Mélypont

 

 

Mint az várható volt, a migránsok égető problémákat jelentő ügyének „vitanapja” a magyar parlament mélypontját jelentette. Az esemény kizárólag annyiban különbözött a Horthy-korszak parlamentjétől, hogy itt most nem voltak jelen az egyházak képviselői, ami egyébként ezúttal kifejezetten erre, a maira nézve vet rossz fényt. Hiszen humanitárius témáról volt szó, amelynek megtárgyalásában a karitász fogalmának, így az ezt képviselő egyházaknak és egyéb szervezeteknek is szerepet kellett volna kapniuk. Szekularizált országokban persze a karitászt elsősorban a jóléti-, esélyegyenlőségi- vagy szociális miniszter szokta képviselni, aki krízishelyzetekben különféle világnézetű szervezetekkel szövetkezik. Nálunk azonban nemhogy külön létezne ilyen miniszter, de akinek mégis ez lenne a területe, az éppen az a Balog Zoltán, aki kiemelkedő szerepet játszott a karitászt gyakorló kisegyházak, civil szervezetek tönkretételében. A pártosság bűnét nem szégyellő nagyegyházak pedig, a nevetséges kommunistaellenesség közös ideológiája okán, alapvetően fideszesek. Így a mai parlamentben teljesen elképzelhetetlen, hogy a menekültek ügyeit tárgyaló vitanapon karitászt képviselő egyházak vagy civilek legyenek jelen vitapartnerként.

Ugyanígy nem voltak jelen a migráns ügyekben kompetens egyéb szervezetek, így például a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) vagy a közvetlenül érdekelt rendőrségi szakszervezetek sem. Ilyen igény ma, Magyarországon nevetségesnek tűnik, holott a probléma megoldásának elemi feltétele volna. (Lásd a bajor parlament vitanapján részt vevők listáját a bajor közszolgálati média beszámolójából.)

Mindezeken túl már a „vitanap” címe is meghatározta, hogy csak idézőjelben beszélhetünk vitatkozásról. A Fidesz egy előre eldöntött végeredményt tett meg témamegjelölésnek:

Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra.

Ez pedig a logikáját illetően semmiben sem különbözik az 1939-es parlament vitanapjainak címadásától: „A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”.

Ahogyan akkor is, a hatalmon lévők ma is előre homogenizálták az érintett csoportot, amellett kizárták, hogy a hozzájuk való viszonyulásnak egyáltalán lehessen alternatívája. Nem azt kérdezték, hogy „Mit akarunk tenni a migránsokkal – ezt, azt vagy amazt?”, de még a tárgyszerű, kijelentő módban megadott címadást is elkerülték: „A migráció által fölvetett problémák megvitatása.”

Attól a pillanattól kezdve, hogy a „mi a probléma?”, illetve a „hogy oldjuk meg?” kérdését a „nincs szükségünk rájuk” lezárt kijelentése váltja fel, a fölvetett témán nincs mit megvitatni. Az ilyen fölvetésre csupán egy igent vagy egy nemet lehet mondani. Éppen ezért adekvát reakció volt mind a DK-tól, mind az Együtt-től, hogy kivonták magukat a vitából, és külön nyilatkozatban tették egyértelművé, hogy miért nem asszisztálnak a színjátékhoz.  

Ugyanakkor a téma fölvetője a legkevésbé sem volt konzekvens, és vitanapként hirdette meg azt, ami nyilvánvalóan csak az antidemokratikus működésének elleplezése lehetett. Ennek a kétarcúságnak a fényében viszont az MSZP, az LMP és a PM részvétele sem tekinthető inadekvátnak. Leszámítva, hogy a Fidesz uszítási technikáját találó szavakkal leíró Harangozó Tamás (MSZP) egyszer csak maga is csupasz idegenrendészeti kérdéssé silányította a témát (arról kezdett beszélni, hogy az irányzék rendben van, csak a kivitelezése silány), mindegyik párt fontos információkat tudott így bevinni a nyilvánosságba. Olyanokat, amelyeket egyébként a mai helyzetben sokkal nehezebb megismertetniük a közvéleménnyel. Ezeken belül kiemelkedő volt a PM-es Szabó Tímea felszólalása, amelyben a legmeggyőzőbb számokról és tényekről – a migrációs ügyek uniós támogatásáról és a ma is létező fogvatartási rendelet letagadásáról – beszélt.

Ezzel együtt természetesen a Fidesz-KDNP is jócskán meg tudta ismételni a maga uszítási programjának minden lényeges pontját, sorolhatta a csúsztatásait és hazugságait.

A koncepciót elsőként képviselő Kontrát Károly (a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára) már a kiindulópontját is hamisságokra építette. Csupa paranoiás fantáziaképet sorolt: bizton állította, hogy akik most csak át akarnak menni az országon, azok majd nemsokára tömegesen itt maradnak és veszélyt hoznak ránk, mert szándékoltan csalnak és visszaélnek. A nyomába lépő Kósa Lajos pedig előre – minden, előírt vizsgálat nélkül – tudni vélte, hogy „ezeknek az embereknek a kérelme döntő többségében nem jogos”. A továbbiakban ezeket a kizárólag fantáziákra alapuló állításaikat nagyon is tudatos hazugságokkal és csúsztatásokkal erősítették meg. Mindegyiket felsorolni sem érdemes, csak néhány példa: ismét elhallgatták, hogy hiába nőtt a menedékkérők száma, a menekült státust tavaly alig háromszázan kapták meg és összesen ötszáz-egynéhányan részesültek valamilyen ellátásban. Ugyanígy elhallgatták az EU-s támogatások létét, valamint kész tényként állították, hogy az éhenhalás elkerülése azonos a biztonságos körülményekkel való visszaéléssel.

De a legfőbb hazugságuk az, ami egyébként egyetlen konkrét javaslatként jelent meg a felszólításaikban: hogy ugyanis a probléma megoldását, kezelését az ügymenet szigorítása jelentené. Az államtitkár megfogalmazása szerint „olyan új szabályokat kell alkotni, amelyek szigorítanak az eljárásokon, lerövidítik az ügymenetet”. Az államtitkár szóhasználata itt meglehetősen kétarcú. A szigorítással összekapcsolt lerövidítés azt is jelentheti, hogy rövidre zárva, egyetlen adminisztrációs lépéssel elintézik az ügyet, de persze azt is, hogy felgyorsítják, vagyis változatlanul körültekintően, de a fölösleges szenvedések elkerülése érdekében rövidebb idő alatt vizsgálják a migránsok ügyét. Nem mellesleg folyamatosan ezt kérik a civil szervezetek, de a BÁH elnöke is erről beszélt, két nappal az ülés előtt. A javaslat lebegtetett megfogalmazása azt jelzi, hogy az államtitkár pontosan tudja: jobb, ha nyitva hagyja az utat a visszakozáshoz is. Ugyanakkor végül erről senki sem nyújtott be módosítási javaslatot – így a parlament egyetlen érdemi lépést nem tud felmutatni a migráns-ügyben.

 „Magyarországnak azonban nincs ideje kivárni, amíg az unió szigorít a megélhetési bevándorlással kapcsolatos jogszabályokon” – fogalmazták meg kétszer is a tényleges stratégiai céljukat. Amellyel ismét csak azt adták értésünkre: nincs idejük az olyan, fölösleges luxustevékenységekre, mint amilyenek a demokratikus megoldási módok, a tárgyalásos, konszenzuskereső stratégiák. Magyarország miniszterelnöke a turul véréből uralomra termett magyarság jelenkorának Istent Ostora, akinek – mivel most éppen nincs árvíz – az egyik karjával nagyon sürgősen a hamarosan ránk törő vad hordák áradatától kell megvédenie az országát. A másikkal pedig, még annál is sürgősebben, oda kell csapnia a tohonya, széplelkű Európának. (Hogy a „széplelkűség” valójában negatív tartalmú kifejezés, és csupán „nyavalygó liberálisok” jellemzője, azt már előző nap fölvezette a köz számára a Magyar Nemzet ezek szerint ronda lelkű publicistája.)

Ehhez az egyszemélyes kielégülési vágyhoz asszisztál a parlamenti többség, és kénytelen (?) asszisztálni az ellenzéke.

Vigasz ebben a politikai perverzitásban, hogy a törvények szintjén – vagyis a konkrét politikai tevékenységeik terén – nyilvánvalóan semmit sem fognak érdemben felmutatni. Ezt az improduktivitásukat az uniónak az a határozott döntése is biztosítja, hogy a gordiuszi csomó átvágása helyett a még oly macerás tárgyalásos utat választotta (ld. Beate Merk koszovói utazását is). Itt tehát nincs mit kivárniuk. Még akkor sincs, ha közben – mint azt a Népszava leleplezte – titokban toloncegyezményről kezdtek tárgyalni a szerb kormánnyal. Bármiről egyeznek is meg, ha embertelen formában és a vizsgálati eljárások kikerülésével kezdik el kitoloncolni a menekülőket, annak rájuk nézve lesznek a legsúlyosabbak a következményei. Vagyis az egész akciójuk végül is egy hatalmas blöff marad, ahogyan eddig is az volt.

Kétségbeejtő ugyanakkor mindaz, ami eközben az orbáni vágykiélés melléktermékeként ismét felkavarodik. Ahogy a parlamentben a jobboldalon megint előjöhetnek a klasszikus rasszista és náci klisék – „más népcsoportok tagjai ártó bacilusok hordozói”, sőt, Kósa Lajos szerint kifejezetten egy másik „faj” képviselői*(miközben Koszovóban még csak nem is egy másik rassznak, hanem ugyanannak az európai nagyrassznak a tagja élnek) –, az már tényleg maga a legmélyebb barbárság. Amelynek jegyében a magyar nép könnyen uszítható része nemcsak Orbánt látja majd hatalmasnak, hanem – mint a mellékelt ábra is mutatja – az itthon is fölismerhető, látható rasszjegyekkel rendelkezőket is önmagánál jóval pirinyóbbnak. És ezért – a maga primitív elképzelései szerint – megtámadhatónak, legyőzhetőnek és megalázhatónak.


Igaz, az erre utaló ocsmány utcai feliratokat egy-egy „széplelkűség” vezérelte kéz előbb-utóbb mindig letörli, de ez kevés. Ettől még nem fog helyreállni az a rend, hogy civilizált országban nem lehet a szenvedés kikerülésének parancsát kicserélni a szenvedés okozásának parancsára, egyszerűen szólva a gonoszság uralmára. Márpedig most ezt kell átélnünk: a gonoszság van hatalmon, és nincs, aki érdemben tenni tudna ez ellen.

______________________________________________________________________________

* Kósa Lajos pénteken az M1 Az Este című műsorában azt mondta: „nincs egyetlen olyan európai ország sem az unión belül, amely a menekültekkel kapcsolatban sikeres integrációs modellt tudna felmutatni. Svédországban, Franciaországban és több helyütt is olyan faji zavargások törnek ki, amelyek ezt bizonyítják, és ezzel Magyarország is így van” (kiemelés tőlem). Ezért a szóhasználatért és a rárakódott, hamis értelmezésért egyébként a teljes magyar értelmiség a felelős, amely egy rossz angol szótári fordítás, valamint a múlt század eleji hamis fajelméletek alapján évtizedek óta elfogadja, hogy a „rassz” (race) helyett a „faj” („species”) kifejezés legyen használatban. Ezzel pedig szentesíti, hogy a rasszisták olyan értékhierarchiát állíthassanak fel az emberiségen belül létező rasszok között, amely csak a valóban összeférhetetlen fajok – esetünkben az egyetlen emberi faj és a sokféle állati faj – közt volna felállítható.

 

Lévai Júlia

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal