozó a következőképpen indokolja: „A falfirkák rohamos elterjedése, a graffiti-jelenség nyomasztó eszkalációja miatt szükséges a büntetőjogi szabályozás megváltoztatása, a falfirka elhelyezésének önálló megjelenítése a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978 . évi IV . törvényben a rongálás minősített esetként történő szabályozásával.” A jelenség nyomasztó eszkalációja állítólag azért következett be, mert eddig nem volt elegendő a vádemelés, a fenyegetés nem működött hatékonyan. Más eszközök kipróbálásáról, ezek hatékonyságának méréséről, az állam vagy a közösség alternatív eszközrendszeréről nem ejt szót az előterjesztő. A kriminalizálás indoklásában van egy végtelenül cinikus érvelés is: „A szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó falfirkálás bűncselekménnyé minősítése azzal az előnyös következménnyel is jár, hogy lehetőség nyílik a büntetőjog által nyújtott széleskörű eszköztár alkalmazására, amelyek elsősorban a munkavégzésre, a jóvátételre, illetve az eredeti állapot helyreállítására helyezik a hangsúlyt .” Ez a felfogás a jóvátételt, a kompenzációt, sőt valószínűleg a nevelést is a büntetőjogon, de legalábbis a büntetésen keresztül látja megvalósíthatónak.
Banksygraffiti: graffiti remover – Leake St Cans Festival 2008 – flickr/mermaid
Még mindig nem vált érthetővé és valószínűleg még nagyon sokáig nem is fog, hogy a büntetőjog végső eszköz, jogászok közkeletű kifejezésével ultima ratio. Elsősorban azért, mert használatának jogállami kereteken belül is számos hátrányos következménye van a közösségre nézve. Nincs olyan olvasónk, aki ne tudná, hogy a graffitizés egy fiatal szubkultúra jellemző tevékenysége, tehát minden tényleges büntetés a fiatalkorúak, esetleg fiatal felnőttek kriminalizálásával jár, tipikusan korábban nem büntetett fiatalok megbélyegzésével. Természetesen tudatában vagyok az okozott kárnak, látom a rendetlenséget, de világos az is, hogy számos alternatívája létezik a kezelésnek, amelyet még nem vagy nem kellő hatékonysággal próbáltak ki. Az egyszerű, együgyű megoldás azonban mindig kéznél van. Soha nem fogják összevetni az okozott kárt a falak tisztításának számláival, mert soha nem fog felmerülni a mostani döntéshozókban, hogy milyen károkat okoz a felelőtlenül használt büntetőjog. És nemcsak az elrondított házfalakat látni, hanem azt a mérhetetlen mennyiségű rendetlenséget, amely körülvesz minket, és amelyben a büntetőjog nem fog rendet vágni, csak növeli a káoszt.
A törvény módosításának előterjesztője eredetileg tanult jogász és szociológus, régóta az I. kerület polgármestere is. Talán ennek az előéletnek köszönhető, hogy a törvénymódosítás indoklása tisztázza is, hogy a büntetőjog nem lesz elegendő, kell a társadalmi összefogás és a tudatos kampány is. De azért nyilván mindkettő a büntetőjogi elrettentésre épüljön: ahogy a rendszerváltás előtt használatban volt egyetemi tankönyv fogalmazott: „A börtön a szabad élet iskolája.”
