Welt am Sonntag: Paul Lendvai a Merkel-látogatásról

 

 

A Welt am Sonntag, a Die Welt című jobboldali konzervatív német lap vasárnapi kiadása Színtiszta nacionalista címmel közölte Paul Lendvai cikkét. Magyarország a jobboldali populista Orbán Viktor kormányzásával aggasztó Európa- és Amerika-ellenes fordulatot vesz – így szól Paul Lendvai keserű mérlege.
 

Mindaz, ami Angela Merkel hétfői rövid budapesti látogatása előtt lezajlott – a hatalom birtokosainak túlzott várakozásai és a rezsim ellenfeleinek irreális reményei – feltárja azt a jellemvonást, amelyet a magyarok „délibábnak”, vagyis illúziónak neveznek.

Történelmi válsághelyzetekben ez a hajlam a vágyálmokra, a nappali álmodozás adottsága határozta meg az elit és a nép magatartását. William M. Johnston amerikai történész az Osztrák Kultúr- és Szellemtörténet (Österreichische Kultur- und Geistesgeschichte) című művében a délibáb-jelenségről megállapította: „A készség, hogy a világot rózsaszínű szemüvegen át szemléljék, arra csábította a magyarokat, hogy eltúlozzák saját nagyságukat… Az álmodozásra való képességük a magyarokat kiemelkedő ügyvédekké tette, akik mindig készek Magyarországot mint a nemzetek közötti kivételt védelmezni.” Így Lázár János, a kormányzó párt második embere is összekötötte egy interjúban a hízelgést (Angela Merkel a világ legfontosabb vezetője, az európai béke megőrzése Németországtól függ), a mitikusan feltöltött küldetéstudattal: Magyarország gazdaságilag és hatalompolitikailag Közép-Európa legerősebb országává akar válni. Közben azonban az EU legtöbb új tagállama szinte minden területen megelőzte Magyarországot. A Világgazdasági Fórum versenyképességi ranglistáján az ország a 2001-es 28. helyről 2014-re a 60. helyre esett vissza. Nő a szegénység, és a 18-40 éves korosztály harmada akar külföldre menni. Már közel 400 ezer fiatal magyar dolgozik Nagy-Britanniában, Németországban és Ausztriában.

Az elégedetlenség a lehangoló viszonyok miatt (másfél millió ember él mélyszegénységben) és a felháborodás a vezető körökben burjánzó korrupció miatt tömegtüntetéseket váltott ki. A felmérésekben a kormányzó Fidesz egyetlen hónap alatt közel egymillió szavazót vesztett, és Orbánnak tudomásul kellett vennie, hogy népszerűsége 48 százalékról hirtelen 32 százalékra esett. A fiatal ellenzékiek a kancellár asszonytól kritikus szavakat várnak, egyebek között a civil szervezetek vegzálásáról és arról, hogy a kormány és a Fidesz-barát oligarchák ellenőrzése alatt álló média túlsúlya miatt korlátozott a véleménynyilvánítási és a sajtószabadság. A Merkel-csodáról szóló spekulációk a Népszava című szocialista napilapban éppen annyira nevetségesek, mint amennyire csalóka ez a szalagcím: „Orbán sorsa Merkel kezében!”. A megosztott és korrupciós ügyek miatt hitelét vesztett ellenzék 2010 óta minden választást elvesztett, és a belátható jövőben nem jelent veszélyt a nacionalista, jobboldali populista kormány élén álló virtuóz miniszterelnökre nézve.

Nem kétséges, hogy a kormányfő a Magyarországon is nagyra becsült kancellár asszony látogatását úgy tekinti, mint személyes diadalát, és mint Magyarország nemzetközi elszigeteltségének a végét. A tény, hogy – aligha véletlenül – két héttel később Putyin orosz elnök is Budapestre érkezik, feltehetően újabb felhajtó erőt ad Orbán amúgy is túlzott önértékelésének. Öt év után megnyerte a „nemzeti szabadságharcot” az EU intézményei és a Nemzetközi Valutaalap ellen.

Úgy tűnik, hogy a tönkrement arculat javítása érdekében és a hazai média értelmezési jogának védelmében folyó költséges világméretű kampányban a kormány már a Merkel-látogatás előtt fontos pontozásos győzelmet ért el: az RTL Klub magántévéadó, amelyre Orbán hatalmas büntetőadót vetett ki kritikus belpolitikai tájékoztatása miatt, a jelek szerint a jövőben normális mértékben fizet. Ennek fejében jól tájékozott magyar források szerint állítólag az adó „ártalmatlanná” teszi a politikai tájékoztatását, és a Bertelsmann-leányvállalat már többször megfenyegetett igazgatóját áthelyezik.

A szövetségi kancellár asszonynak fel kell mérnie a magyar külpolitika aggasztó fordulatait. A hatalmi ágak megosztásának és a jogállamnak a kiüresítése miatt gyakorolt uniós bírálatra adott válasz már megmutatta, hogy Orbán nem konzervatív, hanem színtiszta nacionalista és jobboldali populista: Magyarország nem gyarmat, és a török, a Habsburg- és az orosz megszállás után nem hagyja magát elnyomni Brüsszeltől – mondta. Elfogadja ugyan az EU-tól a pénzt – a GDP kereken 15-18 százalékát), de az EU zászlaját száműzte az Országházból.

A miniszterelnök 2014. július 26-án mondott alapvető beszédében bejelentette: „Magyarországon illiberális, nem pedig liberális államot építünk”, és az új korszak sztárjai Oroszország, Kína, India, Szingapúr és Törökország. Nem sokkal később áradozva dicsérte Budapesten Ilham Aliyevet, Azerbajdzsán, a világ egyik legkorruptabb állama uralkodóját, és országát „mintaállamnak” nevezte. Boldogok azok az országok, ahol egyértelmű politikai vezetés van – tette hozzá sokatmondóan.

Természetesen intenzív barátságot ápol Oroszországgal, és a kormányhoz közelálló lapok agyondicsérik Putyin ukrajnai válságban tanúsított magatartását. Ugyanakkor Orbán és legbelső munkatársai, nem utolsó sorban válaszként a kisebbségi és emberjogi politikát, valamint a kitartó korrupciót ért amerikai bírálatra, féktelen médiakampányt indítottak az Egyesült Államok ellen.

Jeszenszky Géza volt (polgári) külügyminiszter nyilvánosan elítélte az Amerika-ellenes hangulatkeltést: „Jobboldali lapjaink kirohanásai aggasztóak. A hidegháború korának szovjet propagandájára emlékeztetnek.”

Miközben Angela Merkel újra és újra csodálatra méltó egyértelműséggel állást foglal az idegenellenesség és az antiszemitizmus ellen, a muzulmánok kirekesztése ellen, a magyar miniszterelnök a párizsi szolidaritási menet után kendőzetlen cinizmussal azt mondta: „Nem akarunk más kultúrájú kisebbséget. Magyarországot meg akarjuk őrizni Magyarországnak.”

A kancellár asszonynak sajnos valószínűleg nem lesz elég ideje arra, hogy megtekintse a tavaly nyáron Orbán kifejezett kívánságára, tekintélyes történészek és a zsidó szervezetek tiltakozása ellenére felállított, monstrumszerű megszállási emlékművet. Ez a „szégyen emlékműve”, ahogyan Heller Ágnes filozófus és soá-túlélő nevezte, a Gábriel arkangyal képében ábrázolt Magyarországot a támadó birodalmi sas ártatlan áldozataként mutatja be, és az a célja, hogy a magyar zsidóság kétharmadának megsemmisítéséért a felelősséget kizárólag a németekre hárítsa. A gaztettekért részben felelős Horthy-rezsim 2010 óta nagy anyagi ráfordítással zajló tisztára mosását „a történelemhamisítás szégyentelen kurzusának” minősítette Randoplh L. Braham, a holokauszt-kutatás doyenje.

E sorok írója a kor tanúja és sújtottja, aki jelen volt és mélyen meg volt hatva, amikor Angela Merkelt 2010. szeptember 21-én New Yorkban az új Németország jelképeként azzal a Leo Baeck-éremmel tüntették ki, amelyet elsőként Axel Springer kiadó nyert el 1979-ben.

Magyarországnak is meg kellene értenie, hogy a történelem terhével nem lehet sem zsonglőrködni, sem a holokausztot nem szabad hamis számításokkal ártalmatlan színben feltüntetni. A szövetségi kancellár asszony a megosztott, gyenge zsidó közösséggel tartott találkozón alighanem meg kell éreznie, hogy milyen hosszú út áll még Magyarország előtt, amíg beéri a német példát.

_____________________________________________________________________

A magyar származású osztrák Paul Lendvai Közép-Európa egyik legismertebb publicistája és vezető szakértője. Lendvai az Europäische Rundschau kiadója és évtizedek óta az ORF Europastudio című műsorának vezetője.

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal