„És kezdjünk újra tűrni és tanulni”

 

Nyíregyházán, a róla elnevezett Megyei Könyvtár előtt áll egy köpcös íróember szobra. Kezét zsebre dugja, nyakát behúzza, van olyan látószög is, amelyből egyenesen úgy tűnik, mintha nem is lenne nyaka. Lehet, hogy az udvariatlanul fölé dalmahodó modern vasbeton-üveg épület közelsége nyomasztja, de az is lehet, hogy az zavarja, hogy könyvtárat neveztek el róla. Nemigen számít erre a világ e részén az íróféle, s ha mégis osztályrészéül jut, bizony joggal gyanakszik.

Pethő Sándor: Móricz meteorit szobra           

Értelmiségiből nincs két garnitúra ebben az országban. Fájdalmas felismerésünk ez a Nemzeti Együttműködés Rendszerében: nincs két komplett jobb- és baloldali értelmiség, hogy kurzusváltáskor, illetve egy új rezsim eljövetelekor csak úgy helyet cserélhetnének, hogy mi, az ország népe észre se vegyük, vagy még inkább: hogy az ország fejlődése a helycsere közben töretlen maradjon. Tehát nem a véleményvezérekről van szó, ők csereszabatosan működnek!

Hanem: nem lehet büntetlenül leváltani, kirugdosni a vezető beosztásban dolgozókat politikai hovatartozás alapján, mert a nagy társadalmi alrendszerek nem viselik el. És, mi emberek is csak nehezen. Szinte mindenütt rosszabbra cserélték a vezető beosztású szakértelmiséget 2010 után, ami abból látszik, hogy az életminőségünket meghatározó szolgáltatások színvonala egyre romlik. Akkor is, ha az nem pénzkérdés, hanem éppenséggel a hozzáértésé. És ez nem azt jelenti ám, hogy a baloldalinak bélyegzett értelmiség lenne a jobb! Inkább azt, hogy a baloldali kormányok lényegesen jobban adtak a hozzáértésre, a szakértelemre, a képzettségre, mint a politikai elkötelezettségre, illetve hovatartozásra. A jobboldali értékeket valló, konzervatív értelmiségi háborítatlanul haladhatott a karrierépítésben a baloldali kormányok működése idején, ha a szakértelemhez a lojalitás minimuma társult. Vagyis, amikor még demokrácia volt Magyarországon, viszonylag jó eséllyel választódtak ki a legalkalmasabb vezetők az államigazgatás, a közszolgáltatások, a kultúra, az egészségügy, a szociális ellátás, az oktatás különböző színtereire. Politikai vonzalmuktól függetlenül a legalkalmasabbak.

A NER-ben gátlástalan zsákmányszerzés folyik, ezért már az sem elég, hogy konzervatív világnézetű, jobbos elkötelezettségű legyen a delikvens. Aki nincs bekötve az állampárt /maffiaállam (nem tetsző rész törlendő, mondandónk lényege szempontjából mindegy, hogy melyik marad) megfelelő szintű szereplőjéhez, úgyis esélytelenül vágyakozik szakmai pályafutásának kiteljesítésére. Teljesen mindegy, hogy ezen jó fizetést vagy az alkotás lehetőségét, a szakmai innovációt értjük – kinek mi a kiteljesedés.

A helyzet valójában ennél is sokkal rosszabb, mert kritikátlan engedelmességet, feltétel nélküli hűséget vár el a rezsim, és ez pont a kvalitásos embereknek megy nehezen. Jobb sorsra érdemes, tehetséges emberek pályáját töri ketté a politika egyfelől, a közösséget fosztja meg a legjobb minőségű szolgáltatástól, innovációtól másfelől.

Móricz Zsigmond szobra a róla elnevezett könyvtár előtt (Kő Pál alkotása) – Forrás: csiszerd/panoramio.com


2010 őszétől kezdve gyakorlatilag minden nyíregyházi intézmény, illetve önkormányzati cég éléről rövid úton kirúgták a vezetőket. Bizonyos posztok várományosairól nagyon határozott elképzelésekkel rendelkeztek, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár esetében valószínűleg csak abban voltak biztosak, hogy a régi igazgatónak, Nagy Lászlónak mennie kell. Végül is ez csak egy könyvtár, ráadásul az uniós pénzből finanszírozott teljes rekonstrukció is megvolt még a szocialisták idejében, szóval nem egy nagy bolt. Így történhetett, hogy két megbízott igazgatót is kipróbáltak a lényegében sikertelen pályázatok nyomán, míg aztán a 2012 nyarán megsúgták dr. Kührner Évának, hogy a városházán örömmel vennék, ha benyújtaná a pályázatát.

„Nagyon vonzott a feladat, valódi előrelépést, a pályám betetőzését láttam a lehetőségben, még akkor is, ha az ösztöneim a lehetséges veszélyekre figyelmeztettek” – meséli dr. Kührner Éva, akit február közepén választott meg a szakma a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megyei elnökévé, 16 hónappal azt követően, hogy dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere visszavonta vezetői megbízását az intézmény éléről. Mert hogy csak beadta a pályázatát ama szíves noszogatásra.

Szép kihívásoknak nem volt híján korábban sem. A rendszerváltást követően a hajdani pártiskola – amúgy kiváló – könyvtárát kellett a helyére költöző Egészségügyi Főiskola profiljának megfelelően átalakítania. Tette mindezt könyvtárszakos hallgatók segítségével, akik szívesen jöttek nyári gyakorlatra tanárnőjükhöz, akitől el lehetett lesni a szakma csínját-bínját. Az egykori igazgatónő ugyanis 15 éven át tanított a Nyíregyházi Főiskola könyvtár szakán.  Aztán az ezredfordulón, a megyei kórház igazgatójának hívására vette át a Kállay Rudolf Orvosi Szakkönyvtár vezetését. Az informatika szédítő iramú fejlődése idején az egyik legnagyobb vidéki gyógyító intézményben, a Jósa András Kórházban a könyvtári informatika kiépítése látta el feladattal, később komoly része volt a városi szakkönyvtári portál kialakításában. Közben önálló kutatásba kezdett a megye, a város orvostörténetéről. Különös szellemi izgalmat jelentett számára, hogy kiegészíthette, ha kellett korrigálhatta a korábbi kutatók eredményeit. PhD dolgozatában is („Az iskolaegészségügy története a Horthy-korszakban Szabolcs vármegyében”) lokálpatriótaként a megye, a város eredményeit mutatta be, a „sötét Szabolcs” képet igyekezett eloszlatni. 

Publikált, tanított, pályázatokat írt, a könyvtáros szakma elitjében tartották számon, az Nemzeti Kulturális Alap kurátora volt, míg néhány jó év után az egészségügy gazdasági romlásával együtt saját szakmája fejlődésének korlátjába nem ütközött. S akkor Nyíregyháza polgármestere bizalmáról biztosította, csak adja be a pályázatát! Hátha nem muszáj megmártózni a politikában és lehet kultúra-közvetítőként működni, akarta hinni, és pályázott.

„Belül férges szép piros almát kaptam a vezetői kinevezéssel” – értékeli a helyzetet visszamenőleg. Jó körülmények között, romló morális helyzetben találta a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár munkatársi gárdáját az új igazgató. Egy csomó önjelölt zseni fütyült a szabályokra, vagy épp arra a szakmai elköteleződésre, amely a könyvtárhasználót szolgálná. Ma, az információs társadalomban, a megyei könyvtárnak helyt kellene állnia információs központként és közösségi térként egyaránt, szolgálnia kellene a civil közösségeket és a tudományt is, de ezt csak elkötelezett, jól képzett munkatársakkal lehet. Intrikában viszont rendkívül sikeresnek és hatékonynak mutatkozott néhány kollégája.

„Biztos, hogy okoztam érdeksérelmet a vagyonbiztonság szigorításával, az irattár elkülönítésével, a szabadság, a túlórák rendjének szabályozásával, a kommunikációs csatornák kijelölésével. Azzal, hogy bizonyos egyesületek és alapítványok privilégiumait a könyvtár infrastruktúrájának ingyenes használatára igyekeztem megszüntetni, míg más nagy múltú, helyi gyökerű és a helyi kulturális életben nagy hagyományokkal bíró civil szervezetet pedig becsalogattam az intézménybe. Biztos, hogy magamra haragítottam kollégákat. Én ezekkel az ügyekkel nem szaladoztam a városházára, mások azonban igen.  Politikailag mindig semleges voltam, és azt akartam, hogy a könyvtár is az legyen! Ragaszkodtam ahhoz, hogy a könyvtárban az élet a szakmáról szóljon és ne a politikáról.”

Ezt azonban tényleg nehéz érvényre juttatni, ha magyarázkodni kell, hogy nem „magyarságügyi kérdés”, hogy a kárpátaljai könyvtáraknak gyűjtött könyvadományt el kell különíteni az intézmény állományától, hogy nem ildomos összemosni alapítványi egyesületi ügyeket a könyvtáréval. Ellenben ha az intézményt arra kötelezik, hogy bevételt termeljen, ne kiáltsanak politikai merényletet a polgármesteri kabinetben, ha történetesen a Táncsics Alapítvány vagy a Nagy Imre Társaság mutatkozik fizetőképes bérlőnek egy-egy rendezvény erejéig.

Alig egy esztendő kellett hozzá, hogy világossá váljon, ennek a városvezetésnek nem ilyen könyvtárvezetésre van szüksége! Nem egy nyelvet beszélnek, mert az igazgató nem képes, nem hajlandó a politikai kapcsolatrendszerbe illeszkedni.

Kührner Éva még engedelmesen végigcsinálta azt a pályázatot, amely új gazdasági vezetőt adott a könyvtárnak – bár látta, hogy épp az önkormányzat bizalmi emberét veszi maga mellé, de tényleg övé volt a jobb pályázat –, aztán menesztették. A törvény erejénél fogva. El kellett volna már ugyanis végeznie egy könyvtárvezetői ismereteket oktató tanfolyamot. Igaz, hogy több mint egy évtizedig tanított könyvtári menedzsmentet a Nyíregyházi Főiskola Könyvtár Tanszékén, sőt a tantárgy felelőse is ő volt, kinevezésekor nem jutott eszébe felmentést kérni a tanfolyam elvégzése alól. Hanem amikor indult ilyen Budapesten, rögtön beiratkozott – hátha tanul valami újat. De csak késedelmesen értek a képzés végére, ahhoz képest legalábbis, hogy erre 12 hónapot adnak. Adtak. Mert közben a minisztériumban is rájöttek, hogy egy év alatt nem biztos hogy mindig el lehet végezni a kurzust, ha egyszer épp nem indul tanfolyam, tehát 24 hónapra módosították a jogszabályt. Kührner Éva felmondásának dátumát meg a helyzethez igazították.

Amikor elhagyta az igazgatói szobát, sokáig íróasztala sem volt, noha megmaradt a közalkalmazotti státusa. Naponta nyűvi-gyűri-koptatja az önérzetét, hogy levegőnek nézik. Akármilyen fejlett igazságérzettel születik is valaki, s adjon bármennyi erőt is a szakmai magabiztosság, ebben a politikai klímában nem olyan magától értetődő, hogy munkaügyi konfliktusokban a munkaügyi bírósághoz lehet fordulni, mert egyáltalán nem biztos, hogy érdemes.

A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárt az a gazdasági vezető igazgatja, aki korábban legfeljebb beiratkozott olvasóként ismerte az ilyen jellegű intézményeket. Az igazgatói állást is hirdetik persze, Kürhner Éva meg sejti, hogy okosabb lenne, ha nem pályázna. Így aztán kockázat nélkül válaszolhatta Kovács Ferenc polgármester Hunyadi János DK-s önkormányzati képviselő kérdésére a testületi ülésen, hogy azért nincs vezetője a könyvtárnak, mert nem jelentkezik alkalmas jelölt. A könyvtáros egyesületnek meg nem szóltak, mi alapján kell elnököt választani. Hát csoda, hogy ezekkel a civil szervezetekkel ennyi baj van?

_______________________________________________________________________________

A cím Vörösmarty Mihály verssora a Gondolatok a könyvtárban című versből.

 

Veszprémi Erzsébet újságíró

(Beszéde a Szolidaritás demonstrációján 2013-ban és díjnyertes műsora 2008-ból)

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal