rss      tw      fb
Keres

Több mint 400 új munkahelyet hoz létre Pécsen egy hangtechnika-gyártó cég


MTI 2015. március 5., csütörtök 13:12

Három és fél milliárd forintos beruházással 420 új munkahelyet hoz létre a Harman amerikai hangtechnika-gyártó cég - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a magyar kormány 750 millió forint támogatást nyújt a beruházáshoz a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül.

A tárcavezető sikertörténetnek nevezte a magyar-amerikai gazdasági együttműködést. A legfrissebb adatok szerint 2014-ben csaknem 4 milliárd dollár volt az Egyesült Államokba irányuló magyar kivitel összértéke - mondta. Ez 20 százalékos növekedés a megelőző évhez képest, amely jelentős részben az autóiparnak köszönhető, hiszen a szektor Amerikába irányuló exportja 40 százalékkal nőtt - tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, az autóipar továbbra is a magyar gazdaság zászlóshajója: a szektor 6650 milliárd forint értéket termelt tavaly Magyarországon, ez 23 százalékos növekedés éves összevetésben. Több mint 132 ezer munkavállaló dolgozott 2014-ben az autóiparban, ez 16 százalékos bővülés 2013-hoz képest - tette hozzá.

Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete kijelentette: a magyar-amerikai kereskedelmi viszony kiemelkedően fontos az Egyesült Államoknak. „Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy együttműködjünk magyarországi partnereinkkel e viszony további erősítésén” - mondta.

Hozzátette, Washington azt szeretné, ha minél több vállalat fektetne be Magyarországon. „Ezért is hirdetjük, hogy szükség van az átláthatóságra, és arra, hogy konzultáljanak az üzleti közösséggel az őket érintő szabályozásról. A cégeknek, amikor elkészítik üzleti terveiket, biztosnak kell lenniük abban, hogy az érvényben lévő szabályok nem változnak meg egyik napról a másikra úgy, hogy nem konzultáltak velük. Az üzleti környezet állandósága több befektetést eredményez” - fogalmazott az amerikai nagykövet a sajtótájékoztatón.

Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere kiemelte: a város ipari parkot alakított ki, versenyképességi csomagot fogadott el, és anyagilag is támogatta az új beruházást. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a Harman a baranyai megyeszékhelyet választotta legújabb befektetése helyszínéül - mondta.

A pécsi beruházással az amerikai vállalat magyarországi foglalkoztatottjainak a száma meghaladja a kétezret.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Harman hangtechnikai berendezései megtalálhatóak számos luxusautóban; az amerikai cég beszállítója többek között olyan prémium gyártóknak, mint az Audi, a BMW, a Mercedes, a Porsche vagy a Land Rover. A Harman egyike a száz legnagyobb első körös autóipari beszállítónak a világon.