Standard–Lendvai: „Éles fényt vet a magyar valóságra” Simicska célozgatása egy merényletre

 

 

A Der Standard című bécsi lap Földrengés Budapesten címmel közölte Paul Lendvai írását. A központi és regionális hatalmi pozíciók átszervezésénél egyáltalán nem a korrupt praktikák leépítéséről van szó.
 

Magyarországot pénteken az Orbán-rezsimen belül bekövetkezett, a széles közönség számára teljesen meglepő politikai földrengés rázta meg. Simicska Lajos, az Orbán Viktor gyakorlatilag korlátlan hatalmi pozíciójának kiépítését lehetővé tévő pénzügyi- és médiabirodalom tulajdonképpeni kiépítője, aki a kulisszák mögött folyamatosan tevékenykedik pénzügyi zsonglőrként, a Magyar Narancs című liberális hetilapnak adott interjúban megvádolta Orbánt, hogy az új diktatúrát akar építeni. „Az én szövetkezésem Orbánnal abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát és a posztkommunista rendszert. De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát. Ebben én nem vagyok partner.”

Simicska elutasítja Orbán oroszbarát kül- és energiapolitikáját, médiapolitikáját és a tervek szerint minden médiacégre kivetendő reklámadót is. Orbán nagy személyes csalódás neki: „Nem államférfi” – mondta.

A két egykori szoros barát, a mindenható kormányfő és a becslések szerint 150 millió eurós vagyonnal rendelkező dörzsölt oligarcha között kirobbant médiaháborúban nem eltérő értékelképzelésekről van szó, hanem kézzelfogható érdekütközésekről. Simicska Orbánnal szembeni példátlan dühkitöréseit az váltotta ki, hogy hat vezető menedzsere „lelkiismereti okokra” hivatkozva lemondott. Mindez része a média átalakításának, amelyet Orbán kormányfő alapos megfontolás után indított el. A Fidesz 2010-es hatalomra lépése óta Simicska építőipari és médiakonszernjei a kormányhoz fűződő kapcsolatok révén becslések szerint több milliárd euró értékű közbeszerzési megrendelést nyertek el. A jövőben egy újonnan létrehozott nemzeti kommunikációs ügynökség dönt majd a kormány reklámmegrendeléseiről. Orbán már bejelentette, hogy Simicska sajtóorgánumai ebből nem kapnak. Ugyanakkor Orbán a közvetlenül a kormány ellenőrzése alatt álló közszolgálati médiát pénzügyileg és személyzetileg is ki akarja építeni. A Simicskától Orbánhoz átállt főszerkesztők és menedzserek alighanem az új médiabirodalom megteremtésében vesznek majd részt.

A közbeszerzési megrendelések és az uniós pénzek elosztásáért felelős központi és regionális hatalmi pozíciók átszervezésénél egyáltalán nem a korrupt praktikák leépítéséről van szó, hanem arról, hogy fontos pozíciókat a Fidesz olyan embereivel töltsenek be, akik nem függnek Simicskától. Csak a Fejlesztési Minisztériumban 200 helyet töltenek be új emberekkel.

Simicska továbbra is harcos. „Harmincöt éve ismerem Orbánt. Igen sokat tudok róla” – célozgatott a Magyar Narancsnak nyilatkozva. Rényi Pál Dániel riporter kérdésére, hogy ez nem jelent-e politikai kockázatot a kormányfőnek, így hangzott a válasza: „Na és, akkor mi van, lelőnek? (Nevet.) Bízzunk benne, hogy nem így lesz.” Éles fényt vet a magyar valóságra az a tény, hogy a médiacár több interjúban egyáltalán megemlítette egy merénylet lehetőségét.

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal