„A szeretet soha el nem fogy”

 

 

Lelkünk hegedű, szavunk tulipán, léptünk könnyű, mint a lőtoronnyal ellátott donyecki traktoroké.

Keletről jöttünk, láttunk, visszamennénk.

Kicsit fáj nekünk, ha hozzánk hasonlónak tűnő lények naponta háromszor szeretnének paprikás krumplit enni, mert az hungarikum.

Talán a rendszerváltás hajnalán vívhattak utoljára egyes lelkek akkora tusákat önmagukkal, mint mostanában, amikor a magyar köznyilvánosság lényegében egyetlen kérdés megválaszolására kénytelen szorítkozni: Orbán vagy nem Orbán.

(Úri ízlésünkkel össze nem illő hangok Orbán úr említése kapcsán férfi testnedvekben tobzódnak; hagyjuk őket magukra ebben az állatias élvezetben, nekünk bőven elég volt „böszmének” lenni!)

A vállaltan jobboldali (orbánista) tévé elkötelezetten orbánista stábja (vö: Célpont) ma bejelentette, hogy szerintük Orbán nem az.

Illés Zoltán, egykori elkötelezett orbánista szerint Orbánnak választania kellene, hogy pártelnök akar-e lenni vagy miniszterelnök.

Egy bizonyos Géfodor szerint a polgári Magyarország gyíkfing, olcsó kínai termék, amit eddig csak a hülyék vásároltak meg; holnaptól meg azok, akik szeretik magukról azt hallani, hogy hülyék.

Csoda-e, ha Veszprémben néhányan úgy gondolták, Orbán úr olyanná lett, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom?

Vajon meglepődhet-e bármelyik közember, ha azt üzenjük neki:

„…legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.”

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal