NZZ: Súlyos látlelet Magyarországról, ahol „néhány külföldi konszernt örömmel látnak, másokat zaklatnak”

 

 

A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap Befektetési klíma Magyarországon – Orbán gyűlölet-szerelme a külföldi konszernek iránt címmel közölte Matthias Benz cikkét. Magyarországon néhány külföldi konszernt örömmel látnak, másokat zaklatnak. Sok függ a kormány jóindulatától. Ezek nem jó előjelek az ország gazdasági növekedési esélyeire nézve. (A szerk. megj.: „…minden Orbán körül forog: a vállalkozók világa csügg az ajkain, hogy kitalálja a szándékait, és megpróbálja elérni a fülét, hogy javítson a saját helyzetén”, írja a cikkben a jó szemű újságíró.)
 

Hogyan mennek a dolgok Magyarországon? Vértes András feláll, és azt mondja: „Várjon, mutatok egy grafikát”. A GKI, a legjelentősebb magyar magán gazdaságkutató intézet vezetője előkeres egy jelentést. Egy ábrát mutat, amelyen az látható, hogyan fejlődtek az egyes kelet-európai országok 2000 óta. Néhány államban, mint Lengyelországban a GDP azóta 70-80 százalékkal nőtt. Magyarország azonban messze lemaradva a sereghajtó. „Az utóbbi tíz év elveszett dekád volt” – mondja Vértes. Erről nem kizárólag Orbán Viktor tehet, aki 2010 óta kétharmados többséggel kormányoz. De ő csalódást okozott az „unortodox” gazdaságpolitikájával – teszi hozzá.


Elégedett autókonszernek

Az ember alig hiszi el ezt a diagnózist, ha az ország virágzó iparát nézi. Különösen a német autógyártók és a beszállítóik érzik magukat láthatólag remekül. Az Audi a nyugat-magyarországi Győrben a világ legnagyobb motorgyárát üzemelteti. Onnan látják el aggregátorokkal az Audi-csoport és a Volkswagen anyakonszern jelentős részeit, és komplett autómodelleket is gyártanak, mint az A3-as és a TT modellt. Az Audi az utóbbi években újra mintegy egymilliárd eurót fektetett a gyárba. A Mercedes Benz 2012-ben Kecskeméten nyitott meg fontos gyártó egységet a konszern új kompaktautó-családja számára. A minap bejelentették, hogy növelik a darabszámot.

Svájci iparvállalatok is nagy mértékben jelen vannak, mint például a Stadler vagy a Nestlé. A svájci-magyar kereskedelmi kamarában sok jót hallani Magyarországról. Béres István elnök több előnyt is kiemel: a költségszint alacsony, a gyártók jó munkaerőt találnak, a magyarországi gyártással a konszernek hozzáférnek a teljes EU-piachoz, ugyanazokat a támogatásokat kaphatják meg, mint az európai cégek, a hatályos társasági adókulcsok 10, illetve 19 százalékkal kisebbek. „Sok tagvállalatunk sikeresen működik, főleg azok, amelyek itt gyártanak és aztán exportálnak” – mondja.


Hírhedt különadók

Ám nem mindenhol elégedettek a magyarországi helyszínnel. „Létezik az a csoport is, amelynek a tagjai a legszívesebben csomagolnának” – mondja egy vezető menedzser. Azon ágazatok egyikében dolgozik, amelyeknek az utóbbi időben Magyarországon nem volt könnyű dolga: ilyenek a bankok, az energiaipar, a távközlés, a média és a kiskereskedelem. Sokat mond az országban uralkodó légkörről, hogy a menedzser nem szeretné a nevét az újságban olvasni. A politika megtorló intézkedéseitől tart, ha túlságosan nyílt bírálatot hangoztat. Hamar elfogadhatnak egy törvényt, amely a saját ágazatára nézve milliós tehertételt jelentene – mondja.

Tény, hogy egyes ágazatoknak az utóbbi években minden konzekvenciájával együtt éreznie kellett az Orbán-kormány unortodox gazdaságpolitikáját, amelynek fontos elemei a különadók és az olyan szabályozások, amelyek csak egyes ágazatokat érintenek. Emellett feltűnő, hogy az intézkedések gyakorlatilag mindenekelőtt a szolgáltatási szektorban dolgozó külföldi konszerneket sújtják. A bírálók nacionalista meghatározottságú politikáról beszélnek. Azt mondják, Budapest a külföldi konszernek költségére akarja szanálni az államháztartást, és előnyhöz akarja juttatni a hazai cégeket.

Az „unortodoxia” mintái az utóbbi években újra és újra visszatértek. A pénzügyi válság után kezdődött, a bankokkal. Noha a külföldi vállalatok által uralt szektor egészen jól jött ki a válságból, hamarosan húzós különadókat vetettek ki rájuk: olyan bankadót, amelyet 2009 végétől a mérlegfőösszeg alapján számítanak ki, vagyis nem a hozam, hanem a vagyon alapján. Aztán következett a pénzügyi tranzakciók megadóztatása. A bankokat véreztették ki a válság után a svájci frank alapon kiadott jelzáloghitelek miatt is. A hitelek politikailag elrendelt kötelező átváltása miatt – kedvezőtlen feltételek mellett – a bankok több mint 3,5 milliárd eurót vesztettek.


A magyarok kétes védelme

Később az energiaügyi vállalatokat vették célba. A kormány elrendelte az áram- és gázárak csökkentését, hogy tehermentesítse a magyar háztartásokat. Azóta minden havi számlán kimutatják, mennyi megtakarítást köszönhet az ember a politikának. A szektor számára a különadó is esedékessé vált, akárcsak a távközlési ágazatnak, ahol nemrég az internetes forgalom megadóztatását csak népi tiltakozással lehetett megakadályozni. A médiacégeknek jött a reklámforgalom 50 százalékig terjedő reklámadó. Az – eddigi – legutóbbi példaként a kereskedelmet vették elő. Decemberben nemcsak markánsan emelték a szektorra kivetett különadót, ami különösen a külföldi láncokat érinti, mint az Auchant, a Tescót vagy a Spart, de a nagyok különösen megszenvedik az olyan különféle új szabályozásokat, mint a vasárnapi árusítás tilalma.

Ennek a politikának a hatásai kétélűek. Az egyik oldalon fontos hozzájárulást jelentett ahhoz, hogy Budapest a költségvetési hiányt tartósan a GDP 3 százaléka alatt tudta tartani. Ezzel Magyarország európai összehasonlításban jól áll, és visszaszerezte az autonómiáját, mivel már nem áll az EU kötelezettségszegési eljárása alatt. A különadók jelenleg több mint 800 milliárd forintot (kereken 2,5 milliárd eurót, vagy a GDP 2,5 százalékát) hozzák be. Ez több mint kétszer annyi, mint amennyit az állam a szokásos társasági adókból beszed (több mint 340 milliárd forint).

Másfelől az unortodox politikának rendkívül problematikus vonatkozásai is vannak. Például Orbán és kormányzó pártja azt hiszi, hogy ezzel meg lehet védeni a magyarokat a terhelésektől. Ez azonban gazdaságilag tarthatatlan. A különadók egy részét természetesen áthárítják a fogyasztókra. A fennmaradó részt a vállalatoknak kell fedezni, ami csökkenti a hozamukat. Ez csökkenti a magyarországi gazdálkodás és befektetés vonzerejét. Az országnak és a polgárainak ez nem segít. Így például a szolgáltató szektor modernizálása fontos lenne a gazdasági fejlődés számára. Ezt azonban akadályozza az eltorzított adó- és helyszínpolitika. Legutóbbi példaként a Tesco és a Spar bejelentette, hogy átgondolja beruházási terveit és csökkenti a munkahelyek számát.


Élet bizonytalanságban

Minden probléma ellenére: a különadók és -szabályozások alighanem nem a legnagyobb gondot jelentik Magyarországon. A szolgáltató szektor neve mellőzését kérve nyilatkozó vezető menedzsere egészen másra hívja fel a figyelmet. „A nehéz keretfeltételeket valahogyan tudjuk kezelni, mert ezeket figyelembe lehet venni az üzleti tervezésben. De az életünket leginkább a nagy bizonytalanság és a politika szeszélyessége nehezíti meg.” Ezzel azt hozta szóba, ami sok magyarországi beszélgető partnert foglalkoztat. Még a svájci-magyar kereskedelmi kamaránál is problémának látják a nagy jogbizonytalanságot.

Valójában a magyar cégvilág állandó bizonytalanságban él azt illetően, hogy a politika mit varázsolhat elő legközelebb a cilinderből. A kormány nem ritkán teljesen meglepően új törvényeket kezdeményez, és ezeket a legrövidebb időn belül elfogadtatja a parlamentben. Legutóbb ezt például a külföldi kiskereskedőknek kellett tapasztalni. Nincs konzultáció, vita vagy a következményként várható hatások felbecsülése. Szakmai hibák miatt a törvényeket gyakran utólag kell javítani, ami átláthatatlanná teszi a jogi helyzetet.


Rejtélyek a bankágazatban

A politika szeszélyessége alighanem Orbán mindenhatóságával függ össze. Magyarországon azt feltételezik, hogy kizárólag a kormányfő és egy körülötte lévő kis kör akaratától függ, milyen törvények kerülnek napirendre. Ennek megfelelően minden Orbán körül forog: a vállalkozók világa csügg az ajkain, hogy kitalálja a szándékait, és megpróbálja elérni a fülét, hogy javítson a saját helyzetén. Jelenleg például a bankszektorban azt találgatják, vajon hogyan lesz tovább. Remélik, a legrosszabbakon túlvannak, és hogy esetleg csökkenthetik a különadókat. Orbán már tett is ígéreteket, hogy 2016-tól csökkenteni fogja a terheléseket. Ezzel egyidejűleg azonban a kormány most bankok átvételével erősebben beavatkozik a szektorba; az ágazat legalább 60 százalékát akarja magyar kézbe adni. Ezzel továbbra is bizonytalan, hogy lazul-e a politikai szorítás az ágazaton – és hogy a jövőben milyen szerepet adnak a külföldi bankoknak.


Értelmezési kísérletek

Mitől van az, hogy Orbán szereti az olyan ipari konszerneket, mint a német autógyártók, de a külföldi szolgáltatók szálkák a szemében? Mint annyi minden Magyarországon, ez is teret enged az értelmezéseknek. Egyesek ezt úgy interpretálják, hogy Orbán az iparban reális, tisztességes ágazatot lát, amely „jó” munkát végez. A szolgáltató szektorban nyilvánvalóan nem ezt látja. A kormány például ismételten bírálta a szektor állítólag „túlzott profitjait”. A mottó a jelek szerint így szól: azzal a kis bankolással meg vajárusítással ne legyen szabad annyi pénzt keresni; és ehhez külföldi cégekre nincs szükség, ezt a magyar vállalatok is tudják.

De lehetséges, hogy Orbán világlátása egészen racionálisan is magyarázható. A kormány célkeresztjében lévő szolgáltató vállalatok – mint a kiskereskedelem, az energia, vagy a távközlés – jellemző módon helyhez kötöttek. Ezért kevéssé mobilak. Alighanem sok mindennek kellene történnie addig, amíg teljesen visszavonulnának Magyarországról. Az ipar ezzel szemben ma globális szinten versenyez. Egy autóipari konszern alighanem gyorsan áthelyezné a gyártását Magyarországról máshová, ha drasztikusan romlanának a keretfeltételek. Orbán ezt bizonyára érti – és azt is tudja, hogy magyar cégek nem fognak tudni egyhamar Audikat és Mercedeseket gyártani.


A tőke elhagyja az országot

A bizonytalan befektetési klíma következményei mindenesetre egyértelműek. Az elmúlt két évben nem csupán a korábbinál kevesebb közvetlen befektetés érkezett az országba. A tőkeáramlás megfordult. A GKI intézet adatai szerint 2013-ban a nettó tőkekivonás a közvetlen befektetéseknél (a bankok feltőkésítését nem számítva) egymilliárd eurót tett ki, 2014 első három negyedévében 1,5 milliárd euróra rúgott. A GKI vezetője, Vértes számára ezt csak egyetlen következtetést enged meg: „A tőke elkezdte csendben, titokban elhagyni az országot”.

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal