FAZ: Orbán mintha azt szeretné, hogy Magyarország olyan legyen, mint Putyin országa

 

 

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lapban jelent meg Reinhard Veser kommentárja: Magyarország elsodródik. Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindig is a magyar népfelkelés hagyományában helyezte el magát. Úgy tűnik azonban, hogy Putyin nem demokratikus modellje felé közeledik.

Amikor a szovjet hadsereg 1956-ban véresen leverte a magyarok szocialista diktatúra elleni felkelését, a népfelkelés vezetői kétségbeesetten a Nyugathoz fordultak segítségért. A Nyugat azonban csupán szavakkal támogatta Magyarországot, nem akart belemenni a Szovjetunióval való katonai konfrontációba. Ennek jó oka volt, de a magyaroknak mégis úgy tűnt – ami érthető –, mintha a szabad világ gyalázatosan cserbenhagyta volt őket.

A felkelés sok harcosa hosszú időre börtönbe került, vezetőit kivégezték és névtelen sírokban kaparták el. Ünnepélyes újratemetésük díszsírhelyekre 1989-ben mérföldkő volt Magyarország szabadság felé vezető útján. Orbán Viktor politikai karrierje ezzel a tüntetéssel kezdődött: annak idején összekötötte a múltat és a jövőt azzal, hogy a felkelés óta Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonását követelte.

Huszonöt évvel később Oroszország erőszakkal próbálja Magyarország keleti szomszédját visszatartani attól, hogy maga döntsön a saját útjáról. A Nyugat meglepően egységesen reagál, ha nem is olyan határozottan, ahogyan az ukránok szeretnék. Ennek megvannak a maga objektív okai, de összefügg azzal is, hogy egynémely uniós kormányfő nem igazán akarja ezt. Ezek egyike Orbán Viktor, aki mintha elfelejtette volna a saját történetét, és aki két hét múlva Vlagyimir Putyin orosz elnököt akarja fogadni Budapesten, mintha mi sem történt volna. Csak lábjegyzetként: Putyin egyik nagy példaképe Jurij Andropov, aki 1956-ban a magyar felkelés leverését vezette.  

Merkel szövetségi kancellár budapesti látogatásán emlékeztetett arra, hogy milyen „nagy érték” az EU egysége Oroszországgal szemben. Annak, hogy ezt meg kellett tennie, köze van ahhoz is, ahogyan Orbán Magyarországot kormányozza: ugyan kétségtelenül demokratikus választásból került ki győztesen, de Magyarország a vezetése alatt kezd elsodródni a demokratikus útról. Magyarország korántsem olyan, mint Oroszország. De hallva azt, amit Orbán mond a kritikus sajtóról, a civil szervezetekről és az „illiberális demokráciáról”, az ember kénytelen arra gyanakodni, hogy szeretné, ha olyan lenne.

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal